soroló

„there was a time when we solved fringe cases. now i think it’s time we created a few of our own.”

légből-kapottnak tűnhet, hogy most derül ki, hogy minden régi ügyhöz kapcsolódó dolog el lett tárolva, pedig nagyon is walter-re vall ez. meg whocares, ennyi írói belenyúlást el kell tudni viselni, egyébként is, nosztalgia-faktor! a fontosabb írói húzás úgyis a végén volt. először is: drámaként hatott, szívtépő halál. másodszor is: igazán meglepő tökös húzás volt, négy rész után kiírni egy ilyen fontosnak tűnő karaktert. harmadszor is: lehet, hogy megtalálják a módját a visszahozásnak, ha ötletes a dolog, akkor nem baj, de most mindenképp fáj. negyedszer is: a sorozatban mindig fontos volt a gyermek-elvesztés téma -lásd még: walter mit meg nem tett peter-ért témakört. (külön pacsi broyles-bácsi visszahozásáért.) (**10.27.)

„look, there’s different kinds of funny, right?”

annyit mindenképp megéreztünk ebből a három epizódból, hogy milyen nyomasztó ez a showbiznisz. ezért esett annyira jól a végén becsapó feelgood, ahogy louie boldogul a teszten és örömmel int be letterman-nek. mégis lehetséges a változás? az igazi akadályoktól leszünk jobb emberek? soha nem szabad feladni? komoly lecke, mégis piszkosul szórakoztató. hölgyeim és uraim, ez itt a louie-show, kérem, maradjanak velünk a reklám után is! (**10.27.)

„people shouldn’t make scary things.”

éééééés akkor az idei hálovín-dömpinget megnyitottnak nyilvánítom... mi mással kezdenénk a sort, mint a liars special epizódjával, ami idén nem is volt annyira speciális, mint a tavalyi alibizés, most legalább a jelenben haladtunk tovább. szokásosnak mondható, hogy megint bedobtak nekünk valakit, aki pont ott volt ali halálának éjszakáján, megint meghalt egy eddig fontosnak tűnő mellékarc, a lányok megint veszélyben voltak. és itt jön a hálovín-körítés, összezárva egy vonaton a sok veszélyes elemmel, akik ráadásul legálisan takarják az arcukat -nem vall túl nagy bölcsességre, csajok... para faktor meglehetősen alacsony szinten maradt, de legalább énekelt nekünk adam lambert! az vicces volt, amikor aria iszogatott a poharából, én meg pont arra gondoltam, milyen bátor, a végén még beletesznek valamit az italába, és mi a következő jelenet...? meg kell emlékezni a pretty dirty secrets web-cuccról is, ami bár nem szolgált nagy revelációkkal, azért hangulatos étvágygerjesztők voltak. (**10.26.)

„i’m on vacation.”

épp azon elmélkedtem, milyen érdekes lenne egy ügy nélküli epizód egy nyomozós sorozatban, mikor beesett az ajtón (illetve a medencébe) egy hulla. és hát meg is oldottuk ezt az ügyet -úgy mellékesen, a poénokon volt a hangsúly, hiszen egy sokkal fontosabb nyomozás is folyamatban volt -ki lehet beckett pasija... hampton-tól lett egy kis revenge-hangulat, kár, hogy nem utaltak rá egy nagy kacsintás kíséretében... (**10.26.)

„we got in a boob fight.”

azt hittem, hogy túlcsajos lesz az epizód, ha szép-cece-re és egy-nyolcad részt román barátnőjére fókuszálunk, de kiegyenlítették a srácokkal -meg rengeteg humorral. bár, sose viccelj a barátsággal, hé! és mondjátok, hogy ez az orosz majmos reklám tényleg létezik... (**10.26.)

„charming’s become a very messy place since you guys showed up.”

tegye fel a kezét, aki kurvaanyázott az utolsó jelenet láttán? mindenki? köszi sutter, bazdmeg... na, mintha előtte olyan nagyon finomkodtak volna az író-szobában. rámentünk a betöréses ügyre, de természetesen nem olyan következményei lettek, mint vártuk, haláli lett, csak nem úgy, ahogy vártad. clay-t ismét nevezném a ’világ legszarkavaróbb embere’ versenyre, komolyan tolja az öreg, hogy mindenből jól jöjjön ki. a rész közepe felé szerettem volna azt írni, hogy gemma végre beütötte a buksiját a medence aljába, és innen már csak felfelé vezet az út, de sajnos sikerült ismét rám cáfolnia. és akkor most jelentkezzen az, aki szívesen nézte, hogy végre valaki jól behúz egyet joel mchale-nek...? (**10.26.)

„all monsters are human.”

bedobtak minket a mélyvízbe -csak mentő-mellényt nem kaptunk hozzá. rengeteg mindent akartak megalapozni az írók, bemutatni a karaktereket, némi mindfuckkal bombázni minket, kicsit ránk ijeszteni, de nagyon sűrű lett így (amin a vágás sem segített). de kétségtelen, hogy kellett ez, megvan benne az ígéret, hogy ismét egy nagyszerű évadot kapunk. örülök, hogy ryan murphy-ék betartották az ígéretüket, és új sztorit kapunk, még ha nem is tudták megállni, hogy néhány magas kvalitású színészt át ne hozzanak az előző etapból -természetesen új karakter bőrébe bújtatva. örülök, hogy idén a múltban járunk (egy kicsit kacsintunk csak a jelenbe, egy meglehetősen hagyományos slasherkedéssel és adam levine-nel). jól is sikerült elkapni a 60-as korszellemet, titkolt melegséggel és fajok közti szerelemmel, ufo-parával). a borzongás fel-felbukkant, de én azt szeretném, ha zsigerbe hatolna, de ha majd elkezdik kiszálazni az írók az ötleteiket, jönni fog az is. (btw, ryanmurphy-ék a glee körül ólálkodtak, hogy az általam egyébként szintén nagyra tartott tim minear írta az epizódot?) (**10.25.)

„i can pretend. i enjoy anything. i’ve interviewed soccer players.”

sosem értettem a felhajtást a szülinap körül... szeretem azt a sorozatban, hogy mindig csak egy ponting mennek el a drámába, és máris visszakoznak, és ezt permanensen, úgyhogy érezhető mindig, hogy most jön a feloldás. aztán majd egyszer meglepnek... és örülök, hogy deadwife nem szellem, csak head-karakter, ez megnyugtatóbb... (**10.25.)

„the queen of the night court”

korabeli fight club -veterán edition. korabeli gyermeknevelés -makarenkó-i ihletettséggel. korabeli szembenállás az igazságügyi minisztériummal, avagy ki lesz a nagyobb hal-játék. korabeli bimbózó románcok -hol ártalmatlan, hol veszélyesebb formában. korabeli gyászolás -egészen perverz formában. korabeli drog-fogyasztás. korabeli párbeszédek nagyszerű imitálása. korabeli pici cicik. (**10.24.)

„engem ne kezeljen, nem vagyok kattant!”

az ember mindig fél magyar dolgokba vágni, annak ellenére, hogy igényli azt, mert valahogy mindig kicsit mesterkélt lesz a dolog. túl színpadias. az utószinkron tönkrevágja. hiteltelenek a mondatok. szarul néz ki. és persze ott van száz ellenpélda az utóbbi tíz évből is, de valamiért ez rögzült az emberben. itt is csak ennyi félsz volt bennem, mert tudtam, hogy az hbo-nál nem fogják alább adni a minőséget, az alkotó-csapat is jó nevű, a színész-választásokkal is jól felpörgettek. és azt kell mondjam, hogy alaptalanul szorongtam, nagyon pozitív az első hét alapján az összbenyomásom. a mondatok természetesen gördülnek, elhiszem azt, amit látok és hallok. és nem finomkodnak, ha ki kell mondani, hogy kivertem egy farkat, hát megteszik. marozsán erika aranyos volt, nagy ervin zseniálisan hozza az arrogáns faszkalapot, zsoltika jó, mint mindig, a kedves feleségét játszó szamosi zsófi kicsit fura volt az elején, de aztán ráéreztem a hidegségére, sztarenki dóra meg működik a lázadó tini szerepében. csákányi eszterről és mácsai pálról tudtuk, hogy jók, de hogy egyetlen szemvillanással, fejbólintással mennyi mindent tudnak mutatni, hát az hihetetlen. a legjobb az, hogy minden karakter sorsa érdekel, nem tudom, mennyire nyúltak bele az eredeti forgatókönyvekbe, de kétségtelen hogy sikerült hatni rám. etette magát, sőt, azonnal nézném is a folytatást, de sajnos várnom kell. egyébként valószínűleg a későbbiekben is ez a heti adag egyben fogyasztása lesz a nyerő forma. (ja, a zenéről is akartam még írni, amiről nekem philip glass ugrott be, gondolom a zongora miatt.) (**10.24.)

„i suddenly have no idea what’s the truth and what’s a fucking lie with you anymore.”

(nagy volt a kísértés, hogy yvonne lábaira tett megjegyzés legyen az idézet, de lassan megtanulom már, hogy ne a farkammal gondolkozzam...) heti jelentés miami-ból: a jog-rendszer újabb kiskapuja lehetővé tette, hogy deb átérezze dex álláspontjának helyességét. persze egy ilyen nagydarab gonosszal nem mehetett minden simán. fontos hozadék még, hogy dexter is elgondolkozik az új szituációban, hajlandó fontos lépéseket tenni a testvéréért, a családjáért. gonosz oroszunk is hajlandó sokáig elmenni, ettől lesz hatásos negatív szereplő, meg attól, hogy igencsak stílusosra van írva. és akkor a maradék sorokat yvonne mosolyáról írott mondataimmal tölteném ki... (**10.23.)

„you and me and bars.”

az embert elkényelmesítette a sok sorozat. mert itt van most ez, ahol az évad negyedik epizódjában olyan dolgok történtek, amik bárhol máshol csak a fináléban lennének -évadközi részekben meg húznák a rétestésztát. úgyhogy taps, kalap-emelés és minden tisztelet. engem mondjuk már a nyitánnyal megleptek, hogy a csoki-főnök egyből megtudja, de ez lófasz sem volt a végéhez képest. de nehogy azt gondolja bárki, hogy a közbeeső perceket szivaccsal töltötték fel, minőségi párbeszédekkel, a megfigyelésre való felkészüléssel, egy új karakterrel, és még több gyanakvással. még dana szerelmi élete is működött, talán mert az egyik legjobban megírt tinilány ő, plusz a rendezés is segített -főleg a tükröződős szerelem-bevallós jelenetnél. a carrie/brody közös jelenetek meg mindig ajándékok, na ja, ilyen, ha két emmy-díjast összeeresztesz. itt a végén feltenném azt a kérdést, ami (szó szerint) minden néző fejében felvillant a végefőcím alatt: innen hogyan tovább...? (**10.23.)

„a man unwilling to fight for what he wants deserves what he gets.”

rumpi újabb leckéi következtek ma. a szerelem nem elég egy kapcsolathoz, őszinteség is kell. a hatalomtól és erőtől még nem lesz valaki bátor. a nők mindig összetörik a szívedet... megint zseniálisan sikerült egy új mesét az eddigi varázsitalhoz keverni, kár, hogy az ember elcsípi a kaszting-híreket, így tudtam előre, ki lesz a kapitány -de a ’hogyan’ így is baromi érdekes volt (hozzátenném, a cím viszont csak a végén esett le...). meglepő húzás, hogy jópár főszereplő parkoló-pályán volt ma, de rumpi kacajaira igenis szánjuk rá az időt rendesen. (plusz piroskára, hjaj, az a nő...) ...és azt a viccet ismeritek, hogy egy ausztrál és egy skót színész egy amerikai sorozatban szerepelnek...? (**10.23.)

„stay in tight formation. no more prison riot crap.”

jó, hogy ma a börtönnel foglalkoztunk kizárólag. hogy láttuk, hogy reagál valaki, aki 10 hónapja el van zárva a zombik elől. hogy hogyan jön elő a börtön-múlt. hogy rick tényleg kíméletlenül kemény lett. hogy végre sikerült rám hozni a frászt (hershel csókja). hogy jó végéről fogjuk meg a terhességet. hogy nem viszik túlzásba az életveszélyben lévőért való aggódást. hogy végre bear előszedte a gitárokat is. estébé, estébé. hiszek a zombi-sorozatok feltámadásában. (**10.22.)

„i’m sacrificing myself for the sins of others.”

minek dániából vallási fanatikust lízingelni -van svédországban így is elég... és ha már északi népek, a norvég templom-égetések is mintául szolgáltak gondolom -igaz, azok sátánisták voltak, de egyik mániákus olyan, mint a másik... megint kurt magán-életéhez kötötték az ügyet, de nem bántóan, úgyis régen láttuk már a kedves lányát, volt mit vele is rendbe hozni. az évad talán így lett kerek: egy boldog, mosolygó wallander-rel. (**10.22.)

a hideg svéd táj, a tempója, a hangulata, nem tudom, mi teszi, de mindig bevonz, egyre jobban, ahogy pörögnek a percek. ebben az etapban is ezt éreztem, a megszokott minőséggel együtt. meglepő volt, hogy kinyitották a térképek, kinéztünk máshova is, de ott is működött. hősünk talán most kevésbé volt maga alatt, de most is pitbullként tört előre, míg meg nem oldotta az ügyeket. az az egy baj van ezzel a borongással, hogy az mindig a szerethetőség rovására megy. tetszett.