„we’re not in a novel by walter scott.”
ha emelni akarták a speciális epizód renoméját azzal, hogy kimozdultunk a kastély falai közül, akkor ez sikerült. és hova mehettünk volna, ha nem északra, hogy az operatőrök tudjanak tobzódni a hegyekben és felhőkben, elveszni a zöldben. persze az igazi cél az volt, hogy lássuk, milyen az, amikor nem működik egy nemesi család, ha túlságosan ragaszkodnak a hagyományokhoz, ha nem megfelelő a személyzetük. az otthon maradt csapatnak is jutott osztályrészül némi szórakozás, öröm és pofon. de érezhetően a kapcsolat-építés volt a cél, érdekes párosok alakultak. és akkor még a feketelevesről is kéne írni, ugye? eljutott hozzám annak a bizonyos színésznek a neve, aki el kívánta hagyni a sorozatot, így cseppet sem rázott meg, ami az utolsó jelenetben történt vele, csak az a baj, hogy így most nem tudom, hogy kit szidjak, őt, vagy az írót? nem szeretem a keserű szájízt... (+01.26.)
nyárfák az őszi szélben nem hullámoznak így, mint ez az évad... az elején éreztem újra egy kis könnyedséget (leszámítva a börtön-szálat), aztán a semmiből lecsapott az igazi tragédia, és rátelepedett az évad második felére. nincs bajom a drámával, ha megalapozott, ha kellően szíven üt, ha emlékezetes, és az én drágám halála mindezekkel rendelkezett, bátor írói húzásnak is érzem, mégse kérje senki, hogy örüljek neki. annak viszont tudok örülni, hogy most kevesebbnek éreztem a szappan-hatást, valamint, hogy nagyon belém ivódott a hangulata, tudok zsezsegni már a főcím indulásakor is. elmerülni ebben a világban jó dolog, még ha néha meg is kell dolgozni érte. tetszett.
