„the music gods are fierce and cruel and must always be appeased.”
komor hangulatban lehettem, mert komoly gondolatokat hozott elő az epizód. gyerekkori zenekaros emlékeket, némi önvádat, hogy miért hagytam abba a zenélést. hogy el akarok jutni nolá-ba még ebben az életben. persze azért az elmélkedés mellett odafigyeltem a részre is, nyugi, tetszett, hogy ennyire természetes (értsd: akár duci) embereket láthatok a monitoromon. hogy a sok szál között átgondoltságot érezni a vágásnál. hogy mindig milyen jó zenék szólnak, bárhova is mennek hőseink. azt mondtam, hogy el akarok menni new orleans-ba...? (+03.15.)