„all of us children of abraham. so i ask this father to embrace his son. give him his sanction. his support. his love.”
furán keretes szerkezetűnek éreztem a részt. a nyitánnyal egyből berántottak, mind micheletto búcsúja, mind lucrezia szökése (vivát bacchus!) nagyszerűen sikerült. aztán belemerültünk az újabb pápai machinációba, némi kémiával elkeverve, lassan csökkentve a figyelmemet. (el is kalandoztam olyan apróságok felé, minthogy ’vajon miért lehet mindig egyből kiszúrni a monostori erődöt’...) de aztán szerencsére jött a nagyon is bonyolult apa-fiú kapcsolat csúcs-jelenete, és újból meg voltam győzve, sőt, le voltam nyűgözve. és értetlenül rázom a fejem, mert tudom, hogy jeremy irons ezért a teljesítményéért sem fog elismerést kapni. (+06.06.)