„two lonely kids who needed each other.”
a doktor ma a szokásosnál is bohókásabbnak tűnt, nem? és nem csak azért, mert vulkáni köszönést tanított egy gyereknek. lehet hogy kellett ez az önfeledtség, hogy feldobja ezt a közepes történetet. ismét egy különös idegen létforma, akinek a segítségével gyermek-félelmekről tanulhatunk, a magányról, a rossz apáról, a rémálmokról. voltak jó pillanatai (a doktor elmeséli a lények történetét, plusz a nagy finálé a fáklyával), de nem igazán sikerült kilépni a középszerből. ja, és szegény néger kislány pocsékul játszott... bocs, kijött. (+08.15.)