soroló

„revolutions erupt and monarchies crash to the ground and the groom still cannot see the bride before the wedding.”

lehet, hogy már ezerkilencszázhúszat írunk, de a hadviselés még folyik -a kastély falain belül mindenképp. harcol egymással a régi szemlélet és az új; a köztársaság eszménye a monarchia tradícióival; az angol és az amerikai hozzáállás; az ész és a lelkiismeret. de másfajta ez a háború, sokkal élvezetesebb nézni. persze, most is vannak problémák, összezördülések, jó nagy ütés a pénztárcára, kiábrándító börtön-élet, de kiegyensúlyozódik könnyedséggel és humorral. ráadásul a készítők hoztak egy újabb ellenállhatatlan fegyvert (aka shirley mclaine), hogy garantált legyen a szórakoztatásunk. az első évad szelleme kísért a kastélyban. (+01.06.)

„we’re like adam and eve. two innocent children discovering each other’s bodies for the first time.”

szentséges atyám! kérlek, ments meg minket ebből az őrültek házából! ne hagyd, hogy a gonosz végleg elhatalmasodjon rajtunk! hogy kísértse és gyötörje testünket és szellemünket! tekints le ránk a te jóságoddal! ámen! ...pedig az epizód közepén azt hittem, hogy a rossz végleg győzedelmeskedik, de hála istennek, a szent harc megkezdődött ellenük. (az viszont jól látszik, hogy ryanmurphy-ék több vasat tartanak a tűzbe, az epizód írói megbeszélésére is a glee forgatásról rohanhattak, másképp nem tudom értelmezni az éneklős/táncolós betétet...) (+01.05.)

„i told ’em, you don’t take a musician to jail from new orleans for playing for another musician.”

ha van sorozat, ahol muszáj kivárnom a feliratot, akkor ez az (azok az imádnivaló akcentusok...). de mindig megéri. most is. nyitójelenet: antoine a taxiban, már mosolygok. aztán felhúzom magam a rendőri köcsögösködésen. majd annie kezd énekelni, és én érzem, hogy hazaértem. talán ezeken az oldalakon még nem jött ki teljesen a neworleans mániám, de most lesz majd néhány hetem rá. valahol ki kell élnem magam, ha már a saints nincs a rájátszásban... na, de vissza a sorozathoz. ahogy megszoktuk, komótos tempóban felvettük a sok hétköznapi szálat, újra beköltözhetünk ezeknek a nagyszerű embereknek az életébe. és persze folyt és folyt a zene minden utcasarkon. de kellett már ez nekem! whodat! (ja, és csak egy mondat a lelkesedés illusztrálására: „i ain’t no grown-up. i’m a musician, god damn it.” szívemből szólt, mr.batiste.) (+01.05.)

„we carry more luggage than the porters at king’s cross!”

azt hittem, hogy karácsonyibb lesz a karácsonyi speciális epizód. de az ünnepet hamar letudtuk az elején (minden mai kellék adott volt már akkor is, fa égőkkel, ajándékozás, plusz néhány furcsaság, mint az activity meg a szellem-tábla). a végén jött még vissza valami a hangulatból a hóesés miatt. a kettő között meg, hiába léptünk át már a húszas évekbe, maradtak a szokásos problémák. nem fájóan, szépen közelítették a végsőkig marie-t és matthew-t, vezették le a tárgyalást, emelték magasabb szintre daisy-t. és egyértelműen nyál meg giccs a vége, de annyi szomorkodnivaló volt idén, hogy ez igenis járt a sajgó szívünknek. (+01.04.)

a háború rossz dolog, mindent sötétebbé fest. ez nem is lenne baj egy kulturális produkcióban, de itt valahogy a szerethetőség kárára ment. de belefért volna a mélyebb dráma, ha a konyhában a megfelelő alapanyagokat válogatják mellé, de ezekben a nehéz időszakokban csak dél-amerikából érkezhetett segítség. az is zavar kissé, hogy olykor komoly idő-ugrásokkal követjük az eseményeket, mégis úgy viselkednek a karakterek, mintha csak tegnap találkoztak volna utoljára, inkább jönne valami balladai homály. na, úgy látszik ez a világégés belőlem is a legrosszabbat hozta ki, mert azért ennyire nem volt sötét a kép, mint ahogy most lefestettem, csak az első évadhoz képest más a kontraszt. tetszett.

„aspirin, cinnamon and milk”

nem vehetsz meg mindent, ezt mindenki tudja. például az egészséget. a szerelmet. a boldogságot. mindenki tudja, kivéve a gazdagok... jutott mindenféle fontos esemény ide az évad végére, esküvő és temetés, a háború után lecsapott a spanyolnátha, hullámoztunk az érzelmek tengerén. bár igazság szerint csak aprókat lélegezhettünk a felszínen (cybil megkapja az apai áldást, anna mosolya az ágyban...), mert jól elöntött minket a dráma árja... (+01.04.)

„marriage is a long business. there’s no getting out of it for our kind of people. now you may live 40... 50 years with one of these two women. just make sure you have selected the right one.”

van-e visszatérés a régi életbe? vagy a sötét évek mindenkit megváltoztattak? ez a mai epizód fő kérdésköre. jó érzés, hogy amikor olyan események következnek be, amelyek várhatóak voltak, akkor az ember tud még örülni, szomorkodni, morogni, kárörvendeni, nem csak egy tuskó, aki csupán azzal van elfoglalva, hogy ’ezt is tudni lehetett előre’. és talán ez a legfontosabb ebben a sorozatban, hogy érzelmeket vált ki a nézőből. (+01.03.)

„p for patrick or p for peter?”

a jövő szelei és a múlt árnyai. azt hiszem nem is írok többet, összefoglaltam az epizódot... ha már előszedték a szappanos dobozból a rejtélyes ember, aki rokonnak mondja magát formulát, legalább jól mellérendelték az advocatus dei-t, meg persze az ördög ügyvédjét is (vö. naiv kislány és a szerelméért foggal-körömmel harcoló nő). elértük a háború végét, és úgy néz ki, tényleg új utak várnak a szereplőinkre, akár házasság és költözés, akár egy új feladat, akár egy váratlan(nak nem mondható) halál által. bár sok a bánat és a szomorúság, azért úgy érzem a sors (és az írói kéz) kegyesen bánik a kastély lakóival... (+01.03.)

„don’t make me be false to a dying man.”

túl sokáig köröztek a keselyűk a harcmező felett, le kellett csapniuk egyszer. mert az nem lehet, hogy egy ház megússza veszteségek nélkül a háborút. talán a legérdekesebb utat választották ebben a kötelező körben az írók. egy halál, amelyet még szomorúbbá tettek az esküvővel. és egy bénulás, ami új irányba terelheti a karaktereket. igazán erős drámát kevertek nekünk az alagsori konyhában, fejbevágósat. még az egyéb női problémákat, praktikákat és bántódásokat felvonultató szálak sem kezdték ki az eresztékeit. (+01.02.)

„you can dance on the grave of a fallen family.”

minden széthullóban... a nyugodt főúri életmód már rég a múlté, másodrangú szállodává züllött a ház, hogy az özvegy grófnő kedves szavaival éljek. emberek tűnnek el, sorsok pecsételődnek meg, nehéz, nehéz. de aztán valami apró fény, egy csöppnyi remény tűnik fel a semmiből. de ehhez kell az összefogás. akár a rászorulóknak való ételosztásban, akár egy közös éneklésben. felemelő lesz a jutalom. (+01.02.)

„it’s doing nothing, that’s the enemy.”

a nehéz idők új hozzáállást kívánnak az embertől. lemondásokkal, kényelmetlenségekkel jár, de néha illik félretenni az önös érdekeket. a grófkisasszonyok jó példával járnak elől az önzetlenségben, és nem csak a betegek ápolásában. visszatérő téma egyébként a sorozatban, hogy le kell-e mondanunk a saját boldogságunkról másokért. hogy van-e jogunk szíveket törni, csak mert a mienk más utakon járna. vagy hogy ideje lenne félrerakni a nemesi gőgöt, a piti hatalmi játszmákat, főleg annak tudatában, hogy a sok szerencsétlen mit vészel át napról napra a lövészárkokban. (+01.01.)

„how can we manage a pre-war house party without a single footman?”

mint egy szivárvány, nyílik szét a sok szál az epizódban. tényleg sok változást hozott a háború. még nem is sybil-t fura látni nővér-ruhában, hisz’ ezzel is elboldogul, hozza a szokásos határozott formáját. sokkal inkább meglepő a megtört thomas. vagy hogy milyen galibákat tud okozni a megfelelő emberanyag hiánya a házban. csak nehogy még valami meglepetés-vendég betoppanjon... a legnehezebb fronton, a szívek harcában is ott a sok fordulat -nehéz ügy ez a szerelem-bevallás, ritkán sül el jól. de ha paraszt-romantika üti fel a fejét, annak sem lesz jó vége. …a legszebb ruhámat egy komorna szívéért! (+01.01.)

„this is a war and we must be in it together! high and low, rich and poor. there can be no special cases, because every man at the front is a special case to someone.”

a háború csápjai mindenhova elérnek, mégha a vidéki angliában nem is kell konkrétan fegyvert fogni, a lelkekben dúl a harc. eddig is megszokott volt, hogy néhány hónapokat ugrottunk az epizódok között, most viszont két egész évet léptünk át, de ügyes ecsetvonásokkal érzékeltetik a változásokat. eddig sem mondhattuk, hogy habkönnyű szórakozás a sorozat (az más kérdés, hogy mennyire eteti magát), de a lövészárkok kíméletlen borzalmai még sötétebbre festették a világát. és még valami: úgy tűnik, az írók szívében nincs helye a boldogságnak, mindig csak hitegetnek minket, aztán szétrombolják az álomképeket... (**12.31.)

„first electricity, now telephones. sometimes i feel as if i were living in an h.g. wells novel.”

hát végül elért a vihar downton-ba is. és most nem a háborúra gondolok (mert nagyon helyesen az csak a záró-akkordban csendült fel, így kellett elvágni az évadot). bomladozik szét az eddig megismert csapat, ki új munkát szerez, ki menekül a piszkos dolgai elől. és gondolom lesznek, akik a frontra kerülnek, vagy egyéb nyomorúság esik meg velük. de nem biztos, hogy azoknak jó, akik maradnak a házban, magukba zárva a titkaikat, féltékenykedésüket, csalódottságukat. sötét a hangulat, sehol a fényes jövő ígérete, nincs új jövevény, aki egy kis fényt hozott volna az árnyékok közé. (**12.31.)

a pilot-nál leírtakat szorozzátok meg héttel, és kijön, hogy mit gondolok az évadról. mert pontosan ugyanolyan színvonalú volt minden rész, a boldog békeidők hangulata egy royce rolls sebességével rántotta végig az embert a vidéki anglia minden szépségén. a háttér-emberek (operatőr, zeneszerző, díszletes, kosztümös) és a színészek lelke egyaránt ott égett minden pillanatban. egész egyszerűen jól esik nézni. nagyontetszett. közel vagyok hozzá, hogy megszeressem a tízes éveket is (eddig nálam kicsit hátrányban voltak), ehhez a legjobb medicinát találtam meg, azt hiszem.

„i may be a socialist, but i’m not a lunatic.”

bár itt a május, a jóidő, mégis sötétlő felhők árnya vetül hőseinkre. a háború már a küszöbön, a szocialisták a hátsó kertben, a nők épp most cserélik nadrágra a szoknyájukat. vádaskodások és hazugságok nehezítik az egyszerű dolgos emberek életét, a gazdagokra rosszindulatú pletykák hullnak. még jó, hogy a tavaszi virágokkal együtt az emberek szíve is kinyílik, csordultig lesz szerelemmel. aztán majd lehet romantikusan hajtani a nyitott royce rolls-ban, hogy langyos szellő tegye próbára a kalaptűket... (**12.31.)