soroló

„we know you sailed west across the open ocean and found land and plunder, as you promised. so let no man say any more that it is not possible, and we salute and praise you.”

oda és vissza -egy viking tollából... jól kidomborodtak a hazatérés következményei, a jarl éhsége minden iránt, amit aranyból vagy hatalomból kovácsoltak. kár, hogy olyan együgyű, hogy nem veszi észre, hogy mindenki könnyedén tudja befolyásolni (ez nekünk jó, végre eljött minden történelmi sorozat kötelező kelléke: az intrika). még jó, hogy hősünk az észosztási sorban a jó végén állt, tudja milyen értékes a fogja, tudja, hogyan érje el a célját, tudja, hogyan elégítse ki asszonya vágyait. így jöhetnek az újabb kalandok a ködös albion-ban. (+ érdekes megoldás volt a végén az ó-angol meg a skandináv nyelvek ütköztetése.) (+04.21.)

„today is ted party day, where we commemorate the great pawnee tea dump of 1817.”

mennyire kár már, hogy patton oswalt szóló-számát, azaz a nyolc perces improvizációját (avagy tanácsok jj-nek a következő starwars filmhez) ki kellett vágni, még jó, hogy voltak olyan jó fejek a készítők, hogy feltették a netre. ja, a részről is írjak? ügyesen körbejártuk az elavult törvények témakörét, ron-ék és ben-ék is kaptak vicces perceket, volt game of thrones referencia is. amy poehler-t továbbra is imádjuk a kamera mind a két oldalán. (+04.21.)

„pregnant sex is awesome, isn’t it?”

terhes-szál és egy percig sem panaszkodom, hanem fülig ér a szám? welldone, guys! igazi finálét kaptunk, ahol egy rakás évadközi vendég felbukkant, ahol reflektáltunk a pilot-ra, keretet adva az egésznek, ahol a nagy pörgés nagy feelgoodságba torkollott, majd onnan taszítottak minket a szomorúságba. tanítani való. és (nehéz bevallani, de) a terhes nők tényleg szexik, főleg, ha nem tőlünk van a gyerek, ugye jim? (+04.20.)

először is szeretnék bocsánatot kérni jim-től, mert egy zavarodott percemben azt hittem róla, hogy új-zélandi. tiszteletem, haver. meg is érdemled mindet, csak a dicséret hangján tudok szólni a show-ról, amit összehoztál. pedig csúnyán félre lehetett volna vinni ezt a kerekes-székes fő szálat, de jól ment végig a ballanszírozás, kicsit ordenáréba, kicsit drámába, kicsit vihogósba, kicsit pityergősbe csúszkáltunk ide-oda. és leszarom, hogy a standup-jaidat hasznosítottad újra, ha így vizualizálva is működtek a poénok. szerethető és nevethető. tetszett. jövőre veletek ugyanitt.

„we fight because this town is worth fighting for, and if necessary, it’s worth dying for.”

azt gondolom mondtam már, hogy sosem sikerült igazán megbarátkoznom azokkal a sorozatokkal, ahol gumifejű űrlények szaladgálnak a képernyőn. talán ezért is volt, hogy egy kis ellenállással kezdtem nézni a pilot-ot, vagy csak az zavart meg, hogy ebben a scifi-deficites tévés korszakban elszoktam a fantasztikumtól. de aztán valahol egyharmadnál elkezdett működni a dolog, annak ellenére, hogy semmi meglepőt nem tartalmaz, a szokásos panelekből forgácsolták össze, és hogy jópár gumiarcú űrlény szaladgál a képernyőn... kár, hogy nem vagyok egy játékos szellem, mert akkor kipróbálhatnám, hogy milyen plusz élményt ad a sorozat ikertestvére, érdekes elgondolás ez a párhuzamosítás btw. szerencsére a látottakon nem érződik, hogy kontrollerért kéne nyúlni, talán csak a nagydarab robotszerű lények érkeztek ilyen világból. várakozó állásponton vagyok, majd meglátjuk, hogy muzsikál az új sheriff a városban. addig megyek hallgatni bear bácsit, aki közelít a bsg-s formájához itt is. (+04.19.)

„they settled like crows around me... i heard them... ...praying for my death.”

tudtuk, hogy egy epizódot legalább rá kell majd szánni a cliffhanger feloldására. tudtuk, hogy kemény küzdelem lesz a halál felett. tudtuk, hogy cesare lázas dühvel keresi majd a tetteseket. tudtuk, hogy a keselyűk azonnal körözni kezdenek majd, amint hullaszagra számítanak. de ez a tudás nem számít, mert hangulatosan csinálták végig az agónia perceit, és ezzel a hangulattal bele is lendítettek minket az évad baljós jövőképébe. mindenki a borgiá-k ellen, szép lesz ez, tudhatjuk előre, hogy csaták, cselszövések és torok-vágások várnak ránk, mégis remegve várjuk, hogy megnézhessük. úgyis lesznek előre nem tudható dolgok is (ma például sforza bíboros megkísértése tetszett a legjobban). áldassék az úr neve, hogy újra velünk van ez az erkölcstelen család. (+04.18.)

„we’re the fantastic four. god, think about it. marty’s reed richards, of course, you know? i’m johnny storm. ’flame on.’ that’s classic doug. and jeannie’s sue storm, so... they’re brother and sister, so nothing going on there. and-and, you know, clyde is obviously the thing, ben grimm.”

a vihar kapujában jó ötletnek tűnhet, ha különböző szemszögekből megnézed a helyzetet. köszönöm, hogy leírhattam ezt a mondatot... kiömlött a sok szar, avagy ’marty elérte a célját, de milyen áron’ klasszikus példáját láthattuk. avagy borítsuk a bilit típusú finálét kaptunk. (+04.18.)

slopmore slump? egy kicsit. mert egy kicsit máshová helyeződtek a hangsúlyok idén. kevesebb volt a kamerába nézés, a kikacsintás, a magyarázás (bár pont a fináléban kaptuk meg az egyik legjobb ilyet, igen, az üvegen tükröződősre gondolok). és kevesebb volt az igazi körmönfont zseniális üzleti húzás. annál inkább másztunk bele a magánéletekbe. ennek ellenére én bírtam ezt a kört is (tetszett), bár jövőre jobban örülnék, ha a kezdetekre sandítanánk inkább. de a sztori jelenlegi állásában erre elég kevés esély van. persze bízunk vakon marty fucking kaan leleményességében.

„thor is striking his anvil. he is angry with us.”

rájöttem, mi a bajom a főszereplővel: túl magas a hangja... még egy negatívum, aztán abbahagyom: talán eltúlzottan gonoszba viszik el a gonoszokat, de majd meglátjuk. végülis a hősök sem igazi hősök, gond nélkül fosztogatnak, erőszakolnak és gyilkolnak, úgyhogy lehet, hogy ezért kellenek melléjük a markánsan negatív szereplők. meglepő, de máris elértük a nyugatot (a szokásos, klisés, de mindig működő viharos tengeri átkelés után), itt talán azt emelném ki a legnagyobb pozitívumként, hogy nem csak leölendő zsákok (lost-os forgatási szlenggel élve: töltött zoknik) voltak az angol csuhások, hanem már a támadás előtt is láthattuk őket, sőt, van aki marad is a sorozatban. egyre jobban fog meg a hangulata, ezer hála odin-nak. (+04.17.)

„it was just too much. indiana jones wouldn’t look at this body. this is a body that would melt a nazi’s face.”

ez a sorozat akkor jó, amikor túloz. lásd az idézetben is szereplő testet, ami macguffin-ként persze mi nem látunk (még elsüthették volna az 'örülünk vincent?' poént azért). vagy az olasz részek, tipizálással és realista filmszemlélettel. vagy marshall italiano beszéde. ma sok ilyen volt, elégedett is voltam. (+04.17.)

„...my eyes will say holocaust, my mouth will say carnival.”

végre visszatért a kedvenc politikusunk, hozta magával a szokásos humor-zsákot, egy csomó ismert arcot új vendégként, és rengeteg pörgést az időszaki választás örvén. jó lesz ez idén is nagyon, lesz dolga a vp-nek és félelmetesen hatékony csapatának bőven, nekünk meg nevethetnékünk, ez garantálható. (+04.16.)

„i’m quite good at spending money, but a lifetime of outrageous wealth hasn’t taught me much about managing it.”

elég könnyen megvettek maguknak már a rész elején, mikor megláttam edmure tully bénázását és a fekete hal keménységét. aztán egyből a kistanács gyűlésére váltottunk, ahol szavak nélkül is ott volt minden érzelem és hátsó gondolat, szóval könnyű volt. és ez a könnyedség később is kitartott, áradtak a nagyszerű szövegek tyrion meg jaime szájából, pod meg elveszítette a szüzességét (mázlista...). de azért komolykodtunk is kicsinyt, dany már nagyon rabszolga-ellenes hangulatban van, theon-nak még mindig rossz, jaime meg rövidebb lett egy kicsit. néztem fél szemmel az órára, úgyhogy tudtam, hogy mivel fejezzük be az epizódot, mégis hatásosan csattant a szerszám. csak hogy várósabb legyen a jövő hét, amikor valószínűleg megint könnyen igába hajtom majd a fejem. (+04.15.)

„#cheggersplayscock”

most legyek mérges ricky-ékre, hogy második évad helyett csak egy lezáró epizódot kaptunk? kicsit az is vagyok, de inkább vegyük át warwick-tól a pozitív szemléletet, és nézzük meg, mi volt ma is nagyon jó. örültem, hogy a három öreg ilyen hangsúlyos volt, hogy val kilmert is sikerült leszervezni némi ökörködésre, hogy jártunk egy körtáncot a willow 2 körül, hogy azért csepegett bele némi dráma is. talán csak az volt a furcsa, hogy így a végére visszavettek warwick arcából, egy fokkal szerethetőbbé akarták tenni? szerettük mi korábban is. nem fogok külön értékelést adni, ez a rész pont olyan zseniális volt, mint az eddigiek, egy fikarcnyit sem változtatott az évad végén gondoltakon. hiányozni fogsz cheryl... (+04.15.)

„odin gave his eye to acquire knowledge, but i would give far more.”

hogy mit várok egy történelmi sorozattól? nem kell maximális hitelesség, csak próbáljon meg valamit idecsempészni az adott korból, a szokásait, a hangulatát, az ízét. és persze legyenek benne érdekes karakterek, de ez már nem csak a történelmi sorozatokra igaz. ezek a szőrös szőke északiak jól vették az első akadályt, mit ne mondjak. működött a hangulat, kaptunk korfestést, korabeli törvényeket és harcos férfiakat és nőket. bár természetesen még csak néhány ecsetvonással festették fel a hátteret, a karaktereket, az alapkonfliktusokat, de ez így természetes. ez a gonosz loki megint megfertőzött egy sorozattal... (+04.14.)

„puppet therapy”

hűhh, ezt a muppet-trippet! de nem csak a figurákkal kacsintottak arra a világra, hanem a dalokkal is. a sztorival már kevésbé, legalábbis nem hiszem, hogy sok muppet epizódban drogoztak volna a karakterek. megvoltak a szokásos dumák is, mondhatjuk tipikus commu-őrület volt, csak most bábokkal. így volt olcsóbb a léghajózást megvalósítani, nem? (+04.14.)

„- do you exercise?

- yes. lovemaking and woodworking.”

...de jöhetett volna idézetnek bármelyik teszt-válasz igazából. mer' hogy az a nagy büdös helyzet, hogy ron fucking swanson mindig vicces, de ma betegen különösen az volt, aztán jött a banán-evős jelenet a végén, és én ütöttem az asztalt -szó szerint. persze a többiek is hozták magukat (egy kis april, egy kis jamm), de nem vehették fel a versenyt a morgós bajszossal. (+04.14.)

„after a quick scan of his facebook, twitter, tumblr, pinterest, and instagram, here is what i know.”

heti tanulságok: a 21. században kénytelen vagy hallgatni a gyermekeidre, ők jobban eligazodnak ebben a technikától és informatikától átitatott korban. csak aztán ne vidd túlzásba a megszerzett tudást. plusz: mindig lesz valaki, aki téged tart szebbnek/okosabbnak/értékesebbnek (a megfelelő aláhúzandó). (+04.14.)

„there he is, the poster boy for getting better.”

az évad összegzésének is tekinthetjük ezt a finálét, sikerült néhány nagyszerű jelenetben vázolni a halál utáni elfogadást. persze most is oldották a drámát, kedves vigyorgásokkal, a sok különc karakter is kapott pár perc játékidőt. jól esett, mint mindig. (+04.14.)

idemásolhatnám a pilothoz írt soraimat, mert végig tudták tartani azt, amit akkor elénk tártak. megmaradt a kedves bája, a mosolygós humor, az ügyes egyensúlyozás a komoly téma és a könnyedség között. jó volt matthey perry-t nézni, ahogy hozza azt az egy arcát, amit annyira tud. bármi lesz is a sorozat későbbi sorsa, ezt az üdítő jóleső érzést nem tudják elvenni tőlünk. tetszett. ha meg kasza lesz, majd csak kicsit gyászolunk.

(update: gyász...)

„there is no greater victory than to fall from this world a free man.”

picsába a történelemmel -mondom ezt én, majdnem történészként és happyend utálóként. méltó lezárás lett a sorozathoz, kellően heroikus, epikus, odacsapós érzelembomba, ami szúr, valahol a szemed és a szíved között félúton. na jó, visszavonom, mégiscsak jó volt ez így. csak most még túl friss és túl mély a seb. (+04.13.)

szomorkodtunk tavaly év végén, hogy elvették tőlünk a rómaiakat, de szerencsére idén megfelelő pótlás érkezett -bár inkább csak férfi-oldalon, tenném hozzá halkan. méghozzá jól ismert történelmi szereplőket mutattak be, forgattak ki a maguk módján, új színt víve a palettába. utolsó évad révén jobban éreztették a nagyszabást, ehhez kellett a hideg és könyörtelen crassus és a sunyi alattomos caesar is. velük lett nagyobb a tét, amivel ráfordulhattunk a minden elemében lehengerlő fináléra. ha már a csatornánál a befejezés mellett döntöttek, legalább itt a végén nem garasoskodtak. bár számomra sohasem kizárólag a látvány adta el a show-t. nagyontetszett.

fura, de különösen sok emlék fűz a sorozat nézéséhez. szerintem a vasárnap estékről még sokáig a spartacus fog eszembe jutni. abba is fura belegondolni, hogy csak egy üres ámde látványos szórakozásnak éreztük az elején, aztán ezt a héjat milyen zseniálisan sikerült feltölteniük karakterekkel, intrikákkal. és nagyon a szívünkhöz nőt. én személy szerint imádtam a túlzásait, maximálisan egyetértek azzal a koncepcióval, hogy ha már megtehetjük, akkor ne spóroljunk semmin, tűnjünk ki a tömegből a sok(k)-faktorral. és az egyedi hangulathoz igenis hozzátartoztak a porba hulló fejek és a ringó csöcsök is. és ez a hangulat talán még jobban fog hiányozni, mint azok a hősök, akikkel együtt szenvedtünk és örültünk, harcoltunk és basztunk négy éven át. halálbamenők, szóljon a fanfár a halhatatlan lelketekért: nagyontetszett.

„you ever heard of the alamo?”

a sivatag westernes ihletést adott az íróknak, így hőseink beszorultak egy házba, ahonnan trükkök százai és sok lövés árán szabadulhattak csak, klasszikus felállás. volt még egy kis lelkizés, egyikük megkapta a nőt, a szokott színvonalon robbant és fröccsent minden, de néha ennyi is bőven elég. a kioldókat meg el kellett veszíteni, hogy ne legyen máris vége a filmnek... (+04.13.)

„hey, sometimes life throws a couple swings at you. but we’re gallaghers, okay? and there’s two things that we’re really good at: knowing how to get back up and knowing how to party.”

előre is bocs, de magánügyekkel foglak fárasztani titeket, mert személyes érintettséget éreztem a rész alatt, többször is. volt egy apám, akit hasonlóan nem lehetett lebeszélni az italról, és van egy számomra fontos lány, aki soha nem képes felvenni a telefont, ha hívom. tudom, hogy a két dolog nem egy kategória, csak ezek jártak a fejemben. de. annak ellenére, hogy most is kellően megvolt a dráma (frank kórházi jelenetei, ian búcsúja, fiona stációi jimmy elérhetetlensége körül), valahogy megint a feelgood szájíz maradt meg a végére. és ebben igazán zseniálisak gallagher-ék. reméljük a nagy változások után is azok lesznek. (+04.13.)

évad-összefoglalót írni egy sorozatról, ami mindig ugyanazon a hőfokon ég, sosem okoz csalódást, mindig magával ragad, megnevettet, megsirat? hát nem könnyű. olvasom itt/ott, hogy idén elvetették a sulykot, hogy túldurvulták, de ez nettó balfaszság, pontosan ugyanazt kaptuk idén is, mint az elmúlt két évben. szürreális, persze, ugyanakkor hiperreális is, így van, ez volt, ez lesz, reméljük még jó sokáig. szeretek nevetni, szeretek sírni, akár egyszerre is, gallagher-ékkel mindig izgalmas együtt élni. nagyontetszett. (na, megyek, bedobok két felest, mert ezt most kurvára nem sikerült értelmesen összeraknom, hátha az alkohol segít.)

„there’s a big difference between vice and sin. new orleans gets it.”

szeretem a mardi gras epizódokat, zseniálisan tudják átadni azt az őrületet, ami ilyenkor nola-ban van. felvillanyozzák az embert. annak ellenére, hogy mindig csöpög egy kis szomorúság a varázs-koktélba, és ez most sem volt másképp, de ügyesen építik be a kontrasztot. szomorú, hogy a washington-i aktatologatók már ezt az ünnepet is lenyúlnák, illetve csak a külsőségeit, a lelkét úgysem fogják érteni sohasem. őket az is hidegen hagyja, ha annie hegedűje lenyúl a torkodon, és simogatja a szíved. a mindig hatásos indiános rész is kapott egy plusz töltetett, hogy tudjuk, hogy a láng őrzői hamarosan új törzsfő után fognak vonulni. idén is feltöltődtem, köszönöm, különösen tim robbins-nak, aki visszatért a rendezői székbe. (+04.13.)

„bruce springsteen always says that he plays every show as if it’s his last.”

brittany hülyeségek, muszáj már megint...? ryder titkos hódolója, már jobb, de... coach és a szerelem, hát izé... az ember ezekkel a gondolatokkal kezdte az epizód nézését, aztán mindent elsöpört a második húsz perc, amikor a glee egyik legdrámaibb epizódjába csöppentünk. tanítanivalóan tették átélhetővé az egészet, a kézi-kamera, a metronóm kattogása, a közelik a könnyekről, ott érezted magad te is a próbateremben, a vécén gubbasztva. így kell intelligensen hozzányúlni egy komoly problémához, az iskolai lövöldözésekhez -az áldozatok szemszögéből bemutatni azt. persze ezt felhasználták arra is, hogy még közelebb hozzák hőseinket egymáshoz. és hogy sue-nak újra előjöjjön a szerethető arca. nagy változásokat sejtek lima-ban. és soha többet lüke brittney-t! (+04.13.)

„vertigo’s tearing this city apart”

jól lefedi az epizódot a címe: régi ügyek kerültek elő újra, a romba döntő drog, a megbomlott elméjű gróf (nagyon képregényes, madárijesztő hommage), diggle bosszúvágya, a rendőrbácsi bizalmatlansága. persze nem baj, hogy ismétlünk kicsit, korrektül vezetődnek a szálak, tanulunk is újra a dolgokból. nagy érdem a kínai lány, akit igen erőteljes bájjal áldott meg a sors, reméljük, sok tartalék van még a karakterében. na, megyek, paskolom kicsit a lavórban lévő vizet, hátha magamra szedek egy kis izmot... (+04.12.)

„whoever controls information will control the future.”

olyan szépen illeszkedik minden mindenhez, hogy nehéz ezt ömlengő szavak nélkül megállni... a levegőben vibráló, hatalmas összeesküvés mellé ma bedobtuk a kínaikat is, dehát ki másra lehetne ráfogni egy kis ipari kémkedést. nagyon tech volt az epizód, mr.finch elemében is volt, plusz megtalálta a tökéletes női verzióját, remélem jön még vissza a csokilány. ahogy ms.shaw-t is visszahozták már, jó kis csörte lesz az, amikor egymásra akadnak ms.root-tal. és akkor még ott volt a bábjátékos szerepében tetszelgő mr.elias, és a továbbra is kíméletlenül kőkemény hr is. és most gondold el, hogy ezzel csak előkészítették a talajt a nagy durranásnak. (+04.12.)

„you’ve actually gone ’rear window’.”

századik epizódnak csinálni egy hitchcock hommage-t -pofátlan stílusosság, így is mondhatnánk. a végére meg egy kis fincher is keveredett. a humor dominált ma is, nagyon helyesen, castle újra igazi megszállott lehetett. ami változás a korábbi hasonló esetekhez képest, hogy beckett mennyire kimutatja a szeretetét. fura, de nagyon jó őt így látni. ...mivel nálam már jó ideje megkopott a szeretet, ezért még száz részt nem kívánok, de azért örülök, hogy eddig a százig eljutottunk közösen. (+04.12.)

„everyone wants to go home with the mascot.”

szimbolikusan, álca mögé bújunk, hogy ne kelljen szembenézni a magánéleti problémáinkkal. hálistennek nem mennek az írók ilyen pszichológiai mélységekbe, de azért kapargatják a témát. mind a szakítás, mind az összejövés igencsak időszerű volt már. (+04.12.)