soroló

„each drop of roman blood spilled in honor of those taken from us.”

mint egy gyermek, az írók kezébe helyezem kezem, és hagyom, hogy vezessenek az általuk választott ösvényeken. magukkal ragadnak, mélyről csalják elő az érzelmeimet, az örömöt és a bánatot. csapdába csalnak. elhiszem, hogy arra megy ki a játék, hogy bemutassák pompeius-t is, aztán másfele indulunk. elhiszem, hogy minden idők egyik legutáltabb karaktere túlélheti azt a sok mocskot, amit elkövetett, de az isteni igazságszolgáltatás mégis lecsap rá. nem tudom nem imádni őket, amiért ide, mindennek a végére sikerült visszacsempészni egy kicsit az arénák hangulatából, a régi időkből. és mindezt még megkoronázták a temetés-jelenettel, ahol jelképesen elbúcsúztunk mindenkitől. borzongató. eljött az istenek által kiszabott idő. már semmi sem állhat közénk és a végzetünk közé. (+04.11.)

„my friend wanted to have some coke, and neil wanted to have some cock, and you can see already where the confusion’s gonna come.”

a meleg-bár, a szereposztó-dívány és az ex-feleség közé el volt rejtve jim igazi mondanivalója: mindennel lehet viccelni. igen, még a megerőszakolással is. igen, a melegekkel is. igen, a válással is. persze tudni kell, hogy mikor és hogy. bár, ha egy nővel próbálsz humorizálni, az plusz terheket ró rád... (+04.11.)

„inch, inch, inch. join the metric system like everyone else.”

muszáj utálnom ezt a részt: megölnek benne egy cicát! pedig jim mond nagy igazságokat amerikáról, kívülállóként jól látja a hülyeségeiket (és teszi hozzá gyorsan, hogy az ausztrálok sem jobbak). csak azt nem értem, hogy billy-t miért kellett ilyen seggfejbe elvinni. meg megölni egy macskát... (+04.11.)

„do the classic two dates in one night sitcom trope”

egy hatalmas kacsintással visszajön a meta, abed kiszól nekünk párat, és sorozatos szemmel elemzi a dolgokat. de valami megint más, mint az eddigiek, romantikus ízek vegyülnek az elvontságba. és ha meg kell nevezni, hogy mi az, amiben idén új lett a commu, akkor ennél jobb példát keresve sem találhatnánk. (+04.11.)

„there’s only one thing i hate more than lying. skim milk. which is water that’s lying about being milk.”

egy sitcom, melynél erőteljesen kell koncentrálni minden eseményre, mert bármikor elővehetnek szálakat, hogy tovább fűzzék őket. emlékeztek még, hogy ben ifjúkorában volt egy katasztrófa? -kérdezik ők. de a közelmúlt eseményei (ron lendülő ökle, ann gyermekre vágyó méhe) is tekerednek tovább. még jó, hogy a nevetésre nem kell koncentrálni, az valahogy mindig jön magától. (+04.11.)

„my friend aldo’s parents are italian, so he’s italian. and you and daddy are gay, so i’m gay.”

heti tanulságok: ördögi csapda ez a gyereknevelés. ha lazára engeded a gyeplőt, az a baj, ha túl szigorú vagy, az a baj, ha túl ragaszkodó vagy, az a baj, ha túl támogató vagy, az a baj, ha túl lusta vagy elmagyarázni a gyerekednek a származását, az a baj. úh, ez már túl specifikus lett. (az éttermi jelenetért plusz nevelési és nevetési bónuszt osztok ki.) (+04.11.)

„when a tyrell farts, it smells like a rose.”

még mindig volt kit feltenni arra a bizonyos táblára. ma a stark-okat csoportosították össze nagyjából, és velük együtt érkezett egy csomó új karakter is, mert volt még olyan színész angliában, aki kimaradt eddig a mókából. de milyen jó nekünk, hogy martin bácsi ennyi szereplőt álmodott meg, az újak is nagyon ütnek, a töviskirálynő minden szava arany, thoros of myr egyszerre vicces és fenyegető, jojen reed mosolyában van valami furcsa fény, ami vonzza a tekintetet. meglepett, hogy theon szálát előrehozták az ötödik kötetből -mert oké, hogy időrendben itt a helye, de nekem az életben maradása volt azon kötet egyik nagy meglepetése. de ugyebár a vásznon minden más. but. amíg így minden más, addig minden rendben van. megvolt a második elrugaszkodás is, úgyhogy hórukk! (+04.10.)

„-where are the triggers?

-in allah’s hands.”

mintha jj abrahms vagy josh whedon bedugta volna a fejét az írószobába, annyi erős női karakter bukkant fel hirtelen a sorozatban -jó és rossz oldalon egyaránt (a tuareg nénitől valamiért bond-feelingem is lett). jól áll az észak-afrikai helyszín is, a sivatagos akciózás. egyébként a bomba-kioldókat hajkurásszuk még mindig, azaz jó erőteljes a főszál. és persze van következménye a halálnak is. mert lehet, hogy ultra-cool-ok ezek a srácok, és csukott szemmel széttépik bárki gigáját, de azért kell érzékeltetni az emberségüket is. lelki problémákkal - vagy vérrel és spermával. (+04.08.)

„here’s the recipe for your mother’s pasta sauce. fill your dress full of the neighbor’s tomatoes, add five bottles of homemade red wine... drinking as you go... finish off with a fistful of garlic and three pounds of ground varmint.”

mindig meglepődik az ember, amikor érzelmeket is adagolnak az őrült humor mellé, pedig jól áll ez is a sorozatnak. ahogy a fingós gollam-szerű ükanya is. vagy a néma-filmes betét. (+04.08.)

nem tűnik túl nehéz feladatnak, hogy évről évre, részről részre hozzák a színvonalat, pedig biztos izzasztó kamra az író-szoba. de hálistennek ebből az izzadság-szagból hozzánk nem jut el semmi, természetesnek tűnik, hogy ennyi humorral és ötlettel töltik meg az epizódokat folyton. röhögésből idén is a dobogón, csont nélkül: nagyontetszett.

„this is somalia. childhood is short.”

van az az állapot, amikor az ember rozsdásnak érzi magát. amikor kiesett a gyakorlatból. amikor érzi, hogy tudná jobban is csinálni a dolgát. egy vérprofi kommandóssal is előfordulhat ez. vagy egy sorozattal. először is, el kellett intézni, hogy mind a két hősünk visszatérjen a terepre. kellett egy új átívelést találni. be kellett vezetni egy új főnököt. és mindeközben nem veszhetett el az afrikai hangulat és a nagy hatótávolságú adrenalin-löket sem. úgyhogy izzították a pirotechnikusokat, sok fegyverrel rohangáló statisztát, és jó hangosan kiáltották: ’action!’. a többi meg majd összeáll év közben, amikor lekopik a rozsda, élesebb lesz a látás, pontosabb a fegyver. (+04.06.)

„it’s pussy in a bottle, marty.”

elég volt a szarakodásból, a mellék-vágányokból, a büdös faszfejekből, marty besokallt. végre tiszta fejjel látja a dolgokat, nem térítik el a magánéleti zűrök, a punci illata, csak azt teszi, amihez a legjobban ért: rábeszéli a legjobbra a megfelelő embert. clyde is jól lépked a cipőjében, hűséges tanítvány volt. bezzeg jeannie-t még visszahúzzák a szívbeli problémák. jól alágyújtottunk a rakétának, hogy jövő héten robbanhasson. (+04.06.)

„what have i been doing? cooking, cleaning, laundry, living in a goddamn slum!”

ennél jobban már nem lehet keverni a boldogságot és a drámát, az fix. oké, hogy ma az utóbbi volt túlsúlyban, kőkeményen, de mindig sikerült ellensúlyozni, általában egy szálon belül is. sajnáljuk hőseinket, ugyanakkor mosolyogva simogatjuk a buksijukat, ilyen egyszerű. de mi mást tennénk, ha fiona így mosolyog ránk, ha ian vagy lip néznek a boci szemeikkel. nem sajnálod carl-tól sem azt a két perc boldogságot, még ha frank adja is meg neki. még karen-t is megérted, ezt is sikerült összehozniuk. vajon a fináléban megmarad az egyensúly, vagy eltolódunk valamerre? (+04.05.)

„this is a tiny needle in a big motherfucking haystack.”

vérben fürdő fináléról álmodoztam -és nem csalódtam. eljött a nagy leszámolás, hogy aztán tovább is másszon... na, de menjünk visszább kicsit. a sheriff-et már megint elkalapálták, de szerencsére a város minden fegyverforgatója a segítségére sietett, nem is akárhogy, akármelyik képregény-rajzoló megirigyelhetné a cool beállításokat, amikben terpeszkedtek. senki sem halhatatlan. senki sem úszhatja meg fizikai vagy lelki sérülés nélkül. (tanultak a samcrow-soktól, zenés montázzsal jól össze lehet foglalni az évad véget. arról már nem is beszélve, hogy meg myers szólt a vége-főcím alatt!) (+04.05.)

egy ex-tolvaj 15 évnyi börtön után elmegy megkeresni a csaját. egy ilyen szinopszis után elindítanád a lejátszót? na, ugye. de a zseniális, hogy működik a dolog, mert (és itt jöhet a végtelenített felsorolás...) a kisvárosnak karaktere van, de a környezete is izgalmas (amish-ok), a szereplők érdekesek, az átívelés átgondolt. és közben magabiztos pózban tetszeleg, ő a legerősebb bika a környéken, aki odacsap, felöklel, és tuti ő bassza a legnagyobbakat. nagy élvezettel utaztam végig ezt a bűnös és mocskos trip-et, egy nagyon enyhe kis fűszer hiányzik csak, hogy igazán a földre teperjen (tetszett). de miért érzem úgy, hogy idén csak az alapokat fektettük le? talán mert kilóg alan ball lába a függöny mögül...

„fuck you, sugar daddy. we just buried a body together. we tight now.”

er-rel kezdtünk, vérzés, varrás, ilyenek, aztán átmentünk szürreálba, ami azért volt jó, mert nem lehettünk biztosak, hogy mr.rabbit a városba ért-e. aztán a meggyőződést átvette a feszültség generálása. mert az nagyon megy. még ha tudni véljük, hogy a hideg ősz bácsi nem bántaná az unokáit vagy a lányát, azért mérget nem vennénk rá. nem maradhatott el a kötelező verekedős rész sem, mindenki keményen tudja osztani a pofonokat ebben a kisvárosban. nem felejtettük el az indiánokat sem, kár, hogy odette a néma szépségével tűntet, de lesz még neki komoly szerepe, érzem. rutinosan azt akartam írni, hogy finálé-felvezetés volt, de lófaszt, többet kaptunk ennél. (+04.05.)

„carrie hopewell is not real. she’s a hiding place.”

meg lehet próbálni elszakadni, de a múlt árnyai mindig vissza fognak húzni. ez volt a mai rész tanulsága, ami mellé valahogy odakeveredett egy egészestés bunyó is, valahonnan a killbill vidékéről, mocskosan, dühösen. dehát milyen lenne egy küzdelem, az alapvető ösztönökhöz kell benne visszanyúlni. bár, ha belegondol az ember, mindent le lehet vezetni a mélybe, a bizalmatlanságot, a szülő/gyerek-kapcsolatokat, az új életre való vágyakozást, a mindent elsöprő szerelmet. ezekkel lehet igazán fájdalmasakat ütni. a külsérelmi nyomokhoz meg ott az öklünk. vagy egy székláb. budmo! (+04.04.)

„listen, burt, we’re teaching you / just what makes a jew a jew.”

három az egyben: burt szüleinek vicces visszatérése, vallás-kritika és musical-paródia! méghozzá milyen csavarral a családi vonalon; milyen poénokkal a zsidók kárára; milyen dalokkal -a klasszikus hegedűs a háztetőn stílustól a nyolcvanas évek tökéletes megidézéséig. három az egyben: fekveröhögős, anti-pc és dallamos. shalom! (+04.04.)

„i’ve got no problem with people who earn their own money, but i can’t respect those trust fund d-bags with their fancy sandwiches.”

az ember nehezen szokik hozzá, hogy egy kapcsolattal együtt jár egy egész pereputty, akiknek el kell tudni viselni a sok hülyeségét. de nem is értem, hogy mit hisztizik a gazdag srác, a cuki-lány mellé egy csomó szerethető idióta jár. sótlan alak, nem is való hozzád, drága... (+04.04.)

„this is unfinished business.”

két dolog könnyen meg tudja nehezíteni az életed: egy átgondolatlan cselekedet és a családi kötelékek. új értelmet nyert az ’úgy szeretlek majd megöllek’ mondás is. tényleg úgy néz ki, hogy mindig történik valami a városban, mióta hősünk betette a lábát. nekünk ez jó. mára túszmentés jutott, amit nem nehéz jól csinálni, kell néhány idióta, egy csapat megrettent szerencsétlen, akik között persze van fontos karakter is, tehetetlen rendfenntartó szervek és egy tökös pasi, aki nem rest szarrá lőni az idiótákat. nehezebb ügy már, hogy igazi feszültséggel teljen meg a rész, de itt ezzel sem volt probléma, jól egymásra épültek a különböző veszély-szituációk. ja, azt hitted, ma nem lesz összecsapás? naiv... (+04.03.)

„-everything i write is about or for her, so whenever i’m with her, even when i’m in my writing.

-this is heartbreaking, hank”

kétféle finálé van: amelyik felrúgja az addigi dolgokat, és amelyik próbálja helyrehozni a korábban felrúgott dolgok után keletkezett problémákat. ez az utóbbi volt, runkle-ék újra mr és mrs, hank újra tesz egy próbát az egyetlen és igaz szerelménél, még lew ashby is visszatért. btw, atticus kielégítő rocker-pótlék volt, durva, hogy milyen koncert-jelenetet rittyentettek neki. de elég a narkotikumokból, puncikból, ez a busz nem arrafelé visz, hank haver. a kérdés az, hogy vissza akarunk-e újra fordulni. (+04.03.)

csűrhetem/csavarhatom később is, de a türelmetleneknek már most leszögezném, hogy ez egy jó évad volt (tetszett). hogy miért? a humora még mindig a régi, jobb, ha a szűzies, begyógyult puncijúak nem mennek a közelébe, idén is akadtak funkcionáló és szerethető új karakterek, és egy-két apróságot most is felírhattam a 'mi a háttere az igazán jó írásnak' füzetembe (lásd akár a mostani finálét, ahol ezt bezzeg basztam belefogalmazni). hogy még mindig karen meg becca, so what, elfogadható kompromisszumnak tűnik. hogy jövőre is hank-kel leszünk-e? nem kérdés. ahogy az sem, hogy úgyis elbassza valamiképp.

„i am fenton o’connell.”

nonézd, milyen jó rész -a maga várható fordulataival együtt is. az eleje vicces volt, castle hozta a dumáit, volt reggeli ellentét kate-tel, humor a hulla körül. aztán jött a csavar, és eltoltuk a fókuszt -ryan-re! és minden erőlködés nélkül merültünk alá az ír maffiába. seamus dever megmutathatta egy új arcát, és tényleg nem csak a frizura miatt vált új karakterré. annyira élveztem a részt, hogy még a túlcsöppenő befejezést is megbocsátom (vagy csak itt a kies moldáv pusztaságban egy kis szeretetre vágyom...). (+04.03.)

„in this life now, you kill or you die. or you die and you kill.”

eljött hát a nagy összecsapás ideje, de az egyszeri rajongók, akik még nincsenek hozzászokva a sorozat-formátumhoz, csalódottan álltak fel. hogyaszondja ’mi az, hogy a gonosz el?!?’. mondjuk az elején még én is azt gondoltam, hogy azért rombolják olyan masszívan a díszletet, mert már nem lesz rá szükség, de aztán más irányba kanyarodtunk - hogy ez jó-e vagy rossz-e, az csak ősszel realizálódik majd. amikor sok új karaktert lehet majd bemutatni, nem csodálom, hogy a vérfrissítés mellett döntöttek, ma is volt fontos áldozat. aki miatt kicsit szomorkodunk, hisz’ a kezdetektől velünk volt, de sajnos kicsi örülünk is, mert sosem sikerült átgondoltan okosra írni. én mondjuk azért is szomorkodom még, hogy még mindig nem adták ki a score-t. pedig ma is az a zongorás téma... (+04.01.)

vajon mi lehet az oka, hogy nem sikerül egyenletes színvonalat írni? tényleg túl sok az epizód egy évadban, és nem tudják jól kitölteni? vagy a csatorna szól bele, és azért dobbant minden showrunner a sorozattól? azért nehéz is értékelni, mert súlyozni kell a janus-arcúságát. hogy ott voltak az évad elején a bitang erős részek, amikor minden működött, igazi volt a dráma, érdekesen haladt a történet, megtöltötték feszültséggel mind a 42 percet, csontig hatoltak. igazi felüdülés volt ez a tavalyi ásító érdektelenség után. aztán jött a második etap, és újra lefele indultunk el, felesleges ál-hisztikbe bonyolódtunk karakter-építés címén, elillant a feszültség, kényelmetlenül fészkelődtél a székben, zombiaggyal kellett túlélni. és ez bosszantó. mert talán látszik, hogy én akarom szeretni. és van, amikor tudom is, de, ugye. az irányok jók, örülök, hogy láthattunk idén egy új közösséget is, hogy kreáltak egy erős bad motherfucker-t, megvan a törekvés egyszóval, úgyhogy hajrá-hajrá. tetszett.

„what you don’t know today can be learned tomorrow. and there isn’t a musician who’s worth a damn who ever stops learning.”

tudjuk, az élet tele van nehéz kezdetekkel, döccenőkkel és mélypontokkal. amikor csődöt mond az oktatás. amikor nehéz meggyőzni az álmaidról. amikor feleslegesnek látszó külsőségekkel hátráltatnak a munkádban. amikor igazán mélyre kell ásnod, ha fel akarod deríteni a korrupció mélységeit, a rendőrség visszaéléseit. amikor a régi életed visszahúz és nagyot koppan a fejed a mélyponton. ilyenkor különböző túlélési technikák vannak: kérj segítséget; vagy bocsánatot; dobj be egy sört; merülj el a jazz-ben. (zenetörténet néhány percben: fats domino és az eyehategod egy epizódban!) (+04.01.)

„first time you’ve seen a giant, jon snow?”

amikor az ember nagyon-nagyon vár valamit, még a legkisebb dolgoknak is tud örülni. például, hogy láthat egy óriást. vagy a szépen növekvő sárkányokat. vagy a makulátlanokat. vagy az évad első cicijének. vagy a lannister-ek évelődésének és a végtelen mély sérelmeiknek. vagy hogy érezheti stannis hidegségét. vagy hogy elolvad margaery kedvességétől. vagy amikor összébb húzza a pulóverét a hóviharban, kimelegedik astapor napsütése alatt, ringatózik a tenger zúgásával. vagy hogy annyira elmerül a szokásosan fantasztikus világban, hogy arra eszmél, hogy az arcába robban a végefőcím. és akkor újra eljön a várakozás ideje. már csak egy hét, és megint rengeteg apró örömöt lehet majd felfedezni. (+04.01.)

„operation deadliest catch”

úgy látom, a commu írók lelesték a modern írók dolgozatát, megtanulták, hogy nem kell egy egész epizódot kitöltő sztorit írniuk, lehet párokba rendezni a szereplőket, és akkor több kisebb történet is elég. aminek esetleg az a veszélye, hogy valamelyik nem fog működni, vagy szétesik az egész rész. most többé kevésbé egyben volt, legmeglepőbb vonásként az emberi pierce-t hoznám ki győztesnek. (+04.01.)

„...and while you’re greedily sucking me off, like a babe suckling on its mother’s tit, that’s when you’ll understand that i own your ass.”

amikor megláttam fényképen a brutálisan izmos kopasz fehér bácsit, arra gondoltam, hogy na, ő lesz a sorozat emblematikus alakja, de ahhoz sajnos nem használták ki a karakterét. mert oké, hogy a mai részben hozta a tőle elvárt brutált, de a példa-statuálással le is zártuk a történetét sajnos. a lényeg úgyis az, hogy eljött az ideje, hogy a börtön-múlttal foglalkozzunk hosszasabban. ez kell, hogy hősünket jobban megértsük, plusz hozták a szokásos izmozós börtön-udvar feelinget, amit (nézőként) mindig jó átélni. el is sikkadt kicsit a sok nagyszerű múlt-jelenet mellett a jelen, a ’felbukkan valaki a múltból’ témán kívül csak jövő-megágyazás folyt. aztán hamarosan majd aratunk. (+03.31.)