soroló

„this isn’t oz. women fight with gossip and rumors. they might peg you for rich and try to hit you up for commissary. and there are lesbians. they’re not gonna bother you. they’ll try to be your friend, just stay away from them. i want you to understand, you do not have to have lesbian sex.”

új hús a darálóban! valamiért én a mai napig abban a tudatban voltam, hogy ez egy félórás dramedy, csak a letöltésnél mondtam, hogy döbb. valószínűleg jenji kohan neve zavart meg, megszoktam a weeds-nél, hogy kicsiben játszik. pedig, ebből az egy órából úgy tűnik, a dráma is jól áll neki. mert azért most még inkább csak mosolyogtunk, az alapfelállás nem hagyott túl vidám momentumokat. mondhatjuk, hogy tipikus a kezdés, első börtönbe-vonulás, első sokk. a dutyi mindig alkalmas rengeteg színes karakter felvonultatására, most is villantottak már párat, de olyan ügyesen, hogy mindenkinek érdekel a sorsa, a múltja. btw, múlt, tetszett, hogy nem csak úgy bedobálták a flashback-eket, hanem nagyszerűen pozícionálva ráerősítettek a hatásra. so, nem pofázok többet, mert még picsánrúgnak, ígéretes kezdet. 99 év vagy tizenöt hónap, egyre megy, kemény menet lesz ez csajok... (+11.03.)

„dating, mating or masturbating?”

hogy miért jó nézni azt, hogy néhány szerencsétlen kétségbeesetten próbál csajozni, aztán jól pofára esik (néha szó szerint)? mert önmagunk tükörképét látjuk bennünk? mert a kínos humorral valami erőset lehet felépíteni? whatever, a lényeg, hogy működik, röhögsz és fogod a fejed egyszerre, audiofil-eknek meg valahogy így képezném le: nehehebahahazzzdmeeeeg... stephen merchant mindig kicsit második ember volt ricky gervais mögött, de most bizonyíthatja, hogy egyedül is megáll azokon a hosszú lábain. és az első félóra alapján meg is teszi. asszem ezek után már sosem fogom egy bárban azt mondani a csajoknak, hogy hello, ladies. legalábbis röhögés nélkül. mintha eddig olyan sokat tettem volna ilyet... (+11.03.)

„you know how in that ’wizard of oz’ movie, that girl, dorothy? how she goes on this amazing adventure that’s all in glorious technicolor, right? and then she ends up back on the farm in boring black and white. that’s how it was with this woman.”

a vicces rokonok már az ötvenes években is plusz ízt adtak a működő recepthez... még mindig a vizsgálatok a legjobbak, jól vannak vágva, egyszerre viccesek és szexik, ami fura, mert ez a két dolog ritkán szokott együtt működni (próbáltál már viccelődni szex közben? én igen, nevetés volt, kielégülés nem...). ugyanakkor ott van a mélyben a dráma, nem tolakodóan az orrunk elé tolva, de azért ökölbe szorul az öklöd, ahogy a rossz apaság kérdését feszegetik. ez a baj a biológiával, nem választhatjuk meg, ki lesz az, akiből kijönnek a magok, amikből mi leszünk később... (+11.02.)

„-it’s not my style of music, but you can’t say it doesn’t have an effect.

–that’s the blues.

-they picked the right color.”

libéria gyermekei jól elfoglalták az epizód felét. de ez nem baj, úgyis volt olyan időszak, amikor panaszkodtam, hogy nem használják ki chalky-t eléggé, hát most kompenzálnak. azért sem baj, mert így erőteljesen eszkalálódik a konfliktus, valamint sok szép dalt hallhatunk. és lesznek még veszteségek ebben a csatában, ez érződik. a másik oldalon is szorul a harapófogó, az ifjú fbi-osok már nem titkolóznak, hanem lecsapni készülnek. anti-hős történethez méltóan meg sem próbálják szimpatikusnak beállítani a törvény őreit, de nem is hiányzik ez. üde színfoltként tüzes évelődést kaptunk, egyre nagyobb puszit küldenék a castingosoknak ms.arquette miatt, jól pattognak a szikrák mr.buscemi-vel. (+11.02.)

„you know my name.”

hát eddig kellett várni a nagy találkozásra, a gyűlölettel teli reunion-ra, ami abból a szempontból kielégítő volt, hogy szikrázott a pszichológiai összecsapás, ugyanakkor hiányérzetet hozott bohannon (látszólagos?) veresége okán. de egyébként is jellemző volt a részre a rosszak győzelme. nem beszélve a természet hatalmas erejéről (de most komolyan, egy medve? mi volt azon a kreatív mítingen az ebéd? meszkalin...?). az elmúlt években is döccent mindig a végén a sorozat, valamiért szeretik hőseinket még utoljára a sárba taposni. nem szép dolog. (+11.02.)

kíváncsi lennék, hogy azok, akik nem ássák bele magukat a háttér-dolgokba, megérezték-e az író-csapaton belüli változásokat. mert én mondhatom, hogy az elején jót tett az újdonság, kicsit felpezsdült a történet, legalábbis érzetre kicsit másabb volt, aztán középtájon kicsit leültünk, és hozták a szokásos jó színvonalat (kár volt a gyermekes mellék-szálért, továbbra sem téríthetnek el ettől a gondolattól). ugyanakkor kielégítően megkaptam azt, amit eddig is szerettem a sorozatban, a maszkulin, sáros, kíméletlen tizenkilencedik századi hangulatot. csak mindig az nagyon pici extra adag szén hiányzik, amitől még magasabb fokozatba kapcsolhatna. tetszett. nagyon remélem, hogy azért írtak ilyen lehangoló véget, hogy ösztönözzék a csatornát egy újabb fordulóra. kétségtelenül hiányozna egy egyetlen steak az étlapról.

„one rail at a time!”

ha már a kezdésnél a nagybeszédben valaki pozitív dolgokról beszél, biztos lehetsz benne, hogy a részben rakás akadály gördül a megvalósulásuk elé. de legalább szép keretet csináltak a két szónoklattal. közben meg kaptunk egy tipikus westernes életérzést, körbekerített lövöldözést a szalonban. de bármennyit is láttunk már ilyet, nem lehet megunni, főleg, ha apró poénokkal és bajtársiassággal szórják tele. de a magát a részt is megtámasztották egy kis romantikával, ne csak mindig a szagos férfias oldal domborodjon ki. őszintén kívánom a vonzódások beteljesülését és a mormonok szörnyű elkárhozását. ámen. (+11.01.)

„tonight i’m gonna let the whole world in. get a good look at me. who’s the baddest witch in town?”

ez az egyetlen sorozat, ahol tényleg jól megfér a halloween-imádat, mindig jól belepasszírozzák, ráadásul ilyenkorra szokták időzíteni a duplázást is. idén megirigyelték a walking dead sikerét, így z-kkel árasztották el neworleans-t, de simán beleférnek a csoszogósok a koncepcióba. a mai alapozást gondolom zúzás követi majd jövő héten. de kellenek előtte ezek a gyökerek, már a nyitó rasszista történelmet felvonultató flash-nél nyomtam egy wow-ot, de a némasági fogadalom (és a karakter mai beteg formája) vagy a főboszik közti ellentét is gyönyörűen ágyazott meg. a színészi teljesítményről már nem áradozom, mert még megvádoltok, hogy megbűvöltek valamivel. (+11.01.)

„well, there’s something i do better than anybody else, that’s finding things that people keep hidden.”

amikor két rekedt-hangú színész összefog... de az mind semmi, amikor két ellentétes nőszemély összefog, ott aztán fogcsikorgatva fog menni a kooperáció, de jó lesz nézni az összjátékukat. kicsit fura, hogy a gép ennyire előre látja a dolgokat, meg hogy két csapatot küld egy mission-re, de amíg ms.root-on keresztül beszél hozzánk, nem teszek fel kérdéseket. úgyis csak ki kell várni a válaszokat, ritka tudatosan építkeznek idén is az írók, vissza-visszatérnek karakterekhez, ügyekhez, csepegtetnek, mézesmadzagot húznak. de úgyis ezért nézitek ti is, nem? (+11.01.)

„breaks my heart that you had to become something so wrong to do what you thought was right.”

tipikus évadközi soa-rész, amikor szépen csordogál a szar a klubra és a szereplőkre. reméljük most már elszelídültek az évad elején keltett (netes) hullámok az iskolai lövöldözés kapcsán, így, hogy továbbra is az egyik mozgató-rugója az évadnak. hogy mennyiben fogja érinteni a klubot a várható következmény, az majd csak a jövőben derül ki. mint ahogy az is, hogyan fog tara belesétálni a saját medvecsapdájába, mert egy ilyen szintű brutál családi beavatkozást nem lehet megúszni, az tuti. fura dolog az anti-hősös sorozatokban, ahogy a törvény emberei ellen szurkolsz, bár itt most a buldózer stílusú ügyésznéni sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy szimpatizáljunk vele. mert nem elég csak jót akarni, ahogy az egyszeri coehlo mondaná. (btw, ma mintha jobban direktbe kimondták volna a srácok a dolgokat, nem?) (+10.31.)

„i was no one. i had no name. none that mattered, anyway. i was just another weak man waiting to get fired or evicted or killed. but then the ground shook, and now i matter, because i know the guy with the biggest gun wins, and that’s why i will rule the glades.”

nem tudom, milyen gyorsítót szednek az írók, de ez a rész is igencsak mozgalmasnak érződött, mint az eddigiek idén. fényt derült a várva-várt nagy titokra, amiben nem a személy maga a meglepő, hanem hogy milyen hátteret építettek ki a visszatéréséhez. egy másik személyt is lelepleztek, gyorsan szaladtam is a wikipédiára, és konstatáltam, hogy megint nagyok a hiányosságaim a dc univerzumban. a hetiügynek is volt értelme ezek mellett, mindig van egy barom, aki az ilyen zavarosban azt hiszi, hogy ő nyerheti meg a fegyverkezési versenyt, pedig tudhatná, hogy a kiskirályokat ritkán jegyzi a történelem. (+10.31.)

„-you ever hunted geese before?

-no, just spies and traitors.”

amikor a felsőbb vezetés közbeszól. nagyszerűen leképezték a mai világunkat, ahogy az elnök egy hozzá mélységesen szervilis embert tesz a cia élére, aki ugyan nem ért a titkosszolgálathoz, de véleménye van róla. remélhetőleg életre szóló sebet ejtett rajta saul pohárköszöntője... megpróbálták kicsit összefűzni a carrie- és a dana-körüli szálakat, ez legalább azzal járt, hogy kiugrasztották carrie-t a lakásból, és egy kis izgalmat kentek a háta mögé. még mindig csak építkezünk, de legalább már átlépte a határt az évad (látszólagos?) gonosza, így igencsak ígéretes volt a befejezés - a régire hajazó feszültséggel. (+10.30.)

„we’re in mormon country now.”

néhány megtört és elveszett lélek, néhány súlyos következmény. mert nem lehetett elsunnyogni egy szenátor halálát (és akkor még egyéb múltbéli szörnyűségek is kibuktak), nem lehetett az, hogy mr.fergusson csak legyint egyet a gyermeke miatt; hogy az eltévelyedett munkásoknak jó legyen a mormonok árnyékában; hogy a mr.bohannon-t megmentő szerencsétlen sorsú gyermekkel ne alakuljon ki valamiféle kötelék. nem lehetett ez a legvidámabb epizód. viszont történt valami, amire már a pilot óta várok: itt vannak a vasút-építő kínaiak! (+10.30.)

„night-night, little lily / no ifs, ands or buts / no peg-legged ghost is waiting / to hook out your guts.”

ezzel a szellemesdivel letudtuk a hálovínt...? ezzel a bevallással letudtuk a ’mikor mondja már el marshall’ szenvedést...? természetesen most is a flessek voltak a legviccesebbek, kérdés nélkül. dehát mindig is azokban volt legerősebb a sorozat. úristen, kezdek róla múlt időben beszélni... (+10.29.)

„if it’s walkers, if it’s people, we can do something. we can fight. but with this, i’m just digging graves.”

a láthatatlan ellenség a legrosszabb, legyen az akár a belőlünk előtörő vadállat vagy egy levegőben (?) terjedő gyilkos kórság. amikor azt látod, hogy robert kirkman írta az epizódot, valahogy minden mondatot fontosabbnak érzel, pedig valószínűleg nagyon hasonló dolgokat mondtak volna, ha egy másik író kapja a feladatot. és hát nem spóroltak a beszéddel, de szerencsére az érdekes tartományon belül maradtak. de a végén a béllel sem spóroltak, sőt, olyan horda közeleg, hogy megemlegeti minden szerencsétlen túlélő. itt aztán lehet majd elbukni - és nem csak emberségből. (+10.28.)

„i am in love with nadia whatever-her-last-name-is, and i’m gonna keep her here, using the most powerful weapon i have... bureaucratic incompetence.”

szerintem nincs olyan a férfi- és/vagy leszbikus-társadalomban, aki ne értett volna egyet tom haverford-dal most, és ne esett volna mélységes szerelembe tatiana maslany-ba. őrült szerelembe meg belefér az őrültség, nem? a többi a szokásos volt, ron hozta a bizalmatlan vadembert, leslie lelkizett egy sort (most épp donna-val) és egészet leöntötték émelyítő jamm-mel. imádtam, persze. (+10.28.)

„a truman show situation.”

ha jól értelmezem, a halloween lényege, hogy félünk, mégis jól érezzük magunkat. így jó analógia schmidt megzuhanása, ami szomorú, mégis nevetünk rajta. mert jól tálalják, evés-kényszerrel, képzeletbeli híres emberrel, batman mobil-lal. a végén az igaz barátság megnyilvánulásának is próbálják elvenni a sikamlós (a.k.a. nyálas) élét. persze így nem felhőtlen a kacagás, de következetesen megyünk végig az úton. (+10.28.)