soroló

„there was something really wrong with his penis. it looked like an anteater. i’m so glad you’re not deformed like that.”

szív. az emberi szervezet legsérülékenyebb szerve. legkönnyebben verbálisan lehet tönkretenni. persze van, amikor a sok seb csak erősíti, ezt hívjuk „anyai szív”-nek. a legnehezebb feladat elé akkor állítjuk, amikor két út közül kell választania, biztos lehetünk benne, hogy egy idő után meg fog szakadni... sűrűsödik körülöttünk a levegő, és most nem a korabeli füstös kvázi-pornómozira gondolok, hanem, hogy egyre fojtogatóbb a dráma, egyre kevesebb a mosoly -nem csak a cicik kapcsán kap az ember észbe, hogy ’hé, én egy kábeles drámát nézek ám’. (szeretem azt is, ahogy apróságokkal hozzák be a korhangulatot, ha már a kukkolós/tekerős „mozi” szóbakerült, a tévé-műsorok az egyik ilyen pont, de ahogy most a vallásokat is behozták a képletbe, azt is lehetne erre az oldalra sorolni.) (+12.20.)

„my mind, it’s like a computer with a corrupted file system.”

hogy mi jöhetett az előző részek zúzása után? szomorkodjunk egész részen át? persze, logikus lenne, de nem túl kifizetődő. de az sem megoldás, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, és újra a hetiügyekhez nyúlunk. nézzük már elég ideje a sorozatot, hogy vannak olyan ügyesek az írói, hogy mindhez és egyikhez sem nyúlnak egyszerre. mert persze itt az orrunk előtt a dráma, és mr.reese (és aztán mr.fusco is csatlakozik hozzá) külön történetével szemléltetik ezt szomorúan. a többiek viszont belekényszerülnek egy látszólagos hetiügybe. mert persze a gonosz kis háttéremberek nem bírnak magukkal, és az újabbik átívelésbe dugják a vezetékeket, egy olyan csavarral, ami megint megrengeti majd az építmény alapjait. plusz ott voltak még a flessek is, amik sok mindent megmagyaráztak mr.finch-csel kapcsolatban (ráadásul még jól sikerült a casting is). (+12.20.)

„going to jail for your best friend? that’s the dream.”

az írók olyan fura, sátáni lények, akik élvezetet lelnek abban, hogy összeugrasszanak emberek. ismerős, mi? fogták a saját összes gonoszságukat, és belesűrítették egyetlen karakterbe, akinek az életcélja, hogy mindenkinek rossz legyen körülötte. még szerencse, hogy humorral túllendültünk a konfliktusokon. bár sokat világosított az anyu jelenléte is, aki határozottan lesz egyre cukibb részről részre. ezért is kéne minél többet használni, butusok... (+12.20.)

„even the arrow deserves a christmas present.”

...ahogy mi gyarló nézők is megérdemeljük, meg is kaptuk, egy nagyszerű epizódot, igazi karácsonyi csomagolásban. bár elsőre nem esett le, hogy pont itt az ünnepen toppan be három szellem a múltból, pedig ástam már bele magam mélyen az angolszász kultúrába... (ha már utalások, legalább a solomon grundy névnél mosolyogtam, az is valami...) jól használták ki a szellemeket, az első kapcsán elértünk egy várható szomorú halálhoz, a másodiknál jöhetett az évad nagy csavarja a gonoszra nézve, a harmadik meg csak simán felemelően szívet melengető volt. de emellett ott volt a dráma (szegény rendőrök), ott volt az izgalom, és több karakter is nagy lépést tett, hogy elérje a híresebb valóját. oké, egyikük sem önszántából, csak itt az ünnepek táján úgy tűnik a fentebb stíl könnyebben potyog ki a billentyűzetemből... ohh, felvillanyoztak most is, kár, hogy szünet jön, meg barry is futhatna gyorsabban, hogy őt is nézhessük már... (+12.19.)

„finding the key to stage three.”

örülök neki, hogy átívelgetünk, csak most meg az a bajom, hogy network sorozathoz mérten esetlegesen kapjuk a részeket, így jobban meg kell tornáztatnom az agyam, hogy hogy is volt ezekkel a szuperkatonákkal meg az ő dekoratív implantátumaikkal, meg ki is ez a néger fazon, várjál ne mond meg, jaaa, tényleg, a vasútállomás... szóval főszálaztunk, ha már ez az utolsó idei rész, gondolták nagyobbat dobnak. ugyanakkor az érzelmeket is szálaztuk nagyban, kezd bonyolódni a kapcsolati háló a repülőn. és persze két bunyó között titokzatoskodtak a gonoszok is. szóval a sűrűség rendben volt, az utóízen még lehetne javítani. vagy csak valami eredetibb cliffhanger-t kitalálni legközelebb. igaz, legalább nem hitegetnek minket azzal, hogy coulson meghalt volna... (+12.19.)

„what exactly do you think fairy tales are? they are a reminder that our lives will get better if we just hold on to hope.”

a finálékra valahogy mindig kalandfilmesebbé változik a hangulat, és bár most az évad közepén vagyunk, de a szándék szerint, a kettéosztás miatt itt az egyik vég, mégha nem is lett happy. viszont sokkal epic-ebbre sikerült, mint amire számítottam, tele kalanddal, izgalommal és érzelemmel. sok apró visszaemlékezéssel színesítettek. és volt bátorságuk alapjaiban megrázni a mitológiát és az egész sorozatot. és most nem a halálra gondolok, mert az még visszavonhatónak tűnik, plusz, ha marad a szerkezet a későbbiekben, akkor a múltban bármikor ott lehet velünk a karakter. nem, hanem az egyik legfontosabb helyszín és aspektus (lásd: köztünk élő mesehősök) semmissé tételére célozgatok. mert ezzel most egy határozott pontot tettek ki a fejezet végére, valószínűleg felszabadítólag fog hatni rájuk, hogy lerázták az egyik köteléket. persze most abban az izgalmas szakaszban vagyunk, amikor nem tudhatjuk, hogy ténylegesen mi vár ránk, és ennél jobbat nem mondhatok egy (kvázi) fináléról. (+12.18.)

matróz, fogd erősen a köteleket, nagy hullámzás várható! jó ötletnek tartottam, hogy a neverland-i kalandnak szentelték az évad első felét, és részben be is váltotta a reményeket. kicsit bizonytalanul indultunk, volt néhány homlokráncoló döntés, karakter-ráncigálás, de a végén jól jöttek ki belőle, sikerült visszacsempészni egy kicsit az első évados mesés hangulatból. a fless-ek is jól működtek, (muszáj kiengednem magamból) többször is a lost-ot idézték. részemről is jó döntés volt, hogy félretettem néhány rész után, mikor a sok kábeles dráma között nem esett jól a mesevilág habcsók-íze, érdekes, hogy így egyben viszont nem okozott cukor-mérgezést, jóízűen habzsoltam be. ez tanulság lehet a későbbiekre, vagy akár más, aktuálisan nem működő sorozatokra is. hogy mindig boldogan üljön le sorozatozni az ember a végén...

„miss all the honeymoon fun?”

(kezdjük azzal, amivel az előző értékelőt befejeztem: háááát, szegény srác eszköztára kimerül a fura nézésekben... de ez mindig nehéz, hogy mit várhatunk el egy gyerekszínésztől.) ahogy jó volt kimozdulni, most jó visszatérni a megszokott díszletek közé. persze, a problémákat hoztuk magunkkal, bár ez a rész elején még nem látszott a sok örömködéstől. szerencsére nem lett elhúzva a nagy leleplezés, és innen már csak egy ugrás volt a nagy írói terv, egy jó nagy hátraarc, amivel megint sikerült felvillanyozni. azt viszont kicsit sajnálom, hogy az idekavart gorgónak nem szántak nagyobb szerepet, csak rá kellett ébresztenie snow-t a nyilvánvalóra, aztán kövülhetett meg, ott, ahol volt, ejnye... (+12.18.)

„there’s a hole... in your heart. and someday, you will come to me to fill it.”

néha jó kicsit visszakecmeregni a kályhához, és letelepedni mellé. ezt éreztem, amikor megjelentek az átok első felhői. meglepő, ugyanakkor logikus is, hogy most szedték elő henry örökbefogadásának körülményeit, hogy láthattuk, hogy hogyan lett az evil queen-ből regina, a szerető édesanya. aláhúzták ezzel a szép nagy családi összefogást, ami túl szép sikert hozott, így a kilencedik epizód derekán, nem mehettünk volna el semmiképp így a jövő hétre, kellett az a szemvillantós csavar. most föl van adva a kissrácnak a lecke színészileg, ha jól csinálja a dolgát, elhallgattathat minden ellene morgolódó hangot. (+12.18.)

„family can be a strength, but it can also be a burden.”

úgy tűnik, még mindig érdemes a családi dolgokhoz nyúlni, akkor biztos, hogy működni fog a (sorozat)mágia. nem kell túlbonyolítani, jöhet a klasszikus apa/fiú probléma, azt mindenki ismeri. aztán hogy ezt hogyan csavarod tovább, abban lesz az igazi spiritusz. sikerült megint olyat lépni, amire biztos, hogy senki sem gondolt, ami sima rumple-flessnek indult, az alapvetően forgatta fel a neverland-i mitológiát. könnyedén, minden erőszak nélkül. mert miért is akarna egy nem törődöm, gyáva ember úgy élni, mint a felnőttek... ez volt az idei történet-folyam ’birodalom visszavágja’, kicsit örülhet a gonosz, hogy győzelmet aratott, aztán majd jövünk mi is... (+12.17.)

„...why couldn’t it be called something like sunshine valley or rainbow cove?”

eközben storybrooke-ban... az elején azt hittem, az egész rész a hanyagolt díszletben fog játszódni, de az kell mondanom a látottak fényében, hogy sajnos nem így lett. mert akkor csak a két belsőleg kicsit szőke nő viszontagságain csóváltam volna a fejem egy elnéző mosoly kíséretében, így viszont felgyülemlett néhány komolyabb probléma. például snow hisztije, amit értünk ám, csak nem szeretünk. vagy a farok-méregetős harc emmá-ért, igazán nem hiányzott. és persze ott volt még a végtelenül naiv henry is, akit jól megcsapkodnál a mű-dzsungelben talált bunkósbottal, hogy gondolkozzon már néha... (+12.17.)

„you know the hardest thing about being a new orleans musician? explaining to your girlfriend why she got to take penicillin for your kidney infection. right?” (extra antoine mosoly a végére)

ezek még választani is csak zenére tudnak, észveszejtő... ohh, annyira behúzott egyből a nyitány, a választással, a yeswecan kántálással, felemelő volt, pedig nem is vagyok amerikai, csak demokrata. de utána is jöttek a gyöngyszemek, a falcons osztás, természetesen, vagy a két tombolás trombone shorty-ra, egyszer az autóban, egyszer a koncerten. kellemes érzés volt újra a karakterekkel tölteni az időt, kicsit félrehajtani a füstöt a lepukkant klubokban, és megnézni, hogy mi van velük épp. kicsit mosolyogni a lököttekkel, anyázni a rendőröket, szurkolni a sikerekért. és annyira belefeledkezni az egészbe, hogy az ötvenkilencedik percnél eszmélni, hogy bassza meg, itt a rész vége, nekem ebből kell még több, több, több! eddig nem realizáltam, hogy ennyire hiányozni fog... (+12.16.)

„i’m ready for my close-up.”

...és azt a pornófilmet ismeritek, amikor az ezermester megérkezik a szép ámde magányos háziasszonyhoz a csöveket rendbe hozni...? én is érzem, ahogy ti is, hogy a kísérletezés a fénypont mindig, de valószínűleg 50 percben nem működne ez a csillogás, jó, hogy sötét drámával rakják körbe. allison janney most is lenyűgöző volt, de szívszaggató az egész család története, főleg most, hogy még a melegségből való kigyógyítás is előjött. hőseinknél sincs minden rendben, kezd problémássá válni a személyes kísérletezés, vannak kínos kikerülések és alattomos próbálkozások is. a dokinéni szálát is egy pillanat alatt, egyetlen képkockával változtatják szomorúvá. és hogy ne lefittyedő szájjal fejezzük be a bejegyzést, ellensúlyozzuk egy vicces lánykéréssel a baljóslatúságot, éljenek az ovális gyűrűk! (+12.15.)

„i was born in the desert.”

feszültségben kezdtük, amíg brody ki nem jutott az épületből. aztán a második legjobb dologhoz nyúltak, amihez értenek -beszéltették a két főhőst. aztán jött a fordulat, amire nem mondanám, hogy váratlan volt, inkább azt furcsállja az ember, hogy most már megengedték az íróknak, hogy meglépjék. hogy lezárjanak egy fejezetet a sorozat történetében. ezután már csak a lecsengetést kaptuk meg, egy kis fújást a dráma után, valamint építkezést a jövőre nézve. ami még homályos, de nem aggódom, eddig is jó kezekben voltunk. (+12.15.)

hogy milyen lenne brody nélkül a sorozat, ami köszönte szépen és működött. megnéztük, hogy lehet-e fokozatosan építkezni -nálam igen, de úgy érzékeltem, többeknek ebbe beletört a svájci késük. pedig szépen lekövethető volt az ív és a szándék, ahogy lerántottak, majd csavartak egy nagyot rajtunk, aztán a küldetéssel lőttek egyre feljebb, dobbantották a szívünket, majd megállították egy pillanatra. ha már idén nem lehetett a macska/egér-játékra építeni, ezzel az iráni nagy tervvel megfelelő pótlékot találtak. és arra is lett megoldást, hogy brody-t sokáig az oldalvonalnál kellett tartani: saul-t tették a középpontba, és ez igazán nagyszerű döntésnek bizonyult. eddig is tudtuk, hogy minden szakáll-rezdülésben ott a színészi játék teljes arzenálja, de most igazán kitehetett magáért mandy patinkin. a végét tekintve viszont érdekes döntés volt, hogy az évad elején ennyi időt rászántak a brody-családra, illetve elsősorban dana-ra, és már tudni, hogy jövőre nem nagyon lesznek, ha lesznek egyáltalán, de én azért megnézném őket most az új szituációban. carrie idén is a pokol legmélyéig utazott, gondolom jövőre sem lesz könnyebb az élete, itt is várakozó állásponton vagyunk, hogy oldják meg az eddig meglepően nem zavaró terhes-szálat. és az egész sorozattal kapcsolatban ott vannak a kérdések, bár aki sok sorozatot nézett már, az többször is megtapasztalhatta ezt az innen-meg-hogyan-tovább érzést. addig is megjutalmaznám ezt az évadot egy (gyenge) nagyontetszett-tel, mert a hullámzóbb felhajtóerő ellenére alig vártam hétről-hétre, hogy indíthassam a lejátszást.