„abraham, you’ve never killed anyone.”
talán azért kellett négy író a részhez, mert ők is bajban voltak, hogy miről szóljon... némi alapozás után teljes mellszélességgel a magánélet felé fordultunk, egész pontosan a féltékenykedés témaköréhez, azzal meg nehéz engem izgalomba hozni... igazán csak a párbaj tetszett, oda sikerült megfelelő feszültséget generálni, bár várható volt, hogy a főhős megmarad, és hát a jó gonoszokat sem illendő idő előtt elveszejteni. remélem visszatérünk a kémkedéshez meg a taktikai küzdelmekhez, mert nem örülnék, ha végleg elvesznénk a csúnya zöld szemmel nézések tengerében. mert azért az motivációnak kevés –a karaktereknek és nekem is... (++06.18.)