„what’s fucking next?! nothing is next! nothing!”
az egyik legérdekesebb kérdése ennek a szörnyű drámának: szabad-e továbblépni? mert az ittmaradottak valami bűntudat-félét is éreznek, rettegnek attól, hogy a múlt lezárása felejtéssel is együtt jár. pedig nem kell így lennie. az egyik legjobb alanyt követtük ennek megértéséhez -norát, aki mindenkit elveszített. látjuk, ahogy kényszeresen ragaszkodik mindenhez az elején, a saját fájdalmához is. aztán érdekes adalék volt a konferencia részvevőinek viselkedése, a gőz-kieresztés, a pótló-bábuk elmagyarázása, a tüntetők, a protestáló összeesküvés hívő. és a végén a zseniális húzás, ahogy egy már megismert karakter hozza el a nagyon várt első lépést a jövő felé, akit így láthatjuk a csodálatos tevékenysége közben végre. és nem csak látszat-érzéseket kapunk, mert teljesen más az a mosoly a végén. a téma maradt komor, mégsem volt annyira lehúzósan depressziós ez az epizód, mint mondjuk az előző, inkább máshogy vonzott be, érdeklődéssel figyeltem, hova vezetik ezt a sokat szenvedett karaktert. és jót volt kicsit kimozdulni a kisvárosból. (++08.06.)
