„context is everything, son.”
a twinpeaks óta tudjuk, hogy az álmok fontosak -csak nehéz őket megérteni (és akkor még nem beszéltünk a hangokról...). azt hiszem, eljutottunk arra a pontra a sorozatban, amikor elkezdik robbantani az agyunkat. vagy legalábbis jól eső feszítést érzünk a sok kérdéstől. '72-es natgeo-szám? születendő gyermek, mint híd? már nem tudjuk, hogy mit nézzünk szimbólumnak -a kutyákat, a fulladást, a különböző szálak egymásra reflektálását (az nem lehet a véletlen számlájára írni, hogy hősünk és (nevelt) fia ennyi ponton (postaláda, kéz-sérülés, telefon-törés) kapcsolódnak)? ...nincs menekvés ebből az állapotból. nekünk sincs. csak egy kis engedményt kapnánk, egy mosolyt, és a következő pillanatban máris szétfeszítik a tüdőnket. talán csak az ötödik randival nyugtatják meg a lelkünket (bár a szex-jelenetben is van valami kényelmetlen (ritmus-váltásokkal játszanak erre), de azért látszik, hogy mimi lader nő, mert egyszerre tud ízléses és szexi jelenetet rendezni). ...most megyek, és hallgatok egy kis egyházi zenét, hátha még jobban összezavarodom... (++08.25.)
