„i betrayed our king.”
az egyik legfurcsább tulajdonság az emberben, hogy beteg módon vonzódik a drámákhoz, a szörnyű balesetekhez, a sajnálatos katasztrófákhoz. vagy legalábbis érthetetlen, hogy ennyi élvezetet okoz nekünk, ahogy tovább mártják hőseinket a bűnbe és mocsokba. persze tudjuk, hogy egy ilyen közegben nem maradhatott megtorlás nélkül az előző rész végi mészárszék, de jax már alig figyel a részletekre, ott van a szemében az a brutalitás, amiről eddig talán nem akartunk tudomást venni (a nyitó-jelenetben is elég volt neki dohányoznia a hulláktól hemzsegő kanapén, bár le kellett hámozni a cool réteget, hogy meglássuk a kíméletlenséget...). de a sajnálatos eseteket sem lehet már annyival elintézni, hogy szegény juice-t megint félrevitték, mert minden cselekednek érzed az ólomsúlyát. még mindig homályos az út vége, hogy kinek lesz menekvés ebből a pokolból. ha egyáltalán létezik kiút. (már vagy két hete megfogadtam, hogy nem olvasok kommenteket az ep megnézése után, mert csak felhúzom magam, hogy idén tömegesen támadnak a segglyuk-falvai megmondó-emberek, akik valahogy mindenben hibát találnak most már. de hogy még azt sem érzik, hogy mennyire meg tudta csapni az embert, ahogy átváltottunk a ’let the sunshine in’-re... asszem most már inkább sajnálni fogom őket, mint morogni a szűklátókörű böffenéseiken.) (++10.10.)