„this town needs their preacher.”
...legalább nem kellett sokat várni a tárgyalásra, még a főcím előtt lezavarták... de azért a rész nagyrészében a churchlady-vel foglalkoztunk. nem egyszerű átérezni a makacsságát, de szépen megértették velünk, hogy miért nem akarja kihúzni a fejét a kötélből. mesteri volt a fogdában játszódó utolsó éjszaka rendezése, ahogy az arcokra eső fényekkel és fókusszal játszottak, ahogy bohannon egyre közelebb ment a nőhöz. hogy csak akkor szólat meg a zene, amikor nagyon muszáj volt, csak a bitófán kopogó kalapács zaja hallatszott be (btw, milyen beteg ötlet már, hogy a megértő hóhér hozta magával a hóhér jr.-t is...). és az is szép gesztus volt, hogy magát a halált nem is láttuk, elég volt elképzelni az alapján, amit bohannon oly’ plasztikusan felvázolt nekünk korábban... a végére kellett egy kis felemelő érzés is a sok sötétség után, úgyhogy végre lett egy kis sikerélményünk a vasútnál. persze nem múlhatott el az elmúlt éjszaka úgy, hogy ne hagyott volna nyomott hősünk lelkivilágában, úgyhogy a fináléra megint kicsit elkanyarodunk a sínektől. (++11.17.)