„you don’t want to fuck me anymore.”
most valahogy markánsan más lett a két fél -eleve fura, hogy noah-ra több idő jutott, így kicsit olyan volt, mintha alison-ból csak egy kivonatot kapnánk. az első szegmensben átvitten megint a családdal foglalkoztunk, egész pontosan a házastársi érzésekkel. félrelépő embereknél gyakran jön elő, hogy otthon képtelenek a párjukkal szexelni, jönnek a zavart magyarázkodások (aka hazugságok) és megbántódások. és persze a megcsalóban is ott a kisördög, ha a cinkostársának is van párja, hogy az vajon otthon... aztán ott volt még a ’hamarosan véget ér’ téma is, hiszen nyári kalandnak indult mindez, és közeleg a nyár vége. noah kicsit szemlélődőnek tűnt az epizódban, a követésnél egyértelműen, de az is feltűnő volt, hogy eszében sem volt beavatkozni a nézeteltérésbe a bárban. plusz majdnem elfelejtettem a nagyszájú barátot, aki arra kellett, hogy gyanút keltsen. / alison-nál ezzel szemben a kvázi bűnügyet göngyölték, bizonyosságot nyert a díler-elmélet (talán kár, hogy pár résszel ezelőtt már gyanússá tették a családot), és ezzel újabb töréspontok jöttek el az életében. aztán majd meglátjuk, hogy az utolsó mondatnak milyen hatása lesz a lelkére. (eltűnt a jelen-keret, így nem tudjuk, hogy mesélnek-e még valakinek, hogy hihetőbb lett-e így a történet. érdekes ez a bizonytalanság-faktor.) (++11.18.)