„we don’t do good television, we do the news.”
nem számítottam ennyi humorra itt a sorozat elején, úgyhogy meglepődve kuncogtam a túltolt bénázásokon. mert a híreken csak egy kicsit nevetünk (plusz sarah palin nem számít, túl magas labda), inkább a magánéleti izéken. emily mortimer egyre lopózik közelebb a szívemhez, mert eddig talán csak igazán drámai szerepekben láttam, ott nem jöhetett elő ez a cukiság-faktor, ami igencsak benne van. no, de forduljunk inkább komolyabb irányba. mert igaz, hogy nem az hozza a nézőket, de igazabb lesz tőle a show. az olaj-tragédiát a háttérben tartjuk, mellé bekerül egy újabb valóság-szelet, egy újabb komoly probléma amerikában, az illegális bevándorlás. fontos is ez, még ha egy kicsit el is bagatelizálják a sorozatban, bár inkább az volt a nagyobb bajom, hogy hallottam a lelki füleimmel, john oliver hogy dolgozná fel a témát, és mosolyognom kellett. az is kettősséget okozott, hogy radiohead-del zárult a műsor, mert együtt énekeltem thom yorke-kal, így kevésbé tudtam koncentrálni az utolsó percekre... (++12.11.)
