„bármikor bármiben tévedhet.”
talán azt a legérdekesebb megnézni itt a végén, hogy mennyit változtak a karakterek az első rész óta. hétfőn ferenc megbékélt a sorsával, nem érdekli az emberek véleménye, csak az, hogy letegye a terhet. az sajnos nyitva marad, hogy a lányával hogy alakul a viszonyuk, de nem lennék meglepve, ha azt is sikerülne rendezni ezek után. / kedden is szembeötlő a változás -bár orsolya hangjában még mindig ott van az a penge-vékonyságú cinikus él, de azért sok mindenben más, mint kezdetben. elszállt belőle a düh, érzi, hogy tud másképp viszonyulni az emberekhez, a szüleihez, andráshoz. egészségesebb lett az öntudata. / ha azt nézzük, hogy az elején misi csak vonogatta a vállát, most viszont határozottan kiállt magáért (ahogy halljuk, az iskolában is), szerdán is tetten érhető a változás. vissza mer szólni, kicsit már arra is veszi a bátorságot, hogy összekacsintson andrással, jót tett neki ez a pár hét szerintem. fel van készülve a további változásokra. a szülei is mások, tamás tényleg komolyodott, petra meg megtört szegény, de meg kell tanulnia továbblépni. báááár... olyan jó volt látni, amikor bátorítóan megfogták egymás kezét -én még nem írnám le ezt a kapcsolatot. / féltem a csütörtöktől az előző heti rész vége óta -hogy virág a szokásos módon reagál majd, dühből és dacból, de ő már nem ugyanaz a virág, mint korábban, sokkal belátóbb, ismét azzal az éleslátással rendelkezik, ami olykor/olykor kibújt a harapós énje alól már korábban is. egy dolog nem változott, még mindig végtelenül cuki... / és andrás maga változott-e? nehéz erre válaszolni, tele van kételyekkel, egyfolytában vizsgálgatja, méricskéli magát, hogy elég jó ember-e, hogy megfelel-e a szakmájában, hogy vajon az ő viszonya hogy alakul majd a fiával. hogy a könnyebb utat válassza-e. de talán nem kell ahhoz túl nagy optimistának lenni, hogy azt mondjuk, kedves andrás, maga pont úgy jó, ahogy van... (heti megfigyelés: sokszor eszembe jut, hogy hogyan kattoghat egy író agya, hogy nekem eszembe jutna-e egy karinthy novella, a sakk-analógia, egy bugyuta székely vicc, és valószínűleg nem, és ezt szépnek és izgalmasnak találom.) (++12.18.)
van az a híres római mondás, miszerint mindenről a nők tehetnek. hát idén ezt arra módosítottuk, hogy mindenről a szülők tehetnek... minden részben kiemelt szerep jutott a szülő/gyerek viszonynak, és ez egy olyan alap-fundamentuma a lelkünknek, hogy érdemes volt vele foglalkozni ennyi részen és ennyi héten át. és nem csak a pácienseknél használták ezt fel, hanem sokkal többet megtudhattunk andrásról is ezen keresztül, mint mondjuk tavaly(előtt) a szerelmi nyűglődésén át... az évad-kezdés előtt természetesen volt bennünk drukk, hogy az új karakterek vajon mennyire fognak a szívünkhöz nőni, hogy lesznek-e annyira érdekesek, mint az előző generáció, pedig bízhattunk volna jobban a készítők kezében, ami eddig is bizonyított. mindegyik ülés érdekes volt, és a színészek sem vallottak szégyent, legyenek öreg rókák vagy kezdők, énekesnők vagy direktorok. az első szezonban a szerda volt a kedvenc napom, idén a csütörtök, azt hiszem vonzódom a problémás ifjú lányokhoz... ismét üdítő volt magyar hangokat hallani, látni budapestet a háttérben (gondolom most direkt volt a jelenetek többsége nappali fényben felvéve, kicsit a hangulat is másabb lett tőle). és jó volt egyben tartani, három hétbe sűríteni a hét hetet. de most szörnyű belegondolni, hogy elfogyott, hogy mehetek az örkénybe, ha mácsait akarom látni és hallani... nagyontetszett.
