„you’re on right after dancin’ dan jumps the shark.”
jó érzés bennfentesnek lenni. amikor jókat mosolyogsz össze az írókkal, értem ám a rakás sorozatos utalást srácok, köszi a szórakoztatást. persze volt elég férfi-tangás poén is ezek mellett a részben, de akkor is, tök jó a dupla-fenekűségben tapicskolni. („mi az istenről hadovál ez itt összevissza?”) (++03.23.)
„que será, será.” (whatever will be, will be.)
a speciális részek idényét éljük, sosem baj, ha az írók megkavarják az állott málnaszörpöt. az nem volt kérdés, hogy ms.acker (az a mosoly...) elbírja, ha a vállára pakolják a rész súlyát, de azért ott volt mellette a kiscsapat is néhány térdlövés erejéig. és nem csak arra építettek, hogy mennyire cool, hogy ms.root mindent tudó magabiztossággal törtet előre a szent küldetés érdekében, de megtalálták a módját, hogy a karakterén is finomítsanak így három év után, közelebb hozzák a nézőkhöz. jut eszembe, mi ez a vibrálás ms.shaw-val, csak nem...? lassan komolyabb koncentrációt igényel ez a sok gonosz szervezet meg szövetség, de milyen szórakozás az, amiért nem kell megküzdened egy kicsit...? (++03.22.)
„yo tengo mucha cocaína. por lo tanto, buscamos a la madrina.”
hiányoztak ezek az igazán őrült ötletekre épülő kalandok a három muskétással, archer igazán kitett ma magáért, kokaint vinni kolumbiába, hehehehe... megvolt minden kötelező kellék, fegyverek, félreértések, nagy csöcsök, extrém szex, cyrill lehányása. a női szakasz meg hadd idegeskedjen odahaza, hagyják a szórakoztatást a muy macho-kra. (++03.21.)
„i don’t look back. the past is dead to me.”
hozzávalók egy ünnepi sütemény elkészítéséhez: bár senki sem szereti, ha a korára emlékeztetik, azért keverj bele olyan ízeket, amik a kezdetekre utalnak, áss elő rég érzett összetevőket. na jó, hülye ötlet volt ez a recept-analógia... egy kifejezetten feelgood-epizódot kaptunk, ahol az ember örült, hogy a régi srácokkal visszajött némi régi hangulat is (plusz ne feledjük a narrációkat, az akkori kapcsolati hálót, szeretetet és rivalizációt), de a dalokat is jól sikerült kiválogatni (végre...). persze nem a legjobb passzban van a csapat, ezért némi keserűséget is kevertek bele (áhhh, most meg megint az ízekkel jössz...?), de aztán könnyen feledtük a bút, csak meg kell húzni a laposüveget, és dalra fakadni. azt mindenképp nagy fegyverténynek tartom, hogy a századik részben is el tudnak szórakoztatni. köszönöm. (*** dianna agron még mindig lovelovelove ***) (++03.21.)
„so this is your unit, waller? what, oj and charles manson weren’t available?”
mindig furcsa látni, amikor egy hős csak mellékszálat kap a sorozata egyik epizódjában. pedig ez a csúnyaság esett meg kedvenc csuklyásunkkal is ma, még a flashback sem róla szólt, ha nem mr.diggle-ről, egy kis valóságot csempészve a képregény-szövetbe az afganisztáni homokkal (btw, imádom ezeket a kitalált szlávos nevű kamu országokat). szóval, amíg a slade-ügy takarék-lángon ég, addig kaptunk mellé egy piszkos 12 hommage-t, börtönviselt rosszfiúk küldetésével, erőteljes menetben. nem úgy tűnik, hogy a kormány-ügynökségek tanultak volna a korábbi hibáikból... (++03.20.)
„-did i just plan the worst wedding in history?
-second worst. red wedding, game of thrones.”
aha, akkor van groom-zilla is! tetszik, hogy 20 rész alatt sikerült felépíteni ilyen szövetségeket, csapatokat, barátokat. de a sitcom-hagyományoknak megfelelően bárkit bárkivel össze lehet párosítani, az működni fog. (but! no more fingós poén!) (++03.20.)
„the king regrets your attack on the holy church at winchester. he wonders how much longer you intend to remain in his kingdom?”
a történelem-szemlélethez le kell venni a szép rózsaszín szemüvegünket. nem szabad elkendőződnie, hogy a vikingek kegyetlen népség voltak, bár a szászok sem maradtak le sokkal tőlük. kitágítottuk a világot, több helyszínen is jártunk ma. ragnar-ék a hagyományos fosztogatós turnéjukat járják, jó ötlet volt kiemelni a haza pályán játszó papot, és az ő ambivalens viszonyát a jelenlegi és múltbéli életéhez. odahaza viszontláttuk végre a szép szöszit, nem igazán kormányozta magát jó pozícióba az elmúlt években. valamint a jó öreg bosszú-istennek is áldoznak a fjordok árnyékában. úgy látszik, az a terv idén, hogy minden részbe elpöttyintenek egy intenzív csata-jelenetet, minden töris kisgyerek legnagyobb örömére. (++03.19.)
„teddy roosevelt was the coolest guy ever!”
nem az a lényeg, hogy kaptunk még egy ted-sztorit itt a végjátszmában, hanem, hogy láthattuk az első randit és az első csókot, mennyire is jó, ha a sorozatod ugrál ide/oda az időben... de imádtam a többiektől való búcsúzkodós jelenetet is, ötletes volt, hogy mindenkit leparkoltak ott az épület előtt, azt mondjuk nem tudom, hogyan sikerült ennyi arcot megszerezni erre a pár másodpercre, de le a kalappal. (++03.19.)
„faith in any sort of legal justice has never been any more comforting than a nightlight.”
oké, hogy logikusan következik a történetből, de azért nem gondoltam, hogy bírósági drámává alakulunk ma át. nem mondom, hogy rossz volt, mert jócskán akadt működő jelenet és momentum, de nem voltam formában, az álmosság és a görcsölő lábak nem segítettek az élmény befogadásában. vagy will szenvtelensége, ahogy tűri a megpróbáltatásokat. arra viszont felfigyeltem, hogy mr.crawford is meglehetősen hangsúlyos volt ma, akár a magánéleti utalásai, akár a bűnbánó beszéde okán. a rész jellegéből adódóan sokat utalgattak visszafele, és újra itt volt a visszatekerős trükk is. a széles mosoly vágásakor azért megint elgondolkodtam, hogy vajon hogy került ez a sorozat network-tévére... (++03.18.)
„you’re way more like huck finn. you’re not even grossed out by dead rabbits.”
a gyerekekkel a legkegyetlenebbek... megint nem az égett zombihús-szaggal sokkoltak, azokkal már nehezen is lehetne, de az emberi drámával, főleg, ha gyerekek is érintettek, már sokkal könnyebb. régóta belengi a baljóslatúság a fura kislányt, de szerintem kevesen gondolhatták, hogy ilyen kegyetlen sorsot szánnak neki. (hümm, borzasztó belegondolni, hogyan torzulhat el így valaki lelki-világa.) nem mintha carol-nak olyan egyszerű lehetett ismét elveszteni olyanokat, akik ennyire közel álltak hozzá, anya-pótléknak tekintették. bár nem szoktam örülni a gyerek-szereplőknek, itt azért erőteljesre sikerült a kaszting. ...ürességet érez az ember egy ilyen megrázkódtatás után, de mindig erőltetni kell, le kell törölni a könnyeinket, és tovább kell vánszorogni... (++03.18.)
„do not call my girlfriend’s pussy a dictator.”
komoly filozófiai mélységekbe el lehetne menni azzal kapcsolatban, hogy mit nézünk el egy nőnek, egy kívánatos nőnek, egy egyébként rendben lévő nőnek, egy nőnek, aki fontos nekünk, ecetera, ecetera, de jim úgyis élesebben megfogalmazta nálunk. azt viszont jó látni, hogy minden rasszista lányt ki lehet nevelni egy méretes néger-dákóval... (++03.18.)
„when a family goes to war, there can be no victory.”
elnevezed a sorozatodat a városról, ahol játszódik, aztán hozol egy részt, ami egy órából negyvenöt percen át nem is ott játszódik...? úgy döntöttek a készítők, a végét leszámítva félretesznek minden idei szálat, és véglegesen kirakják a pontot a rabbit-ügy végére. erre a legalkalmasabb a flashback megfelelő használata volt, ahol össze lehetett hasonlítani az akkor-t a most-tal, plusz kellett még hozzá egy csomó fegyver és pofátlan lassítás, hogy igazán kiélvezhessük a nagy pillanat hangulatát. érdekes lesz most, hogy kihúzták az egyik alappillért a srácok lába alól, bár az ember csak halkan meri feltenni azt a kérdést, hogy miért nem tavaly lépték már ezt meg, mert a gonosz ukrán idén nem sok vizet zavart tulajdonképpen. no mindegy, van elég szál a tarsolyban, amire lehet építkezni. (++03.17.)
valahogy olyan természetesen hozzátartozott az elmúlt tíz héthez, hogy ’ha hétfő, akkor banshee’, hiába voltak főcsoport-döntők, superbowl és oscar, a hajnal után este még mindig belepréseltem annyi időt, hogy élvezkedjek a mocskos kisváros mindennapjain. igazi vegyesfelvágottat kaptunk idén is, cool-ság és hasbarúgás, two-in-one. ami másabbnak tűnt tavalyhoz képest, hogy eleresztették a rendezők kezét, akik kiélhették művészi hajlamaikat, hogy kicsit elvontabb, absztraktabb alkotásokat kaptunk, persze szigorúan a megszokott hangulati keretek között. jó hatással volt az is, hogy a város körüli népségek is hangsúlyosabb szerepet kaptak hőseink mellett, tovább színesítve ezt az őrült forgatagot. ha okos akció-sorozatra vágysz, nem is kell messze keresgélned, irány pennsylvania. bivalyerős, a ’nagyon’-t alulról cirógató tetszett.
„’cause i’m at fucking nbc, about to go into a fucking meeting, and they think i’m fucking reading, which i am fucking not!”
van, amikor olyan szép az elbukás, hogy az ember gyönyörködik benne... mint amikor valaki egy meetingen mutatja be, hogy milyen őrült is valójában. vagy mint amikor valaki már a zsebében érzi a számára fontos munkát. vagy mint amikor valaki már úgy gondolja, hogy megszabadult az általa utált dolgoktól, és azok visszanyúlnak csápos karjaikkal, és már rántják is vissza a sivatagba, bocs, túl felfokoztam magam, mély levegő, kifúj... tetszett ma is a beszólogatás a network-tévéknek, az őrült ötletek, és az, hogy úgy sikerült egy ’mindenki összegyűlik a házban’ sitcom klisét prezentálni, hogy az nem lett erőltetett. welldone, my bloody friends! (++03.17.)
sosem volt kaszaközelben a sorozat, de idén sikerült emelni a nézettségen -az én nappalimban mindenképp. bár egy kicsit kaotikusan indult az évad, aztán szépen helyreállt a rend, ebben mindenképp az eddigi legerősebb futást hozta, pár rész után beálltak a tökéletes humor/insiderkedés/magánélet arányra. nem kell ezt túlgondolni, simán csak jól esik nézni a sorozatot, el ne engedjétek matt-et valami risszrossz pilot-ba még néhány évig. tetszett, sok szeretettel fölé. találkozunk a következő katasztrófánál...
„will you suck my dick whenever i want?”
a gyerekek lehetnek áldás és átok is egyszerre. kétségtelenül tapadnak rád a csajok, ha egy édes kis pofával látnak együtt. de ugyanakkor bele is törhet a szíved, ha megszeretted őket, aztán akadályok gördülnek eléd, hogy együtt lehessetek. nem gondoltam volna az elmúlt évek szarságai után, hogy fionát ennyire padlóra lehet küldeni ezzel az idei szállal, pedig baszki, mindig is a család volt számára a number one. még akkor is, ha sokat változtak a testvérek a kezdetek óta, nincs is baj ezzel, az a dolguk, hogy lázadozzanak. shit, jobban csapongok, mint egy drogos naplója... reményeket adott ez a rész. hogy ian-t ki lehet hozni ebből a katatón állapotból egy kis romantikával. hogy fi túl van a nehezén. hogy ha leszervezek néhány sétáltatást egy ismerős gyerekével, talán hozzájuthatok néhány szopáshoz. hogy az orosz lányok nem borotválják a muffjukat... (valahogy ma többnek tűnt a zene a részben, mint szokott, ti is hallottátok...?) (++03.16.)
„the funky bunch no more.”
damn, mennyire szépen fel volt építve ez az epizód... már a címből lehetett tudni, hogy nem lesz egy hagyományos komédia, de az ügyes írók bele tudták építeni a halált a poénok közé, elsimítva, meghatóan de giccs-mentesen. dj qualls ismét megmutathatta, hogy több, mint egy fura arcú komédiás. az elsőre túlzónak ható testvér-hiszti is rendbekerült a végére. egy jóleső hullámvasútra ülhettünk fel (oh, bocs srácok, inkább rámpa-vasútat kellett volna írnom...). megérdemeltük a szomorkodás után a feelgood-ot, amit azért nem bírt ki jim, hogy egy mondattal ne csapja le a végén. addig jár a poén-rasszista a kútra... (++03.16.)
„larry, just tell him i need to reschedule because i am trying to fix my bee hole disaster.”
azt hiszitek, hogy a berlini fal egy pillanat alatt omlott le? hogy a keletiek és nyugatiak nem mutogattak egymásra? nem tudom, hogy volt-e olyan erős személyiség az egyesítők között, mint leslie. de jó látni, hogy a városházán nem csak ő emelkedik az átlag fölé. kevés az olyan ösztönös biznisz-man, mint tom, és kevés az olyan jó apa, mint ron fucking woodwork swanson. (++03.16.)
„they’re really fucking snobby about the difference between editorial and advertorial. which is such fucking bullshit because we all work at the same magazine.”
sok szó esik a sorozatban az írásról, de ez volt most a legszemléletesebb, hogy mi vár igazán az írókra, ha nem akarják, hogy éhező nyomorékként végezzék az utcasarkon: el kell vállalni valami agyilag nem megterhelő, lélekölő szart, és reménykedni benne, hogy egyszer talán az önálló gondolataidat is kiadhatod a kezedből. nekem grafománként ez végtelenül szomorú átérezni. de az sem jobb, ha a másik fő szálra gondolok, ahol két magányos embert boronálnak össze. bár az reményre ad okot, hogy azért a különbözőség nem minden, hogy némi csikorgó összecsiszolódás mindig lehetséges. csak ne legyen végtelenül buta a másik... (++03.15.)
„i have sacrificed more than you could possibly know for their futures.”
bár nem michael angeli volt a kedvencem, azért mégiscsak jó látni egy bsg-s írót a stáblistán. mondjuk most nem lehetett könnyű dolga, mert az ilyen átvezető epizódokkal valószínűleg minden író megszenved. túl a nagy csatán, de még a következőbe való indulás előtt, mit lehet ilyenkor írni, hogy érdekes legyen? itt a kapitány került kicsit előtérbe, a vélekedése a világról, az elvei, az érzelmei, és ez jó, mert hat rész alatt nem tudtunk meg róla sokat, bár az is nyilvánvaló, hogy szándékosan tartják őt a félhomályban. vane kapitány utazása is érdekes, nála is megvan a háttérben az un. sötét múlt, ehhez jött még egy terv, egy kemény bunyó és némi földdel szennyezett pénisz. de még jó tanácsokat is kaphattunk kupleráj-vezetéshez. (++03.15.)
„his heart now beats in concert with mine and mine alone.”
úgy tűnik, az mindig jó, ha asgard-i látogatók érkeznek a sorozatba. főleg, ha nők, mert ők tudják igazán felkavarni az állóvizet. főleg nekünk, férfiaknak... érdekes, hogy nem arra használták a részt, hogy verjék magukat, hogy megszereztek egy neves vendégszereplőt, hanem a szituáción keresztül kapcsolatokat építettek, és vitték tovább a megkezdett szálakat. és nem mellesleg kardoztattak egy dögös vöröst meg egy szexi feketét... (apropó, mi a fene volt olyan fura jaimie alexander arcán? új szemöldök? új frizura? nem tudom, de valahogy nem stimmelt...) sikerült elérni szép lassan, hogy éreztessék a nagy egész meglétét. (plusz pont, hogy megint nem kitaláltak maguknak egy karaktert -miért is tennék, korlátlanul állnak halomban a raktárban-, hanem előszedtek egy figurát, aki már harminc éve keseríti thor életét (igen, kigugliztam...).) (++03.14.)
„i don’t want to hear any garbage about doing your best or giving it the old college try. go out there and wipe the floor with the other teams!”
szeretnék egy big like-ot küldeni, mert beváltották az ígéretüket az írók, és nem felejtkeztek el finn-ről. mert ez egy szokásos verseny-epizód lett volna, kis parákkal, nagy ellenféllel, realista befejezéssel, ha nem adnak neki mélységet azzal, hogy finn-nek ajánlják az egészet. szép volt, hogy finn-anyuék is szerves részét képezték a big picture-nek, de az is tetszett, hogy most is kiemelték kicsit a végzősöket egy utolsó rivalda-fényre, ugyanakkor hetek óta először az ifjak is kaptak pár percet. meg merceses is, ha már egész la-ig utaztunk a hacacáréra. ami talán kicsit tompítja az epizód fényét, hogy csak a u2 dal ütött igazán. most, hogy kirakták a pontot ryan murphy-ék, nem tudom, hova akarnak továbbmenni, érdekes időszak jön. (++03.14.)
„i don’t want to fuck my sister.”
van, amikor huszonöt rész kell, hogy ráeszmélj bizonyos dolgokra egy sorozatnál. például rájöhetsz, hogy jól áll neki a kényelmetlen-humor (mert mi más volt az egész gyász-szertartás jelenet, mint egymerő vakarózós fészkelődés). és a másik dolog: mindig ennyi neurotikus személyiség volt a sorozatban, akiknek megállás nélkül be nem áll a szája...? mert oké, hogy hannah ezt a szőröslány fejéhez vágja, de az ő szájából is ugyanúgy folyik a bullshit, és ott van még az önsajnálat-királynő marnie, valamint a két önző muskétásuk.. azért az ember ilyenkor szeretné abba ringatni magát, hogy a tévé torzítja el a képet, mert nem lehetnek ilyenek a mai huszonévesek a valóságban. ugye...? (++03.13.)
„hannah, why don’t you place just one crumb of basic human compassion on this fat-free muffin of sociopathic detachment?”
szerintem semmi baj nincs az érzelmi deficittel, van olyan, amikor nem érzel semmi olyat, amit illene, amit a társadalom elvárna tőled. persze az apatow/dunham páros karikíroz és túloz hannah érzéketlenségével, bár én az ismerőseként valószínűleg sokkal jobban bosszankodnék az érzéketlenségén, mint hogy mi tükröződik róla egy megélt dráma esetén. hjaj, hagyjuk is ezt a sötét világot, inkább arról csacsognék, hogy mennyire a szememnek való volt már megint jessa, azzal a gyönyörű hosszú hajával, az erős sminkjével meg a sokat sejtető fehér hosszú ruhájával, hjaj, hjaj, jajjj... (++03.13.)
„why does any guy come to a place where there’s dancing? a girl told me to come.”
mintha még nem lett volna elég őrült a sorozatban... múltkor olvastam, hogy gaby hoffman szőrös puncit mutogatott, így egész a fürdőszoba jelenetig kellett gondolkoznom, hogy honnan ismerem én ezt a lányt, és akkor jött az ’ááááhhh’... hogy mire nem jó az internet bugyrait járni, nem? hannah-hoz képest egész feelgoodra is sikerült ez a szülinapi parti, csak egy kis bunyó volt zavaró tényezőkét. egyébként is ray szenvedése törte csak meg a rész hangulatát (reméljük kihozzák a srácot a depiből), bár marnie kapálózását sem mondanám egészségesnek. ja, és a videó első feltűnése meg erőteljes wtf volt... (++03.12.)
„-when was the last time an addict lied?
-oh, my god, that’s so true. they totally lie. my friend rachel is fully addicted to blueberry red bull, and she always tells me that she hasn’t had one, but she tells me, like, with a blue tongue.”
hehe, amikor a nagyvárosiak vidékre mennek... jó kis road-trip volt ez, adam vicces kifakadásaival, shoshanna eltúlzott hülyeségeivel, hannah neurotizmusával. és most komolyan, ki nem akarná megdugni jessa-t...? totally, right? (kicsit komolyabban: még mindig a párbeszédek a sorozat legnagyobb erényei, de tökre megértem, ha valaki a falat kaparja a karakterektől.) (++03.12.)
„-we could be fake inspirations to people, like lance armstrong.
-anyone with the confidence to wear biker shorts with one ball is okay with me.”
ti szoktatok olyat álmodni, hogy találkozni akartok valakivel, de sosem sikerül elérni őt? én rendszeresen... pont így jártak sabrina és jimmy a részben, amikor sehogyse jött össze a gyerek-csinálás. burt-éknél meg egy egyszerű analógián lehetett jót nevetni: cukor- és junk-food függőség = drog-függőség. szóval, gyerekek, csak óvatosan a szenvedélyeinkkel, ééééértem...? (++03.12.)