soroló

„non-sustainable business model.”

ők imádják a közeliket, én meg imádom őket ezért, körbeértünk. de tényleg, művészet, amit az operatőrök kipréselnek a kamerákból, plusz ott vannak még a nyitó-jelenetek, amik már nem egyszerű flashfoward-ok, hanem agymozgató puzzle-ök. back to business, újabb formát találunk ki, bár az már most látható, hogy nem sima az út, mert el lehet tervezni, hogy majd lazázunk, és mellesleg keresünk egy valag pénzt, de ez a piac nem így működik, itt az asztalra kell csapni, hogy ne nézzenek hülyének. én meglehetősen toleráns szoktam lenni minden karakterrel, de ezt a szöszi kezd nagyon terhes lenni számomra (én kérek elnézést...), ilyenkor mindig baromi kíváncsi vagyok, hogy mi a céljuk az íróknak, remélem, hogy sikerül eléggé türelmesnek lennem addig, amíg fény nem derül erre... (krysten ritter? oh hello!) (++06.07.)

„want some breakfast?”

sose erőltesd túl a dolgokat... ha túltolod a bullshit-et, az visszaüthet. sosem fogom megérteni a nők gondolkozás-módját... persze, valahol jogos a hiszti, de biztos, hogy ezt ilyen formában kell előadni...? az jutott közben eszembe, hogy ha egyszer soha komolyabban fogok írni, biztos, hogy családos ember nem lesz a történetben... de jesse sem járt jobban, tipikusan a ’kerék alá teszlek onnan is kiveszlek’ mentalitást követték vele az írók, egyik csapást hozva rá a másik után, már abszurditásba és szar-szagba borítva, hogy ne lehessen igazán komolyan venni. félve kérdezem, ez ilyen átvezető epizód volt...? (++06.07.)

„it’s a special kind of chaos. not too different from war, actually. and just like war, you either step up or step the hell out of the goddamn way.”

nem kellenek ide dokumentum-filmek, sokkal többet meg lehet tudni a mentősök mindennapjairól, ha egy jól megírt sitcom-ot nézünk. most csaptunk át leginkább komolyba, mert bizony van olyan, amikor szar nap köszönt be a srácokra, de ha a napi monotonitást sikerül megtörni, valamint megvan az igazi összetartozás érzése, még akár azt is bevállalod, hogy irigykedsz rájuk egy kicsit. (++06.07.)

„she looks like k.d. lang. think of all the lesbian jokes we’re gonna have to suffer. ’strap-on selina’, ’selina navratilova’, ’fingering the dyke’.

ajjaj, elnöki vita, ki is akad a bullshit-o-meter. bár mindenkiről előre tudni, hogy mit fog mondani, de pont ez a vicces, meg ahogy a srácok kommentálják azokat. néhány dologgal azonban ők sem tudnak kezdeni semmit -például a gusztustalan őszinteséggel... azért jól kijön, hogy ki a profi, mert az még két tikkelés és agy-lefagyás között is kivágja magát, más meg a saját mondandója lukába esik... (++06.06.)

„an isolated episode of transient global amnesia.”

kimagyarázni a megmagyarázhatatlant. ahhoz komoly terv és hiteles színészi játék kell ám. és apróbb döccenőkkel, de megy is a srácoknak, ’az eltűnésem hiteles története, három fejezetben’. egyből egy erős beugróval kezdtünk (pucérkodás), aztán meg csak arra kellet ügyelni, hogy nehogy megtörjenek (zsaru, pszichiáter, feleség), és végig ragaszkodni a saját igazunkhoz. oké, a megfelelő embereknek egy/két igaz szó belefér, de csak óvatosan. ezzel lezártnak tekinthetjük az első szakaszt, túléltük az ütközetet, irány vissza főzni, hogy jöhessenek az újabb hajmeresztő kalandok... (++06.06.)

„you crack him over the head with something... and i’ll go for his gun.”

nem lehet, hogy a néző kívánsága azonnal teljesüljön, mert akkor máris vége lenne a filmnek... hát nem jobb, ha addig feszítik a feszültséget, amíg azt nem mondod, hogy 'kész, végem van'? kellett egy lepcses száj meg egy trottyos öregember, hogy ne mérgezés legyen a bevégzett halálnem, sokkal kúlabb volt, ahogy a két pisztolyhős állt a gonosz felett. de az egész gyönyörűen volt komponálva a nyikorgós kezdéssel, a spanyol tévéadással, a csöngő hangjával. és még mindig nagyon jól áll a sorozatnak a sivatag. meglepődtem, hogy az első majd’ tíz percet a másik oldalra szántuk, avagy hogyan dolgozza fel egy család, ha eltűnik valaki közülük. (++06.06.)

„there’s only one song that we’re gonna be singing on this little road trip, and it ain’t ’99 bottles of beer on the wall’. the song is called ’my way’.”

el lehet-e érni, hogy egy feszült filmjelenet még több izgalmat hozzon a feldolgozáskor? egyszerű a válasz: igen! még úgy is, hogy az obligát klotyós jelenetet megváltoztatták... jól bánnak az idő-kezeléssel, jut eszembe egyből, más szögből, több megvilágításból, egymásra pakolva az ’aha’-kat. szóval egyszerű hurokból kicsúszás helyett (lány a wc-n, hogyha rég lett volna a film) jött be egy plusz fegyver, egy kis nézeteltérésből adódó eszméletlen ember és egy alakváltó segítség. ez utóbbi nem csak a nyálkás markát tartja, hanem mindent megtesz, hogy a pénzénél legyen. talán csak a ranger-rel bántak kicsit sután, mert ott kellett lennie, de nem érhetett el a lakókocsiig. no, öt rész kellett, hogy átjussunk a határon, már ott villognak a neon-mellbimbók, megérkeztünk a sorsfordító épülethez. jöhet a rock’n’roll! (++06.05.)

„there are no saints in the animal kingdom. only breakfast and dinner.”

nem is kéne ide sztori, elég lenne, ha a karakterek mesélnének egymásnak, és máris elismerően csettintenék a hangulat miatt. a példabeszéd és az elborzasztó parafrázis is nagyon jól sikerült, ettől lettem ilyen lelkes. pedig rendőreink nyomon vannak, tehát mondhatjuk, hogy a történet is haladt tovább, illetve a rendőrnéni egész jól beletalált, hogy hogyan is zajlott le ez a piszkos ügy, az állati ügyosztály bizonytalan hősének még kell némi bátorságot kérnie óz-tól, hogy igazán jó zsaru váljék belőle. ja, és az elején, amikor egy puska szemszögéből követhettük a szomorú eseményeket? mindig az ilyen innovatív ötletek viszik előre a világot... de legalább a csúnya seb miatt nem kell többet aggódnunk. lesz helyette más... (++06.05.)

„you’re fucking a skeleton every night, for christ’s sake. there’s no goddamn future in it for either of us.”

egy pár csöcs –azolyan mindennapos. kezdjünk egy orgiával, arra majd biztos felfigyelnek... úgy tűnik, hogy minden részben valaki kiemelt figyelmet fog kapni, de azért nem felejtkezünk el a többi szálról sem. dorian gray valamiért lebegős hangulatot hoz, akárhányszor csak feltűnik, valószínűleg ez a spleen képi megjelenítődése, és ha ez a cél, akkor nagyon jó nyomon járnak. a teátralitás megint nagyot dobott a bevonzásba, és most elsősorban a színpadi túljátszásra gondolok. de az is szívemnek kedves volt, ahogy összehozták egy térbe a különböző karaktereket. vagy amikor egy pofátlan húzással behoztak ismét egy ismerős arcot. nem vagyok egy nagy ivó, de az abszint különleges helyet foglal el az ízlelőbimbóimban, bár most már óvatosan kóstolgatom majd, mert úgy tűnik, alattomosabb ital, mint amit korábban gondoltam róla... (++06.04.)

„slavery is a sin, which is why it has just been legally abolished in england and, i expect, soon throughout the crown colonies.”

a nyitánynál nem kell jobb bizonyíték, hogy mennyire fontos a hangulat megteremtésében a zene. sok dologgal foglalkoztunk ma, nem csak a kémkedés bizonytalanság-faktorával. beúszott a rabszolgaság témája is, amit egy jól irányzott fordulattal a főszálhoz kapcsoltak, nem csak kordokumentumként lógott a levegőben. nagyot mosolyogtam, amikor kiderült, hogy átevezünk a delaware-folyón, mert azért ha van egy momentum az egyesült államok megalakulásának történetéből, amit tényleg illik ismerni, akkor ez az. jól rejtegették eddig az öreg georgie-t, de most már itt van teljes mellszélességben. és nem csak az országnak, de hőseinknek is fontos lesz a szerepe. (++06.04.)

„i’m scared of the big things. cancer, terrorism, ben affleck bein’ a lousy batman.”

jó, ha az ember tisztázza magában, hogy mik az alapvető félelmei. viszont csúnya dolog kinevetni más paráit. igen, nekünk nézőknek is. most megyek is, és szégyellem magam egy sarokban. csak ne legyen ott egy egér sem... (++06.04.)

„fucking cock-blocker strikes again.”

ha ilyen káosz uralkodik egy forgatáson, akkor köszi, mégsem szeretnék ellátogatni egyre... nehéz az író/producer-ek élete (erről jut eszembe, olvassatok william goldman-t, nála is túlteng a cinizmus hollywood felé, mint itt), mindenki tőle akar valamit, néhány sort, némi faszt, azt meg már eddig is tudtuk, hogy hank puncimágnes, persze, hogy az egész stúdió rá van pörögve a nemiszervére. jókat vigyorogtunk a káoszon meg a fingszagú poénokon, amikor jött a vége... és basszátok meg, megéreztem a végét, egész egyszerűen annak az autóban telefonálásnak olyan baljós hangulata volt. ha ez szándékos volt, akkor le a kalappal a rendező előtt. (++06.03.)

„the ottomans just brought the next holy war to my doorstep.”

horgolás-órán sem fűzik szebben össze a szálakat, mint itt sikerült az íróknak, ahogy (szinte) mindenkit egy helyre tereltek. majd felültették a feszültséget egy száguldó ló hátára, és mi lelkesen kapaszkodtunk a sörényébe. és mégis, az ágyúgolyók árnyékában sikerült meghallanunk a karaktereket is. végre megtudtuk nico teljes nevét (hehe, ötletes csavar), jól kapta az ívet a rambó király, lorenzo ismét régi fényében tündökölhetett, leo meg lehetett szerelmes, haditechnikai zseni, a nép megmentője és kíváncsi gyermek egy személyben. úgy tűnik, specialitásuk lesz, hogy felizgatott állapotban hagynak minket állva minden év végén -amikor körkapcsolásba kezdtek a karaktereknél, már volt egy gyanúm, hogy nem sül el már idén az az ágyú, és mire rántottam egyet az egéren, hogy lássam, hány perc van még hátra, addigra vége is lett... (++06.03.)

nem kellett sok, csak be kellett látniuk az írószobában, hogy mi a legnagyobb erényük, és abból a maximumot nyújtani: el kellett merülni a kaland-filmes hangulatban, hogy a néző egy percig se’ gondolja azt, hogy történelmi sorozatot néz. ez működgetett már tavaly is, de most éreztek rá igazán az ízére, a délamerikai küldetéssel hozták be igazán azt a b-filmes érzést, ami olyan nagyon szerethető. és szerettük is, én legalábbis nagy élvezettem néztem végig ezt a tíz epizódot, magával tudott ragadni, elröpítve egy fantasztikus utazásra. néhány ujjal azért kapaszkodtunk az itáliai csizmán zajló intrikák realitásába is, de szerencsére ezen a téren sem vallottak kudarcot az alkotók. az a baj, hogy a kezdeti bizonytalan lépések nagyon sok embert riasztottak el, akik most így kimaradnak ebből az élményből. zsigerből fogok dönteni, és nem fogom szégyellni, mert az ember mégiscsak szórakozásból néz sorozatokat: nagyontetszett. remélem jövőre a keleti orientáció is hasonlóan fog működni.

(hápp, háááááápp, 2500. post...)

„deciding a man’s guilt or innocence in the eyes of the gods by having two other men hack each other to pieces. tells you something about the gods.”

úgy tűnik. beváltnak tekintik benioff-ék azt a formulát, hogy az elején körkapcsolásba kezdenek, aztán a végén köszönünk csak be királyvárba. féltem kicsit, hogy most is hanyagoljuk északot, aztán az egyszeri nézők majd légből-kapottnak érzik a jövő heti eseményeket, de szerencsére rám cáfoltak. de máshol is fontos dolgok szemtanúi lehettünk. végre kiderült jorah mormont árulása és száműzetése, sansa átalakulása is igazán hatásosra sikerült, ahogy theon is szívszaggatóan hozza a szánnivaló meggyötört lelket. aztán egy szokásosan hatásos párbeszéddel érkeztünk meg a fővárosba. semmi váratlan nem volt abban, hogy kiéheztettek minket a végéig, feltüzelték a vérszomjunkat, a várva-várt nagy párbajig. ami kellően dinamikus és drámai volt a megrázó befejezésig. elismerés és hányinger... (ez milyen jó cím lenne egyszer… vagy a szikla és a kövek, vagy hogy is mondta danny az epizódban…?) (++06.02.)

„sarah manning, i know this may sound crazy, but i think you’re a... a pisces.”

sikeresen csempészték vissza a humort a sorozatba, ma nem egy jelenetre jött a nagy mosoly, vissza is tért az első évados hangulat az elvonós résznél (sarah, aki allison, aki...), és donnie ponyvaregényes hommage-ánál. bár én akkor is tudtam mosolyogni, amikor nem is kellett volna, annyi jó sorozatban szerepelt már michelle forbes, hogy ha csak feltűnik a színen, vagy megszólal azon a jellegzetes hangján, én már jól érzem magam... az idei ’megfontolt lépések elvét’ követtük ma is, bár nem is tudom, hogy miért kéne sietnünk, hogy összerakjuk a klón-kirakós összes darabkáját. (tatiana-nal arra jöttem rá, hogy az a legdöbbenetesebb, hogy minden alkalommal ráeszmél az ember, hogy mennyire zseniálisan hozza a különböző arcait, pedig már tizensok órája csodáljuk őt...) (++06.02.)

„how can you suggest that we kill a man... and you can’t even open the gun?”

pontosan onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk (kicsit túlságosan is, perceket láttunk újra a finálé végéből), de okkal, mert a verésnek következményei lesznek. különböző módon hat a paranoia az emberekre, van aki az ablakon les ki folyton, más fegyvert vesz, vagy erőszakot tesz a feleségén. hjaj, nehéz a nőkkel, mit tudsz tenni a drámázós és/vagy depis és/vagy pszichiátriai eset asszonnyal? btw, tetszett, hogy skyler-t ilyen természetesen ábrázolták, végig neglizsében, vagy fürdőhabban játszott. és btw, olyan fura, amikor azt látja az ember, hogy az egyik színész rendezte a részt (jelen esetben bryan cranston), akkor mindig önkéntelenül is más szemmel nézi a beállításokat. ma tetszett, amit láttam, sztoriban meg megint alaplángról kezdjük az évadot, de finom lesz ez. (++05.31.)

„why gay guys want to get married? i mean, we had a sweet deal in the old days. dance, drink, screw. shop, eat, screw someone else. drink, dance, go see madonna. screw some backup dancer for madonna. no kids, no rings, no divorce. it was perfect.”

itt a bizonyíték, hogy a melegek semmiben sem különböznek tőlünk. ők is kiakadnak az exük miatt, ők sem felejtik könnyen az emlékezetes nemiszerveket, esetleg annyi írható a számlájukra, hogy sokkal jobban táncolnak, mint a heterók. de az meg tanulható... (++05.31.)

„you’re doing business like a couple little bitches.”

neked a divat mondja meg hogy ki vagy...? visszatért az éjfekete humor, az ironikus kikacsintás. mert egy illegális bizniszt egy tévés gengszter biztos, hogy egy elhagyatott helyen tartana, kalapban/napszemcsiben, vagy ha rabolni megy, tuti, hogy viszi a cuki sí-maszkját is. kezdenek belejönni a srácok, hogy minden szutyok szituációból kihozzák a legtöbbet. illetve az ifjú padawan-nak még van mit tanulnia kopasz mesterétől, de sebaj. lehet még ő is olyan cool fazon, blöffölhet faarccal, izgulhat fel tiltott helyeken. érdekesen párhuzamosították a családot a ’bűn’ témakörében, mert mi is a törvények alapja a dolgok illegálissá tételére, miért tiltott valami, más meg miért nem? konyha-filozófia! (kacsint) (++05.30.)

alágyújtottunk a főzetnek, és várjuk, hogy melegedjen fel egyre. jó minőségű összetevőket raktunk a lombikba, csak még néhány pipettányi gyúlékony anyag kell, hogy igazán nagyot szóljon. és erre kitűnő jelek voltak az utolsó két részben, amiben már érezni lehetett azt a hőfokot, amin igazán erős lesz a sorozat. mert ez a hét rész még csak egy nagy ígéret, egy jó alap-sztorival, jól kikevert hangulattal, és egy újra-felfedezett nagyszerű színésszel. arra már nem emlékszem, hogy az író-sztrájk mennyire befolyásolta az évad alakulását, de sosem szép dolog valakit otthagyni felizgulva. tetszett. azért valahol tök jó, hogy nem kell hónapokat várnom az újabb szippantásra.

„nobody moves crystal in the south valley but me, bitch.”

azért szar úgy dolgozni, hogy kihányod a beledet is közben... ha már alkalmazzák a flashfoward technikát az elején, legalább piszok stílusosan teszik. megyünk végig a stádiumokon, a maguk borzasztó természetességükben jönnek elő a rák-kezelés hatásai. persze tudjuk, hogy nem mindenkire vannak ugyanolyan hatással a kezelések, de úgy tűnik, hogy van egy szűk csoport, aki badass-módba vált miattuk... összeszedték a környék és hollywood-alsó összes rosszarcúját, hogy aztán hősünk mindnek elkenje a száját. mert a kémia az ő birodalma, bármikor felteheti a koronáját, és akkor nem érdemes baszakodni vele... (++05.30.)

„i have the talking pillow.”

úgy tűnik, a főzésből mindig balhé lesz... ez jó, hogy a srác is igényes lett, miután látta és megérezte, milyen az igazi minőség. ez egy szép karrier kezdete lehet... érdekes hangulat-ingadozáson vagyunk túl, az idióta amerikaiak által továbbra is erősen preferált intervention (izé, bocs, őszinte családi beszélgetés...) először kínosan/feszengősen vicces volt, csak aztán fordult komolyba. elkezdett működni a dráma, hölgyeim és uraim. és még mi lesz itt, ha kiesnek az igazi csontvázak a szekrényből, mert most még nagyon szolidan adagolják. (++05.29.)

„why don’t you just fucking die, already? just give up and die.”

(látod milyen jó, hogy a dvd-ripet szedtem, így jöhetett a fuck-olós mondat, ja, meg a pilot-ban sem kockákat kellett néznem a cicik helyett...) megállunk egy kicsit, elszívunk egy cigit és nagyokat sóhajtozunk. mindkét hős családja kiemelt helyett kap ma, végig kell mennünk az egyenes utakon, míg újra nem tudunk gyorsítva kacskaringózni. túl kellett esnünk az ’egész család megtudja a rákot’ reakciókon, nem is volt olyan vészes, ugye? a lazasrác hazautazása már egy fokkal érdekesebb volt, bár ennél feketébbre már nem festhették volna azt a bárányt a hófehér környezetben. jó nagyok lesznek ezek az alapok, miszter, elbírnak majd egy masszív építményt. (++05.29.)