„cobra!”
az a generáció vagyok, akinek sokat mond a gi joe név. igaz, sosem voltam nagy rajongó, nem tudtam a sok karakter nevét, csak két vagy három figurám volt a nagy játékos-dobozban, de a nyolcvanas évek rajzfilm-stílusára még jól emlékszem. a furcsa (vagy más néven nagyon commu-s) az volt, hogy ez a nosztalgia-faktor igen hamar csapott át drámába, egy öregedés-elleni kiáltásba. így azért nehéz lett volna felhőtlenül szórakozni, túl nagyot robbant a negyedik fal a képembe. (++06.22.)
„you know what i want? i want a gold medal. i want a podium. i want to hear the national anthem playing while the goddamn blue angels fly over my head, and then i think i want to be on some cereal boxes, because in case you haven’t noticed, carlito, we just pulled off a job that had an extremely high level of difficulty.”
végülis szinte mindenki eljutott arra a pontra, amire számítani lehetett, csak esetleg más kanyarokat bevéve. maradt az előző rész kettéosztása, az egyik oldalon a családi dráma, a másikon a mitológia, kézenfogva két kis testvérével, az akció-jelenettel és a kúlsággal. elértünk egy nyugvópontot, jól szétdobták a karaktereket, innen lesz érdekes felvenni a fonalakat jövőre. kicsit sajnálom, hogy sokat kell várni, mire újra lemegy a nap, és minden dög előbújik a rejtekhelyéről... (++06.21.)
hogy hová fejlődhet egy egyszerű ötlet? a kilencvenes évek elején egy maszkmester írt egy vázlatot, amiben tudta, hogy jó sok melója lenne, ha megvalósulna, aztán ez került a rodriguez/tarantino páros kezébe. és most ez burjánzik egyre nagyobbra… több bizodalmam lehetne a nagy kalapos roberto-ban, mert bevallom, elsőre furcsállottam a film sorozatosításának ötletét, és az előzetes is olyan szegényes benyomást keltett, de végülis pozitívan csalódni is jó érzés. most is jól látszott, hogy a sorozatos formátum történet-mesélési szempontból életképesebb a filmnél, tíz órában sokkal inkább lehetett a karaktereket mélyíteni, alaposabban kitalálni a hátteret, mint másfél órába (ahol, valljuk be, mi fért bele anno: laza dumák és vérgőzös abárolás, bár nem is volt más a cél). élvezetes katyvasz kutyulódott ki a texmex-konyhából, az a szórakoztató marhaság, amit mindig szívesen indítasz el, és nem érzed magad közben bűnösnek. tetszett.
„i quit, is what i’m saying. don’t got the stomach for it, not like some. wearing the badge, seeing the lengths people are capable of, the inhumanity.”
az isteni igazságszolgáltatás utolér, legyél eredendően gonosz vagy rossz útra tévedt lélek. várható volt, hogy a vérfoltos út végén ez lesz a lezárás. de addig még feljebb pöccintettük a hulla-számlálót egy párszor, lester ismét megkapta a bullshit-oscar-t, és valamiért úgy tűnt, hogy minden monológot és párbeszédet egy filozófia szakos hallgató sugalmazására írtak... még jó, hogy a sötét humor velünk maradt, melegíteni kicsit, még a nagy párbaj alatt is, hozta a rozsdás medvecsapdáját meg a kemény plakettjét... vajon mostantól mindent belep a jótékony hólepel bemidji-ben? (++06.21.)
a szolgai másolatok kora lejárt? személy szerint én örülök, hogy nem másolni akarták a kultikussá vált filmet, hanem csak a hangulatát akarták átmenteni, szerencsére nem csak annyival, hogy kisváros meg hó. hasonló, mégis markánsan egyedi karakterek sikerült kitalálni (btw, tényleg noah hawley írta mind a tíz részt, vagy ez csak a szokásos stáblistás trükközés?). bb thorton zseniálisan hozta a kisördög földi megtestesülését, martin freeman már sosem fog szabadulni a kisember szerepből (sőt, itt még jobban túl kellett pörgetnie a bénaságát), de a többi kompetens és inkompetens szereplő is jó volt. sikerült elkapni az un. sötét humort is, coen-ék jó tanárok voltak. (sóhaj) csak engem nem sikerült elkapni mindig. mert olyan oké volt, nem tudott igazán lázba hozni valamiért, általában így nézett ki a rituálé, ’áhh, el kéne indítani, mindjárt, még döglök egy kicsit, már mindjárt, na jó, hümm, kicsit fáradt vagyok, háááát, hümm, nem is rossz, hopp, meglepi!, hehe, ez vicces volt, no, nem is volt rossz rész’, értitek, na... tetszett. jól hódit ez az antológia-típusú sorozat-készítés, akik nem szoktak hozzá a hosszabb formátumokhoz, azok is örülhetnek, hogy lezárt történetet kapnak, mi többiek meg izgulhatunk, hogy jövőre kik jönnek, milyen történettel (van még a coen zsákban bőven egyedi hangulat, amire lehet építkezni). mármint ha a csatorna is úgy gondolja...
„at the end of the day, you are a garden rose, and that bitch is a weed.”
chapman is back, jól végigmentünk a stációkon, hogy viszonyulnak hozzá a többiek, csúnya nézések, kínos feszengések, majd megnyíló barátság-csapok. de azért látszik, hogy nem az az ártatlan virágocska, aki annak idején belépett a narancs egyenruhában. ha már narancs, újoncokat is kaptunk, a sok homályt beszélő kiscsaj még csak piper-rel került interakcióba, a tapasztalt csokinéni viszont máris kiterjesztette a csápjait. láthatóan imád szart keverni és manipulálni, tudja, hogy mi a dörgés odabenn, a mi örömünkre lesz vele bőven konfliktus. a többieket nem nagyon láttuk, de nekem az is elég lesz, ha nicky leteszteli őket... a nap alakítása díjat yael stone-nak osztanám ki, aki vágatlanul vitte végig a telefonálós drámát, bele is szakadt a szívem egy kicsit... (++06.21.)
„my dad is my hero.”
mennyire jól fel volt már építve ez a medencés dolog...? bár biztos volt, akit idegesített, hogy néhány részenként kaptunk pár extra képet, és aztán akkor csapott a homlokára az ember, amikor meglátta a szomorú sorsú apuka munkahelyét. btw, jól ellensúlyozták jesse szerencsétlenségét, hogy az apai szemszögből is láthattuk a drámát. btw, aaron paul végre megmutathatta, hogy nem csak a lazasághoz ért, yo. btw, minden/mindennel szépen összefügg. mint amikor az új terjesztő megjelent a dea irodájában. vagy hogy tudod, hogy hiába lelkesednek a white családban a néhány dolláros adományoknak. úgy gondolom, hogy meglehetősen utálatos volt, amikor kiborult az a barna hazugság-löttyel teli bili, nem szeretjük nézni az ilyet, de mindenképp szükség volt rá, szét kellett robbantani a statusquo-t. gonosz manóként remélem, hogy ez egy új, kevésbé családbarát felállást eredményez majd... (és jonathan banks, mint mr.wolf? excellent!) (++06.20.)
van, amit tovább kell főzni, hogy tökéletes legyen... meglehetősen nehezen rágtam át magam az elején, előzékenyen maga elé engedte a többi sorozatot, kivárta a sorát. nem voltunk egy hullámhosszon, és nem is sikerült fenntartani az izgalom-faktoromat. de a legnagyobb küzdőszellemek nem adják fel ilyen akadályok láttán, hanem mennek és mennek előre -a távoli célt figyelve. a második felére már majdnem minden a helyére kattant. megemelték a vércukrom, jóllakatták a bennem élő kacagó manót, és sóval hintették be a könnycsatornáimat... (too much, sorry) egy jó szakács tudja, mikor talált rá a tökéletes receptre, és akkor már csak tartania kell magát hozzá -legfeljebb néha kísérletezhet a móka kedvéért. tetszett.
„to water on mars.”
egyszerűen nem tudom megérteni, sőt felbosszant a drogos gondolkozás. oké, túlzok, hiszen minden ember tud valamit a függőségről, tehát elképzelése lehet, hogy miért teszik azt a tudatmódosítóval élők, amit, mégis nehezen férnek az én egyszerű agyamba az ilyenek. és persze elérték azt is, hogy megutáljuk a csajt. jesse-t nem, mert ő csak egy szerencsétlen idióta, legalábbis nálam még beleférnek a hülyeségei. de. a végén a dráma tud működni, bár nem azért, mert annyira sajnálkoznánk a halálon, sokkal inkább azért, mert sejtjük, hogy ez milyen lelki folyamatokkal fog együtt járni hőseinkben. (csúnya dolog bevallani, hogy örülök, hogy kimaradtak a szülés kötelező kellékei...? díjazzuk már a klisé-kerülő magatartást. viszont azért ejnyebejnye jár, hogy a két apa épp ugyanabba a bárba tért be, nem elegáns...) (++06.20.)
„i know a guy who knows a guy. who knows another guy.”
giancarlo esposito-nak olyan jellegzetes feje van, hogy hiába próbálták rejtegetni és elmismásolni az étteremben, esélyük sem volt, welcome dude, passzolni fogsz te is ebbe a szép kompániába. ismét lépni kellett terjesztés ügyben, mert jesseboy erre láthatóan alkalmatlan (akkor mire is jó...?), és most még erre majd rátesz egy lapáttal azzal a kibaszott heroinnal. szépen behúzták egymást a szép feketével. talán nem valósul meg a legrosszabb sejtésem, és nem a titkos affér fele akarják elvinni a skyler-szálat. láthatóan eldöntötték, hogy nem kímélnek senkit, a lelkünket sem (gyerek öl az elején mondjuk, ugye). a türelmemet sem, mert a terveimet felrúgva az nem lehet, hogy ne mostazonnal indítsam a következő részt, nem várhatok holnapig, piszkok... (++06.20.)
„i’m going for the motherfucking ’egot’ -emmy, golden globe, oscar, tony. and for that, i will provide sexual favors to neil patrick harris, if needed.”
szerintem minden évadban volt egy ilyen típusú vacsora/buli a sorozatban, úgyhogy mondhatjuk, hogy védjegynek számít. de még csak unalmasnak sem mondanám, mert annyira megy nekik, ahogy a nyugodt kezdést káoszba és őrületbe borítják. most is az első kopogásnál hátradőltem, mert tudtam, hogy jó móka vár rám, és nem is csalódtam. aki szerint ez szar rész volt, arra kakiljon rá eddie nero... (naaa, azt nem mondtam, hogy haladtunk volna egy centit is előre, csak a szórakoztató-faktorát elemeztem...) (++06.19.)
„it’s like the hedges in ’the shining’. except i don’t see any goddamn shrubbery around here.”
megoldják, hogy ne csak a templom-díszletben szaladgáljanak hőseink, hanem mondjuk, shit, legyen egy heist-movie keverve egy jó adag daddy-issue-val, mindkettő mindig bejön... a néző meg örül, mert kap néhány újabb mindfuck csavart, plusz egy kis friss levegőt a fülledtség után. azért van még, aki odalenn bújócskázik a dögökkel meg egyéb őrültekkel. ez az a rész, ahol végleg elszakadtunk a filmes korpusztól, jöhet a határtalan írói fantázia. ebben az is jó, hogy sejtelmem sincs, hogy mire akarják rodriguez-ék kifuttatni a sztorit. de eddig jók a változtatások (richie és scott még mindig él, ez a legörömtelibb, igaz, kicsit mások lettek...), úgyhogy köthetünk velük nyugodtan vérszerződést az erős végre. (++06.19.)
„aces.”
mi munka lehetett malvo-nak fél éven át fenntartani ezt a mosolyt és kedvességet, erre egy véletlen találkozás... life is a bitch. sebaj, nekünk jó, mert újra kijött a rontópál a karakterből, és még csak nem is a hangtompítós fegyver láttán éreztem ezt igazán, vagy mikor a végén oly’ fenyegetően felemelkedett a várakozó álláspontjáról, hanem amikor csak úgy foghegyről odavetette, hogy ’jaj, és azt tudtátok, hogy vért folyt az új házatokban meg szellemek járják, na, legyen szép életetek kedves gyerekek’... fura dolog ez a véletlen egyébként (vagy hívjuk inkább írói szeszélynek), mert míg lester és malvo vérpettyes útjának találkoznia kellett újra, addig a rend naposabbik oldalán álló erőket mindig elkerüli. talán ez lester büntetése, amiért ilyen féreg-szerű a lelkiismerete... egy véres finálét, valaki? (na, és az üres folyosós jelenettől kinek lett twinpeaks érzete, és ki volt inkább ragyogás-os?) (++06.19.)
„being that rock takes everything you got.”
asszem mindenkinek jobb, a srácok inkább főznek egy részben, mintha nem... láthatóan el kell magukat foglalni valamivel, különben agyukra megy az élet, a semmitevős mindennapok, a család, a csaj, a csendesség. és akkor jön egy kitörési pont... nem azt mondom, hogy unalmas volt a rész, mert voltak érdekes pillanatok, de igazán visszatérhetnének ahhoz, amiben a legjobbak. (őrjítő, hogy mindig csak belengetik a medencés drámát az elején, de csak nem akar eljönni az a pillanat, amikor el is jutunk odáig...) (++06.19.)
„there is on this earth a creature that exceeds what is commonly known as the limits of life and death.”
a múlt heti kitérő után kell újra felvenni a fonalakat, és a széttagoltságnak köszönhetően nem tartható úgy fenn a drámai hatás, mint legutóbb, így hátrányból indult a rész ma. az idő egy részét magánügyekre szántuk, amik közül persze ms.ives és mr.gray kettőse emelkedett ki, előbb a mélyfilozófiai párbeszédekkel, később meg az erőszak-szexszel. a rejtély vonalon a két doktor vonta magára a figyelmet (ismét beszéddel és nem cselekedetekkel), majd egy kis akció is felbukkant az egyik tálca alól, hogy igazán változatos legyen az étkezésünk. azt mondanom sem kell, hogy most is a hangulat húzott leginkább magával, ami sok apró tényezőből áll össze, például az operatőr igencsak megszenvedhetett a kizárólag gyertyákkal megvilágított jelenettől, de megérte, szép lett. (++06.18.)
„abraham, you’ve never killed anyone.”
talán azért kellett négy író a részhez, mert ők is bajban voltak, hogy miről szóljon... némi alapozás után teljes mellszélességgel a magánélet felé fordultunk, egész pontosan a féltékenykedés témaköréhez, azzal meg nehéz engem izgalomba hozni... igazán csak a párbaj tetszett, oda sikerült megfelelő feszültséget generálni, bár várható volt, hogy a főhős megmarad, és hát a jó gonoszokat sem illendő idő előtt elveszejteni. remélem visszatérünk a kémkedéshez meg a taktikai küzdelmekhez, mert nem örülnék, ha végleg elvesznénk a csúnya zöld szemmel nézések tengerében. mert azért az motivációnak kevés –a karaktereknek és nekem is... (++06.18.)
„good? evil? i’ve been alive for five centuries, and i still don’t understand the difference.”
indiana jones és a maja vámpírok átka... kicsúszott egy ’höhh?’, amikor a nyitóképen feltűnt egy spanyol lobogó, de csak azért mert nem olvastam el figyelmesen a címet, mielőtt elindítottam volna a lejátszást. szerettem, hogy a múlttal is foglalkozunk, működött az origin-sztori mindkét szereplőnél. a jelenben nagyjából párokba rakták a karaktereket, és sokat beszéltették őket, most sem az abároláson volt a hangsúly szerencsére. megy az is, cool-lá tudják tenni a fegyverekkel (shoppingolás sosem volt még ilyen kemény...), de nálam ez ilyen betegség, hogy a trash-cuccoknál is a párbeszédekre koncentrálok... (btw, eiza szép angol kiejtésén mindig meglepődök, nem ehhez szoktam a spanyolajkú színészektől... és nem csak a kiejtése szép...) (++06.17.)
„don’t question the universe. that’s my motto. sometimes things just work out.”
meglepő húzásnak tűnhet két résszel a vége előtt egy ekkora idő-ugrás, de van benne ráció. lezártuk a múltat, amennyire lehetett, és jöhettek az új életek, új frizurák. valahogy mindenki boldogabb szakaszba érkezett, családok alakultak, határozottá változott a gyenge jellem, sikerek kövezik az életutakat. de. ott maradtak azért a tüskék a múltból. semmi baj nincs azzal, ha kicsit lassítanak meg alapoznak a végjátékra. még ha ehhez hosszú percek kellenek egy szomorú afrikai történethez is... (és most már itt is van terhes rendőrnőnk!) (++06.17.)
„a battery is a galvanic cell. it’s no more than an anode and a cathode separated by an electrolyte, right?”
feltűnt, hogy megérkezett michelle maclaren, tele volt az epizód szép képekkel és emberi pillanatokkal. a betegséggel foglaltuk keretbe a road-trippet, aminek a legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem menj idiótával a semmi közepére. amikor az égő generátorhoz cipelte az ivóvizes bödön, már én üvöltöttem hangosan a monitorral, hogy ’nenenenene’... hagyományosnak mondható a túra abból a szempontból, hogy közelebb hozta a két fő karaktert egymáshoz. meg persze kellett az a végtelen mennyiségű meth is a történet későbbi fordulataihoz gondolom... és még tanulhattunk is megint belőle. ejj, hogy én hogy utáltam mindig is a kémiát... (++06.17.)
„i’ve been watching you. all of you. all of your lives. with 1,000 eyes and one.”
úgy megszoktuk a sárkányokat, hogy már nem is tekintjük őket fantasy-elemnek, ezért hőkölünk hátra attól, ami bran-ékkal történt ma, mert ott aztán kaptuk a fantasztikumot két marokkal... a realistább részek hozták azt, amit könyv-olvasóként elvártam, drámaian, megállva egy-egy pillanatra a szépségében gyönyörködve. azt nem tudhattuk előre, hogy hol lesz a földre dobva az utolsó szál, hogy mi fér bele még ebbe a sűrű masszába, és mit raknak félre a jövő évi főzetbe, és azt hiszem jól döntöttek. így is volt, ami talán egy kicsit kapkodásnak tűnhet, még fanatikus rajongóként is ki kell mondani, hogy tyrion túl hamar került a fogdából az árnyékszékre. de ha az ott lezajlott párbeszéd intenzitására gondol az ember, máris elhalványulnak ezek a gondolatai. ha már intenzitás, a párbaj is brutális volt, nem mintha eddig úgy ismertük volna a készítőket, hogy csipkekesztyűben forgatnák az ilyesmiket... hát szálljunk fel egy hajóra, sok hónapnyi hánykolódás vár ránk, mire újra partot érnénk. valar morghulis. (btw, boldog apák napját...) (++06.16.)
nyár végi / ősz eleji hétvége lehetett, emlékszem szép napsütéses délután volt, amikor a ’kardok vihara’ ezen fejezeteit olvastam a füllesztő tetőtéri szobámban, és imádtam minden sorát. ez a rész ragadott leginkább magával eddig a könyvekből, így nagyon vártam, hogy mozgóképpé formálódjanak. és nem kellett csalódnom. szépen építkeztek ezekre az erős alapokra, kicsit még túl is teljesítve azt a színvonalat, amit eddig megszokhattunk tőlük. nyoma sincs már az esetleges pénz-szűke ötletes elrejtésének, az hbo pénztárcája végleg hatalmasra nyílt, de tudjátok mit, ezekkel a karakter-pillanatokkal még olcsójános üzemmódban is működne valószínűleg. így viszont felejthetetlen lesz az összhatás. nagyontetszett.
„the doctor sailed north to the arctic, amongst the icebergs, but his creation pursued him with a terrible vengeance because the doctor had never shown his creation any love.”
a gyerekek körül forog minden. vannak, akik mindenáron szeretnének, de tényleg minden aljasságot elkövetnek (örömteli, hogy van, aki már meg is kapta érte a büntetését). bekeményítettek az írók itt a végén, még donnie-ból is kihozták a badass-t (teljesen megérdemelten kapta meg a feleségét hátulról). helena-tól meg megszoktuk a jogos dühöt, de most ő is átlépett egy lélektani határt. viszont a sok dyad-os keverés miatt cosimá-ért továbbra is aggódhatunk. nem kell jóstehetség, hogy jövő hétre sötét képet vizionáljak. (a fault-sarah résznél az tűnt fel, hogy olyan furán mondja tatiana a mondatot -vagy már a fülem csalt meg, és mindenhol a zsenialitását vélem felfedezni? nem hinném...) (++06.16.)
„when the going gets tough you don’t want a criminal lawyer. you want a ’criminal’ lawyer.”
vártam már ezt a részt, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a hamarosan induló spinoff, ami az itt bevezetett új karakterre épül. hát vicces, ennyi alapján bizonyosan, mert egy ilyen társasághoz természetesen egy simlis zug-ügyvéd dukál, akinek lehetnek mindenféle zűrös ügyei. logikus egyébként, hogy behoztak egy jogi szakértőt is, ahogy egyre keresztapásodik el a sorozat, úgy lesz rá egyre nagyobb szükség. jaj, milyen kis idétlenül tudták rendezni ezt az egész ügyet hőseink megint... ami még tetszett, hogy bár nagyon cool volt a teknős-robbantás múltkor, azért átélni és túlélni nem lehetett ennyire mókás, és ezt jól ki tudták hozni hank karakterével. (++06.15.)
„looks like adding up all them little nickels and dimes at burger mcfat-ass done taught you a thing or two, huh, taystee girl?”
érdekes kísérlet az, amikor megnézzük, hogy mit ér egy sorozat a főszereplője nélkül. jelen esetben nagyon sokat, mert nem hiányzott piper, a többiek is vannak olyan érdekes karakterek, hogy elgyalogoljon a hátukon a show. a múltheti kicsit idegenkedő furcsaságok után most kaptuk vissza azt, amit tavaly annyira megszerettünk, amikor a feelgood és a dráma pengeélen táncolva lejtenek végig a szemünk előtt. becsapós volt a cím, mert azt gondoltam, hogy red-del fogunk jobban foglalkozni, de aztán ő csak is csak pár percet kaphatott, a flash viszont a nagyszájú csokilánynak járt, örültem neki. kvázi ez is évad-nyitó volt, mert felvettük a kötőtűt, és elkezdtük tovább gombolyítani a börtön színes mindennapjait. visszatért a hitem, köszönöm, ó, uram. (és kérlek, ne kínozz engem többet pennsatucky fogaival...) (++06.15.)