soroló

„i felt like i got raped by a bunch of children.”

ezt vajon miért hagyta ki az hbo a vetítési sorrendből? nem volt semmivel rosszabb vagy másabb, mint az eddigiek, talán egy kicsit több kellemetlenség volt benne, ahogy louie szenvedését néztük mr.pizzaboxman-ként. azért kár, mert az előző rész vége sokkal szebb lezárás volt, így most q betűt képeztünk, nem kört... (++09.21.)

azt hiszem megvan az ultimate paradox: aláröhögős multicam sitcom az hbo-n, amit louie c.k. prezentál... és az a fura, hogy louie humora még ezen az elavult formátumon átszűrve is tudott működni. meg egy baromi érdekes kísérlet volt, hogy nyílt szex-témákkal, baszott sok káromkodással, árván fityegő fasszal lehet-e kompenzálni a színpadra és díszletbe szorított minimalizmust. részben igen. nagyon hangsúlyozták az élő közönség előtti felvételt, hozzá is adott egy-két poénhoz a nézői felhördülés, de már annyira megszoktam, hogy tudnom kell magamtól is, hogy hol kell nevetni, hogy nem igazán befolyásolt. valahol vártam minden délelőtt a munkában, hogy ’na, legyen dél, akkor ebéd közben elszórakozok ezekkel a gyagyásokkal’. tetszett.

„superman is aware that kryptonite is his kryptonite, and he keeps getting mixed up with it anyway. women, romantic happiness, is my kryptonite.”

egy szakítás is lehet fordulópont. egy művésznek ajándék lehet, mert a fájdalmat jó dolog átformálni valami alkotássá. egy ilyen ambíciókkal kevésbé megáldott személynél viszont, szörnyű kimondani, elindíthat valami felnőtté válási folyamatot. itt tartunk most, de hogy is jutottunk el idáig? trend lett ez a ’vége előtt visszanézünk’ szerkezet mostanában, ami nem baj, mert sokkal érdekesebb tud lenni így, hogy a kezdetek elé kukkantunk, hogy ismerjük a végcélt. (++09.20.)

„i still love you. i do. it’s just... that i... fucking hate you a lot. i’m sorry.”

a házasságok nem működnek. ezt ha belátja az ember, akkor viszont együtt lehet élni vele sokáig. ismét egy érdekes téma egy sitcom-ba, mert persze szoktak ilyesmit pedzegetni máshol is, de csak csipkekesztyűben, messziről, nem ilyen őszinte buldog stílusban, amit annyira szeretünk mr.c.k.-ben. azért örülök, hogy jött egy nyugvópont a végén. mert ez a két ember összetartozik, még ha néha be is kell fogniuk az orrukat, hogy el tudják viselni egymást. (++09.20.)

„’the universe loves nothing so much as to change things which are and to make new things like them’. you’re a student of marcus aurelius, mr. thompson?”

jó döntés volt, hogy nem zsúfoltak bele mindenkit a múlt heti időkeretbe, így viszont úgy érezte az ember, mintha egy dupla évadnyitó második felét nézné. ráadásul nem a legvidámabb sorsúak életébe kapcsolódhattunk ma vissza. eli-ra rossz ránézni, nem elég, hogy aljamunkát végez a maffiának, szinte érezzük az ápolatlanság szagát. de milyen jó döntés, hogy összesodorták őket van alden-nel. gillian jelenlegi állapota is érdekes, ahogy jókislányként tűri a diliház megpróbáltatásait (jó kritikája volt az hbo perverz nézőinek, hogy leszbikus dolgokra gondoltak, pedig...) közben alakul a nagy történelmi tabló, de sokszor csak a név bemondása után kapcsol az ember, szóval nem tolakodóan teszik a dolgukat az írók. és a karakterek is tanultak tőlük, a felszínen jópofiznak és faarccal hazudnak, hogy utána a füstös helyiségekben kiderüljön, milyen összeesküvést terveznek, vagy ki a beépített emberük. (++09.19.)

„it’s been a while since i fucked a pilot.”

hümm, mit is akartak ezzel a résszel mondani? mert én itt ülök a billentyűzet felett, és fogalmam sincs, hogy mit akarnék írni... azért próbálkozzunk: lehet, hogy nem is tudod, hogy a szaros munkahelyed igazából nem is olyan rossz hely, mint gondoltad? ááhh, feladom... (++09.19.)

„if your emotions say ’now’, your head’s got to say ’later’. clarity settles all scores. pays back all debts.”

valamiért azt éreztem az indulás előtt, hogy be kell dugnom a fülhallgatót, és jó döntésnek bizonyult, a nyitány környezeti zajai jól jöttek ki, hangsúlyozódott beszéd-nélküliség. de akkor is jól jött, amikor mozgalmassá tették a részt -a szokásos zenés autósüldözéssel és lövöldözéssel (plusz köszi, hogy a rész végi dallal egy érdekes hiphop előadót fedezhettem fel.). mert jackson mindig komolyan gondolja, amit a fejébe vesz, egy jégtörő finomságával kezdte meg a bosszú-hadjáratát, némiképp átgondolja a lépéseket, nem közvetlen háború, de ha hullik a forgács, hát üsse kő. egyébként is, keménynek kell mutatkozni, csak otthon lehet a gyásztól megzuhant férj és apa. bármennyire is utáljuk gemma-t, azért az abel-lel való beszélgetésnél kellett nyelni kettőt, működött a dráma. komoly gondolatok, kicsit húzzuk el a napfénytetőt, mert sutter-ék is megengedtek végre egy kis mosolygást, a „dadus és a kertész” jó páros voltak, tig meg csak szokás szerint idióta... (++09.18.)

„all five of us out there together, in the wild, getting some strange, like a sex fist.”

nagy erény tud lenni, ha egy író (csapat) tud önkritikát gyakorolni. és ez most nem csak beleképzelés, maga liz meriwether készítő ismerte el, hogy nem ment nekik tavaly ez a párkapcsolatosdi. úgyhogy most visszatértek az alapokhoz, a srácok bohóckodásához, a jó dumákhoz, és a szingliség minden megpróbáltatásához, görcsök nélkül. pedig aztán egy esküvőre (és főleg tizenkettőre) rá lehet parázni annak, aki egyedül van. vagy pont az ellenkezője, ha csoportos szexre hívják... jó kezdés volt, ezekkel a sztepptáncos lépésekkel kopogjunk végig egész évadban, ha lehet, köszi. (és mindig is tudtam, hogy jessica biel vicces, tessék többet sitcom-okba hívni!) (++09.18.)

„jesus isn’t real. he’s just pretend.”

nem gondoltam volna, hogy ennyire szó szerint vesszük a gyónás címet, főleg ismerve louie kritikus hozzáállását a valláshoz. de aztán jött az a fajta bűnbánó bevallás is, amire számítottam, a nagy házastársi beszélgetés általi megtisztulás. ámen. (++09.18.)

„medical advice is as much a commodity as bread. and to give either one or the other to the unworthy is wrong.”

thackery doki telefonos ügyeletben van? a város különböző pontjain bukkant ma fel a betegek mellett, jó látni, hogy van benne alázat is. bár többen is segítőkészek voltak ma, csokidoki ismét műt, a káromkodós apácanéni is sokat szerepel, kár, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem lehet mindenkit megmenteni. de próbálkozni kell. és nem a bevételt nézni egy ilyen intézménynél. de ezt magyarázd el egy befektető pénzeszsáknak aki szerint a szegények alávalóak, és csak dögöljenek meg, ahol vannak. megnézném azért, hogy a sok gazdag seggfej mit kezdene magában... kaptunk jópár erős jelenetet ma is, az elején ügyesen varrták össze a különböző szálakat, a maffiózókat és a doktorokat; tetszett, hogy visszautaltak a legelső (sikertelen) műtétre; a röntgen, mint csoda-eszköz, innen is látszik, hogy mi már mennyire természetesnek vesszük ezeket a vívmányokat; és persze a biciklizés a végén, ahol megkaptuk az eddigi legemberibb dokit, köszönjük. (most nem csak hallgattam, hanem néztem is a stáblistát, és most raktam össze, hogy anno olvastam, hogy bono lánya is benne van a sorozatban, már tudom, ki az...) (++09.17.)

„i found myself surrounded by my own people. they might be called redcoats instead of tommies, but they were still the british army i had been a part of for six long years. and somehow it felt liberating to be looked upon with sympathy and respect instead of hostility and suspicion.”

lehet dicsérni a tájat, de jó szövegkönyv nélkül csak egy üres képeslap lesz, nem jó sorozat. úgyhogy a rész nagyrészére bezárták hősnőnket egy szobába, és pumpálták be a feszültséget, hogy bebizonyítsák, ez is megy nekik. nem volt köszönet abban, hogy megismerhettük az angolokat, egytől-egyig piperkőc alak, akik undorító megvetéssel beszélnek a skótokról, nem létező felsőbbrendűségükkel villogva. de a többi katona csak kiscserkész az ’eredendő gonosz’ százados mellett. akiről először azt hinnéd, hogy kicsit színesíteni, emberivé akarják tenni, de aztán hamar rájössz, hogy ez is csak az alattomos pszichológiai játékának a része. amiben claire egy darabig állja a sarat, aztán elbukik. érdekes (és elborzasztó) volt, hogy a korbácsolós jelenetet az elkövető és nem az elszenvedő szemszögéből láthattuk. és igen, nekem is claire-rel együtt szorult be a levegő... (++09.17.)

„a pirate that dresses like that has daddy issues.”

ha ez egy romkom film lenne, ez lenne az a szegmens, amikor szomorkodunk a happyend előtt. mert most hatványozottan jöttek elő a gondok, döcögős házasságok, hazugságok, felnövő gyerekek, drogproblémák, munkahelyi para. azt hittem, hogy l.a. vidámabb hely... viszont csak egy kicsi csokit-vagy-csalunk volt, már kezdtem köszörülni a torkom, hogy panaszkodjak azon, hogy már szeptemberben kirakják a kosztümöket a teszkó árufeltöltői. oh, wait... (++09.17.)

„i’m not an alcoholic, i’m just a fucking asshole.”

aki kivárta a végefőcím után lévő jelenetet, csak az érezhette meg igazán, hogy louie-ék itt ki akarták figurázni azokat a sorozatokat, amik valami nagyon mélyet akarnak mondani. persze az alkoholizmus komoly téma, de nem kell ahhoz a mutatóujjat fenyegetően rázni, hogy átérezzük. meg egyébként is, csinál az ember elég hülyeséget józanul is. de mindegy milyen állapotban van, a fontos, hogy tisztelje az idős nőket. szexuálisan. (++09.17.)

„some wounds you don’t want to survive.”

szerintem az már minden kitartó olvasóm számára köztudott, hogy nem szeretem, amikor karaktert kifordítanak önmagából, mert nagyon ritkán tud működni. ehhez még hozzájött ma az a kényelmetlen fészkelődés is, hogy ezért a két epizódért nem volt sok értelme visszahozni elam-et, kivéve, ha a halála által keltett drámai hullámoknak következményei lesznek. azt sem nagyon értem, hogy miért most jött elő durant gyilkosságának témája is, gyanítom, hogy meglegyen a 42 perces játékidő. én sem tudok sok mindent hozzátenni, nem szerettem ezt a részt... (viszont szép képeket legalább kaptam. új operatőr?) (++09.16.)

„she’s a teenager. she’s not a person. it’s like telling a kodiak bear to stop fucking older men.”

az milyen már, hogy valakit a szájtartása alapján ismersz fel -hello fiatal emma stone... nem volt türelem kivárni, amíg a saját gyerek kamaszodni kezd, hát beleírtak egy másikat, mert a tinikkel való küzdelem szépen passzol a sorozat világába. (plusz fű alatt kim-ről is megtudtunk egy-két dolgot.) (++09.16.)

„what’s wrong with scared? scared is a superpower.”

végre olyan jó volt elveszni megint a történetben... a kezdésnél mondom, ’huh, mi ez a filozofálgatás?’, aztán kaptunk egy kis esetlen randit, ami engem valamiért moffat bácsi ’coupling’-jára emlékeztetett. aztán ahogy kerekedett a történet, arra gyanakodtam, hogy az angyalok és a csend után megint kapunk egy félelmetes gonoszt, plusz örömködtem, hogy pont jókor kezdtem el olvasni a sandman-t, ez a paráztatós álom-világ belevág a jelenlegi hangulatomba. annak is örültem, hogy az új karakter építését is olyan who-san sikerült beépíteni a mai részbe. és nem volt elég, hogy eddig minden perccel új kanyart vettünk, hogy fogalmam sem volt, hogy merre is van a fenn és lenn, mikor is kiderült, hogy bizony a fundamentumhoz tartottunk, a doktor esszenciájához. és itt már csak csóváltam a fejem, zseni ez az ember, bárki bármit mond. nem kellenek ide szörnyek, a félelem bennünk van. és ha már nagyon nyomasztó lenne a sötét, elég egy-két csípős beszólás meg egy ölelés, hogy megnyugodjon a lelkünk. (++09.15.)

„you’re a millimeter away from the greatest place on earth. why would you wanna go in someone’s dried-out little asshole?”

na ez a nyitó-jelenet volt az, ami miatt eldöntöttem, hogy megnézem ezt a show-t magamnak, és másodszorra is nagyon vicces volt, kellően ordenáré, de nagyon vicces. a fő sztori már nem kapcsolódott ide (hacsak az nem, hogy többször hívják a gyereket ’asshole’-nak. asszociáció...?), sokkal inkább a louie által a standup-okban is sokszor megénekelt gyereknevelési probléma-halmazt ábrázolták szép plasztikusan. (++09.15.)

„you’re a cunt! cunt cunt cuntity-cunt cunt cunt!”

már többször értekeztem róla, és biztos mindenkinek van is saját tapasztalata a témában, de soha/soha/soha ne tervezz előre szexet, mert nem fog összejönni. de szépen levezették louie-ék is ezt az ősi alap-igazságot. kacagtatóan feszengős volt hallgatni a férj monológjait, ahogy különböző állapotokba lovalta bele magát. pamela adlon-nak nem lehetett könnyű kiállni a faarc-próbát. (++09.14.)

„there’s nothing i despise more in life than pettiness.”

frank pontosan úgy viselkedik veep-ként, mint előtte frakcióvezető-helyettesként. mindenkit vajjal keneget, hogy arra csússzanak, amerre ő szeretné... és zseniális, ahogy kerül minden agresszív lökést, pusztán finoman használja a szavak erejét, hogy mindenki azt hallja ki, amit ki szeretne hallani a tanácsokból. a legnagyobb szélkakas továbbra is az elnök, nem hiszem, hogy sokáig fog tartani, hogy végleg a marka közé kaparintsa. és akkor aztán még cinikusabban nézhet majd ki ránk. nem meglepő, hogy egyetlen pillanatra feslett csak le frank a politikus-álarca -és ez a dühkitörés a feleségéhez köthető. nem emlékszem, hogy volt-e már szó a megerőszakolásáról, de egy pillanat alatt le lehetett venni, aztán mégis szörnyű volt hallani, ahogy elmesélte az egészet. nem csodálkozunk frank reakcióján, de hihetetlen, hogy utána mégis tudott uralkodni magán. szép szimbólum az új pozíció - felújított ház, de azért látjuk, az új vakolat mögött sok minden nem változott... (++09.13.)