„quantum harmonic oscillation theory.”
csak nem akarnak leállni, nem sok szusszanásnyi időt hagynak nekünk, igaz, nincs is szükségünk azokra a levegővételekre, nem igaz? ha úgy vesszük, ez az évadnyitó második fele volt, mert múlt héten okosan nem zsúfoltak bele mindenkit az első 42 percbe, ráértek most visszatérni az eddig kimaradók. may-t egy kicsit noszogatni kell, hogy felvegye újra a tempót, ward meg egyetlen tulajdonságot hagyott meg az eszköztárából -kizárólag keménykedni tud csak (és beszerzett magának egy meglepetés-karaktert is, akivel majd legalizálja a hydra-s tevékenységét). szerintem mindenki azt hitte, velem együtt, hogy még nélkülöznünk kell a kedvenc cuki laborosunkat egy ideig, így nem csak drámainak hatásos volt a visszahozása, de meglepő is (az ilyen ’épphogy kapaszkodós’ jelenetek nagy többsége szétszakadással szokott véget érni). de az is jó volt, hogy ezt megelőzően összefogással sikerült elérni a nagy tettet, meg hogy hoztak be egy kis kalandos történelmet is, és hogy nem felejtkeznek el a köztünk élő asgard-iakról sem. ($10.08.)