„we are the 9261. we are spared.”
azt értem, hogy új történetbe kezdünk -de tényleg ilyen messziről kellett kezdeni...? egyébként baromi hatásos volt az ősemberes(?) nyitány, olyan, ahol az ember hátradől, és azt mondja: ’na jó, nézzük, hova vezettek most el engem ezzel’. és ez még csak a kezdete volt a meglepetéseknek, mert egy csomó rejtély is belefért ebbe az egy órába. meg egy új város, egy új hangulattal, egy másfajta hozzáállással az itt lakóktól. akik mind fontos részei lesznek ennek az évadnak. csak a régi karakterek nem nagyon fértek bele a részbe... (direkt figyeltem, harmincnyolc percnek kellett eltelnie, hogy matt fellépjen a templomban a pulpitusra.) tudom, hogy damon lindelof lenyilatkozta, hogy (a) the wire második szezonja lebegett a szeme előtt az írás során, és értem, hogy mit akart ezzel mondani, hogy azt szerette volna ő is, hogy olyan organikusan fejlődik a sorozata, mint az, hogy lehetséges az, hogy két merőben eltérő hangulatú évadot egy egységes sorozatnak fogunk tekinteni a megnézés után -és van esély rá, hogy összejön, bár itt még merészebb a lépés, mint amit david simon-ék meg mertek lépni. kicsit hiányzik a tavalyi hangulat, ami úgy magával tudott ragadni, de rengeteg ígéret volt ebben az első órában, úgyhogy alig várom már, hogy jövő hét legyen. ($10.07.)