„you know what depresses me? i missed the ’60s... free love, drop acid, woodstock. wake up one day, decide you want to call yourself flower rainblossom, you just call yourself flower rainblossom.”
ez a hetvenes évek ennyire barna évtized lett volna...? (btw, helyettem inkább olvassatok valami minőségi írást, például itt van cyclo zseniális alkotása a sorozat képi világáról.) de nem csak hogy a múltban járunk eleve, de a múlt múltjának nagyon fontos szerepe van a sorozat jelenjére. nem véletlenül emlegeti mindenki a ’námi háborút, ahogy az sem puszta írói szeszély, hogy még majd’ harminc évet ugranak vissza, hogy megmutassák egy szereplő az első gyilkosságát. vagy ahogy az idézetben is látszik, úgy is lehet vágyni a múltba, hogy nem is éltél akkor (remélem rachel keller karrierje beindul ezek után, és olyan szomorúság tud elkapni egy ilyen takargatott pucér jelenet után, hogy az fx nem fizetős kábeltévé). szépen alakulnak a dolgok, lou a józan eszét használva összerakta a baleset eseményeit, odaát fargo-ban meg magasra fújt a háború előszele. csúnya idők jönnek -lehetőleg barnába csomagolva... ($11.06.)
