„my sister, my responsibility.”
úgy tűnik, hogy időről időre megmutatnak nekünk egy-egy kulcseseményt a múltból -és abban volt elég érzelmi töltet, hogy megnézzük, hogyan alakult ki ez az összetett testvéri viszony a blake családban. mert abból adódóan, hogy a húga születése pillanatától igazi nagy testvérként kellett viselkednie bellamy-nak, szorosabb a viszony az átlagosnál, ugyanakkor ez a kötelék rengeteg elfojtást is szült, amik most a végén elemi erővel törtek ki, ahogy egymás fejéhez vágtak mindent. egyébként is jó keserédes hamupipőke-sztori zajlott odafenn, ahol szegény kislány egyből az első pozitív élményét, az első bálját megszívja... izgatnak már nagyon minket a helyi lakosokkal, akik biztos, hogy nem csak szótlan vademberek lesznek végig, de most még csak a kitűnő vadász-képességeiket láthattuk -erősen fogyatkozik az a címbeli 100 ember... kis megnyugvással hallgattam, hogy finn szívének két csücske egész civilizáltan tisztázta a helyzetet, szépen rákenve minden felelősséget a srácra... ($11.22.)