„do you want to drop me in or do you want to push me in?”
múlt héten panaszkodtam, hogy ott volt elvágva, ahol, hogy nem mentünk le a nyúl üregébe, mert nem mertem feltételezni, hogy vannak olyan őrültek a sorozat készítői, hogy egy egész órát rászánnak erre az utazásra -de megtették, és ezért nem lehetünk elég hálásak. olyan rég volt már, amikor az első percben hátradőltem, és azt mondhattam, hogy ’jól van damon, itt a kezem, fogd meg, és vezess végig az úton, nem fogok kérdezősködni’... mert nem akarom tudni, hogy kevin fejében jártunk vagy a purgatóriumban, nem kerestem a nagy összefüggéseket (maximum jókat mosolyogtam, amikor beszűrődött a valóság ebbe a furcsa univerzumba), egyszerűen csak hagytam magam sodortatni, néha el-elámulva az ötletektől, a mélységétől vagy a színészi jelenléttől. a szívemet dolgoztattam az agyam helyet... (továbbra sem szeretek ilyen részekről írni, mert lehetetlen átadni azt az intenzív élményt, aminek a hatása alatt vagy még, miközben kopogtatod a billentyűzetet...) ($11.27.)