„how many seconds in eternity?”
annyit lopakodott már a halál az évadban, hogy most utolért minket... azt eddig is tudtuk, hogy a doktor egyetlen dologtól retteg, és ez a halál, hisz’ időúrként próbálja elkerülni azt mindenáron (és mint most megtudtuk, ha ténylegesen meghal egy gallifrey-i, az nagyon-nagyon sokáig tart), és azzal is komoly problémái vannak, hogy elfogadja azoknak halálát, akik közel állnak hozzá. és ha múltkori sokk nem lett volna elég, most még szurkáltak párat belénk, ahogy végig éreztették, hogy a doktor képtelen elengedni a legjobb barátját. nagyon fura hangulata volt az epizódnak ezzel a kínzó-erőddel, a szörny előli meneküléssel, de az embert végig a monitor elé szögezte peter capaldi jelenléte, és a nagy rejtélyek utáni hajsza. aztán, amikor kiderült, hogy ez egy végtelenné terjesztett groundhound day, és elkezdték összevágni ezt az elképesztő időt, ezt a hatalmas teljesítményt, amit a doktor végigvitt, akkor már csak borzongva néztünk magunk elé, összezuhanva a kemény dráma súlya alatt. komoly, sötét, nagyon felnőttes, az a fajta who-epizód, amit sokat fogunk még emlegetni, hisz’ ott lesz a legtöbb bestof listán. ($11.29.)