„you can’t improve on an asshole by making it bigger.”
a finálé előtt gyakori a megbocsátás, vagy csak mi szeretnénk, hogy mindenki rendezze a viszonyát a vége előtt... mert megint sikerült megvezetni luke közeledésével és megbocsátó hangulatával -mert persze, hogy killgrave volt a dolog hátterében (ugyanakkor a hisztis felső szomszédlány legalább megbékélt egy kicsit, és trish is majdnem rendezte a viszonyát a nem túl édes anyjával, de aztán persze kiderült, hogy anyu most sem önzetlen, úgyhogy ez is kútba esett). pedig jó volt nézni, ahogy a két hős klasszikus detektív-munkát hajt végre együtt, kikérdez és megfigyel. és közben azért a gonosz sem tétlenkedik, mert épp upgrade-eli fel magát, hogy még nagyobb gonosz (és még nagyobb seggfej) lehessen. és az egész teljesen természetesen torkollott egy hős vs hős verekedésbe, és ez pont olyan intenzív lett, amilyennek két ilyen erős karakter összecsapásának kell lennie -brutális befejezéssel megfejelve (egyébként sem bántak finoman a vérrel ma). (hmm, tényleg kezdenek valamit a csoda-gyógyszerekkel és a gonosz szervezettel mögöttük.) ($12.25.)