soroló

„the official name is chinese, i think... lai shi... doesn’t exactly translate.”

jól szétkapták a csapatot, úgyhogy most külön-külön bogozgatjuk a szálaikat. oké, a két shield valahol összeér, de ott nem is az egymásnak feszülés az érdekes, hanem az apró kis játszmák, hogy kijátsszák egymást -gondolhatunk itt coulson trükkjeire és a titkos meglepetés-vendégére is, vagy a fitzsimmons összjátékra, akiknél már én magam sem bízok annyira az írókban, hogy elsőre elhiggyem, hogy ők most nagyon titkosan összedolgoznak. nem meglepő módon a legérdekesebbnek skye szála ígérkezik, aki egy csodás helyen végre kibeszélhette magából kicsit a bajait, miközben (a tudta nélkül) megismerhetett egy számára kiemelten fontos személyt -meg egy srácot, akiről ordít, hogy a romantika erősítéséért hozták be a csini-lány mellé. azt hiszem, ennél alapozósabb részt nem nagyon lehetne írni... (és spin-off-ot a coulson/hunter csapatnak!) ($04.10.)

„i have hundred of clients to deal with. and just so we’re clear... i don’t care about any of ’em. they’re all just a number. like wife number one, and therapist number seven.”

...hogy eddig még nem gondoltak arra a srácok, hogy probléma lehet, ha egy iszonyú dögös ügynököt alkalmaznak...? amatőrök. nézzük inkább, milyen egy igazi ügynök, akivel ugyan nincs szexuális feszültség, de a dolgát érti -ha épp van benne bármilyen másfajta feszültség. jól kijátszottak minden kártyát ari mélypontjának elérésével, még könnyen is csillogtak a szemében, pedig ez lenne az utolsó, amit vártam volna tőle... ($04.09.)

„i’ve known good criminals and bad cops. bad priests. honorable thieves. you can be on one side of the law or the other.”

amikor egy rész kapcsán csak dicséretbe és aztakurvázásba botlasz a neten, akkor az meg tudja emelni a várakozás-faktorodat, ugyanakkor kicsit rombolja is az élményt, hiszen az egész epizódon át várod, hogy mi lehetett az, ami kiválthatta az emberekből ezeket a reakciókat. így kicsit rákészülsz a legrosszabbra -persze egyből arra gondolsz, hogy valaki meghal. pedig lehet sokkal nagyobb sebeket is okozni, hogy bevetnék a nagy kaszást... gonosz módon törték össze a lelkünket az írók, mert egy olyan embert fordítottak ellenünk, aki felé eddig kizárólag szimpátiát és sajnálatot éreztünk. ha lesz valami, ami jimmy-t elindítja azon az úton, ahová tudjuk, hogy meg fog érkezni, akkor ennél a csalódottságnál nem fognak jobb katalizátort találni (ilyenkor tényleg be kell látnom, hogy az író-szakma a legkegyetlenebb, az elmúlt epizódban odaadtak egy csomó reményt a hősünknek -és vele együtt nekünk is -és most az egészet a szemünk láttára tépték apró darabokra...). eközben mike miniben lejátszott egy breaking bad ihlette szálat, ami a morbid humorával egyensúlyozta a fő vonalat, de semmi többet nem adott. ($04.08.)

„eat that, you stupid macrophage!”

úgy látom, nem csak nekem vésődött be mélyen a ’vérbeli hajsza’ című film gyerekkoromban (meg persze az ilyen testen belüli élményeknél mindig előjön az ’egyszer volt, hol nem volt...’ rajzfilm-sorozat is, de az annyira európai, hogy az amcsik biztos nem ismerik). mert hogy megkaptuk annak a filmnek az archer-es paródiáját. egy elszállt ötlet (miniatürizálás! igaz, hogy voltak már a srácok az űrben is...), sok veszekedés, a végére egy kis izgalom, majd röhögés a gyönyörű kudarcon. sosem gondolná az ember, hogy negyven percen át is bírható a sorozat töménysége, pedig simán becsúszik a véráramba, és nevetésig csiklandoz... (too much?) ($04.08.)

visszatértünk a kémkedés terepére, volt is egy-két őrült küldetés, de azért másra is jutott idő (még őrültebb ötletekre! új, elszállós drog került az írószobába, mi...? gondolok itt mondjuk az űrlényekre meg a fináléra.). kicsit aggódtam, hogy a gyerek majd levesz kicsit a humorból, hogy komolyítani akarják majd vele archer-t, de csak épp annyi felelőséget kevertek az italába, amennyi belefért a humor mellé. óhatatlan egy ilyen felépítésű sorozatnál (főleg a hatodik évadban), hogy hullámzó lesz a minőség, hogy nem minden fog működni, hogy túlságosan tudjuk már, hogy ki hogy fog reagálni az adott szituációban, de azért olyan még nem volt, hogy ne szórakoztam volna prímán, miközben néztem. tetszett. jövőre talán megint kicsit frissítenek a formulán, és én garantálom, hogy akkor is jól fogunk szórakozni. (és várom, hogy fejlesztenek-e még a grafikán, mert idén már eljutottunk a ’gyönyörű’ szintre.)

„not to use some popsicle psychology...”

minden férfinek van egy gyenge pontja -az anyja, általában, akinek lehetetlen ellentmondani. vagy a munkatársa, aki nem akar közeledni hozzá, és ez frusztrálja. vagy jj watt, de írhatnám bármelyik sportolót (nagy pacsi jj-nek, amiért a pályán kívül ilyen szívesen vesz részt marhaságokban). egész összeértek a különböző szálal a végére. (ez most kicsit kevés lett -elég lesz ennyi is anyu, vagy még írjak hozzá...?) ($04.08.)

„happy is overrated. grow up, fiona.”

ha már annyit emlegettem a sorozat kapcsán, hogy könnyen megy nekik, hogy nevetésből sírásba csapjanak át, hát forgattak egy jelenetet, ahol ez szó szerint lezajlik... már akartam panaszkodni az évad-értékelőben, hogy emmy idén kevés cicit mutatott, erre egyből a nyitányban kárpótolt, aztán jött még egy szex-jelenet majd még egy -már azon csodálkoztam, hogy ian-ék kamionjában nem volt semmi perverz... (és akkor még nem is jött az isteni testű bojana novakovic, aki remélem feltűnik majd olyan helyeken, ahol csodálhatom ezután is.) nem igazán jött meg a finálé-íz, inkább csak kifutattuk az idei szálak többségét valami nyugvópontra. de ha választanom kell, hogy érezzek-e valami felfokozott állapotot vagy nézhessek sok mellett, háááát... ($04.06.)

jól lemérhető volt a bejegyzéseimen a lelkiállapotom az évad folyamán. jól ellébecoltunk az elején, nyár volt, csupa fun, örültünk egymásnak. aztán megjelentek a kurva felhők, kicsit elsötétítették az eget, de nem jött az az igazán nagy vihar, amitől minden egyes alkalommal rettegek, amikor rányomok a lejátszásra. inkább csak a szokásos libikókát játszottuk, mindenkinél csavartak egyet a magánéleten, ami persze így leírva nyüglődésnek tűnhet, pedig nem volt az. én élveztem kev és v huzavonáját is, tele volt humorral, lip körül is rajzhatnak a csajok, abból egy-két pofonnál nem lehet nagyobb baj. frank-nek kifejezetten jót tett a dokinénis szál, mert nem élvezhettük még eleget ezt az emberi arcát. szegény fioná-val bántak nehezebben az írók, hogy ilyen döntésképtelennek állították be, és az utolsó epizódban még a szemére is vetették, hogy szar anya-pótlék. hát köszi. persze ian-nel basztak ki a leginkább, de minden évben kell lennie valakinek, aki a legnehezebb utat kapja. talán jövőre debbie lesz az, addig mindenesetre van időm megbarátkozni a szálával, amit előrevetítettek idén. attól mondjuk nem félek, hogy képesek lennének olyan dolgokat kitalálni, amitől ne imádnám az első perctől az utolsóig az évadot –a sorozatot. nagyontetszett.

„she asked forgiveness, and i gave it. but the truth is, i’d forgiven everything she’d done and everything she could do long before that day. for me, that was no choice. that was falling in love.”

azért volt jó, hogy egy másik szemszögből is megkaptuk a félévad-véget, mert ez segített visszarázódni kicsit -viszont azzal a hátránnyal járt, hogy akkor már úgy gondolták az írók, hogy a nézőpont-váltással a narrációt is át kell adni jamie-nek, így nem élvezhettük eléggé caitriona balfe csodás búgó hangját (igaz, fül-hallgatóval a skót akcentus is jobban kijött). gyorsan letudtuk a cliffhanger feloldását, ilyen esetekben mindig az érdekel a legjobban, hogyan oldják meg, hogy minden főszereplő életben maradjon. megoldották. ezután jöhetett egy sokkal érdekesebb probléma, aminek elő kellett jönnie -a különböző korszakokból adódó eltérő nézetek a házasság természetét illetően. na nem mintha a huszadik század közepére eltűnt volna az a szemlélet, hogy a feleség a férj tulajdona, de két évszázaddal korábban még rosszabb volt a helyzet. örülök, hogy megmutatják egy kapcsolat bukkanóit is, és hogy nem akarják jamie-t szentnek beállítani -még ha az elfenekelős jelenet inkább pajzán volt, mint drámai, és a végén el is indult az emancipáció útján. hát igen, a vége... miközben calire kifejtette a véleményét a férfi-központú kapcsolatról szex közben (egy kés segítségével) -na ott éreztem, hogy mennyire is a szívembe zártam ősszel a sorozatot. ($04.06.)

„son of a bitch. i ate the brains of a sociopath.”

sokat fog számítani, hogy liv kinek az agyát kóstolja meg az adott héten, ma sokkal kevésbé lehetett szeretni a részt, így hidegen. pedig volt értelme az érzelem-mentességének, kicsit így el tudták komolyabba vinni a zombiságot, kicsit gondolkozva annak a drámáján (ehhez kellett egy kifejlett z is, aki ráadásul ismerős is volt -így legalább megtudtuk azt is, hogy vannak fokozatok az átalakulásban). meg persze a személyes drámán is hangsúly volt (nem felejtve az ex-pasit sem). emellett megint ott volt a nyomozás is, ahol legalább annyit csavartak, hogy hamar meglett a tettes, inkább a bizonyítással pepecseltek el. sajnos egyre kevésbé érzem kiéhezve magam a sorozatra... ($04.06.)

„congratulations, will schuester. you and your little glee club have accomplished something quite remarkable.”

múlt, jelen és jövő. most már tendenciózusan használják az írók ezt a formulát a sorozatok végén, amikor visszanézünk a kezdetek elé, hogy kontrasztként szolgáljanak a karakterek akkori énjeik a maiaknak, hogy lássuk egyben az utat. majd megmutatják nekünk a jövőt is, hogy megnyugodhassunk, hogy minden oké lesz velük. jó volt visszaemlékezni a kezdetekre, még az azóta kikopott zenei aláfestést is visszahozták, és jókat mosolyoghattunk a cserfes és önző rachel-en, a nagy barátságok előtti állapotokon. sajnos ez nem lehetett teljes cory monteith nélkül, de amennyire lehetett, ott volt ő is velük. velünk. aztán az utolsó részben mindent a helyére klappoltattak, mindenki megtalálta a helyét. bár lea michelle-nek végig könnyes volt a szeme az egész részben, én kemény férfihez méltóan tartottam magam, de valahogy nem is akart jönni a meghatódás -egész az utolsó dalig. nem azt mondom, hogy könnyekben törtem ki, de átjárt az a furcsa állapot, az elmúlás és a nosztalgia, a vidámság és a szomorúság tökéletes elegye. és megtapsoltam az utolsó meghajlást. megérdemelték a srácok. ($04.05.)

az az igazság, hogy kicsit elszaladt mellettem az évad, vissza kellett néznem, hogy mik is történtek, mert itt volt velem az elmúlt hetekben, élvezettem is néztem nagyrészben, de valahogy igazán nem tudott emlékezetesen bevésődni. oké, a búcsúra biztos emlékezni fogok, vagy az esküvős epizódra -de ez talán kicsit kevés lesz egy utolsó évadhoz. szegény új srácokat kicsit sajnálom, hogy nem juthatott nekik elég idő, mert nem elég, hogy rövidített volt ez a kör, de nem lehettek a középpontban, mert a nézők a régi bandától akartak elbúcsúzni. én is. így menthetetlenül az érdektelenségbe süllyedtek. ...olyan szépen megfogalmaztam mindezt, és most dobhatom ki az egészet, mert lehúzni egyáltalán nincs szívem, mert nem volt rosszabb, mint a korábbi évadok, meg volt benne ugyanúgy a szerethetőség, az a vágy, hogy magasra emelje az egyenlőség zászlaját, hogy méltón búcsút vehessünk a mckinley minden tanulójától és tanárától. ezért adok ’tetszett’-et.

azt hiszem, hogy a pilot az egyik legtöbbet látott sorozat-epizódom (ha jól számolom, akkor kétszer volt meg a sima pilot és háromszor a bővített változat, egyedül vagy különböző rokonokkal). teljesen magával ragadott annak idején, hihetetlenül friss volt akkoriban, mérhetetlenül szerethető, csipkelődős és imádnivalóan bájos. és ezt tudták tartani az első évad végéig, az én lelkesedésem is szárnyalt a katartikus fináléig, egyre fertőzve meg újabb embereket, újra-és-újra hallgatva nagyszerű dalokat. aztán már a második évadban érezhető volt egy kisebb törés, mert az alkotók túlságosan ki akarták szolgálni az egyre népesebb rajongó-tábort, jöttek a kevésbé működő aktuális pop-dalok, egy-egy karaktert egy ötletért vagy poénért kiforgatták önmagukból, majd vissza. aztán a harmadik évadban teljesen elvesztettem a lelkesedésem, már csak megszokásból indítottam a részeket, és be kellett látnom, hogy bár szeretem ryan murphy munkáit, hozzá kell szoknom, hogy nem tudja végigvinni a sorozatait azon a magas színvonalon, ahol elkezdi (szerintem ebben szerepet játszik az is, hogy mindig új kihívásokat keres, másfelé fordul a figyelme, és ez az elfordulás érződik is). kicsit visszanyertek maguknak, amikor behozták a new york-i szálat, bár ezzel meg azt érték el, hogy az ohio-i történések értek kevesebbet a szememben, de valahogy kisebbek lettek a kilengések, kevesebb a nem működő epizód. így evickéltünk el a sorozat végéig, az eredeti bájat már rég magunk mögött hagyva, de mivel a felszíni idétlenkedések és rossz döntések alatt végig ott pislákolt a hatalmas szíve, így sosem fordult meg a fejemben, hogy bármikor ki akarnék szállni. köszönöm, hogy emberek millióit neveltétek toleranciára. köszönöm a rengeteg dalt a lejátszómon. köszönöm lea michelle-t. köszönöm a felemelő pillanatokat. köszönöm, hogy hitet adtatok a lúzereknek. köszönöm. tetszett.

„your first duty, count odo, is to concentrate on the defeat of the northmen.”

már hetek óta szemezek az epizód címével, alig várva, hogy mikor jutunk el végre párizsba, nem gondolva arra, hogy nem lehet csak úgy megtámadni egy ilyen jelentős várost, elő is kell készülni. először azt hittem, hogy lesz annyira tökös michael hirst, hogy csak a franciákkal foglalkozunk egy egész részen át, hogy megismerjük ennek, a sorozatba újonnan belépő népnek a viszonyrendszerét, de szegény annyit írt már angol történelemmel foglalkozó forgatókönyvet, hogy nem tud elszakadni a saját hazájától sem. azért bocsánatos bűn ez, mert egbert király és kwenthrith királynő megint hozta a formáját. és valahogy wessex-ben jobban érezte az ember a csuhás hiányát, még ha ők maguk nem is tudják még, hogy mekkora is a veszteségük. bár azt nem mondanám, hogy ragnar nincs megborulva (a szokásosnál is jobban). mert azért a hideg északiak is képernyőre kerültek, ők is készülődnek, náluk is megnézhetjük, milyen hatalmi villongások nehezíthetik a népek összetartását. (nekem meg ezt a részt, meg a jövő heti epizódot kellett volna egyben tartanom, vérre vágyó énem most megint türelmetlenül rághat belülről egy hétig...) ($04.05.)

„ra’s has left me is telling the truth. you have no idea how powerful the truth can be.”

megunták az írók a titkokat? (a flash-ben is lekerült egy párszor a maszk a hősről) pedig eljátszották már ezt (még jó, hogy emlékeztettek rá, mert teljesen kiesett), és meglehetősen hanyag megoldás lenne, ha ugyanarra mennénk még egyszer (valaki mást bedobva tisztázni oliver nevét). bár azt nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, hogy ismét kijussunk ebből a sarokból, ahová beírták magukat a készítők. arra mindenesetre jó volt lance kapitány érzelmi agy-eldobása, hogy fel lehetett pörgetni az epizódot a teljes starling city-i rendőr-állománnyal. a múltban is röpködtek a golyók -de kellett valami, amivel helyrehozták azt a kárt, amit a klisé-kerülő agy-nyúlványomban okoztak az ikertestvér bedobásával (de biztos, hogy az amerikai kontinensen sokkal több az iker, mint nálunk, és csak azért bánt, hogy rendre ezzel az ócska fordulattal jönnek elő, legyen az észak- vagy dél-amerikai tévé-sorozat...). de legalább az utolsó jelenetük oliver-rel szép volt. (ja, és volt egy mellék-szál felicity-ékkel is, hogy képernyőn legyenek.) ($04.04.)

„it’s going to be my masterpiece. my mona lisa. my breaking bad season five. they gave me cable in prison so i’d stop killing the guards.”

azt hiszem, elértük a meta-ság végső határát... adott egy helyi joker karakter, akit a legemblematikusabb joker-hang játszik, aki már húsz évvel ezelőtt is eljátszotta ezt a karaktert. és ha már történetesen mark hamill-ről van szó, akkor miért ne kanyarodhatna úgy a történet, hogy elmondhasson egy hozzá kapcsolódó kultikus mondatot is (a többi popkult referenciáról már nem is beszélve, lásd az idézetet, vagy a speed és bárányok hallgatnak utalásokat)... örülök, hogy ilyen nagy visszatérő éve van az öregnek (a kingsman volt az első lépés, aztán jött ez, végül év végén valami fénykardos csávót fog hozni újra), főleg, ha ezeket az őrült szerepeket kapja, mert azok nagyon mennek neki. de ez csak egy jó pont a készítőknek, a másik azért jár, mert nem csak a heti-ügyben voltak elég nagy csavarok, de ezzel párhuzamosan a múltban is meg tudtak lepni. mert eljött az ideje, hogy lássuk a mrs.allen körül zajló csatát (azt hittem ezt a fináléra tartogatják), és tisztáztunk sok mindent a sárga ruhás gonosztevő körül is (tom cavanagh hozhatott különböző arcokat is). úgy tűnik, nem nagyon akaródzik nekik sima évadközi részeket írni (nagyon helyesen). ($04.04.)