„you listen to me. you are beyoncé. he is backup bootie.”
ahogy várható volt, az alelnök-jelölt sok mindenben lealázza selina-t, de mit is várhatnánk a mindig minden körülmények között sármos hugh laurie-tól. de azért azt el kell ismernünk, hogy hősnőnk küzd derekasan. eközben amy újabb feszültség-kitörésen esik át, jonah meg megtalálja a női verzióit, hehe... ($05.23.)
„in siberia, when planning escape, you take weak person with you. they’re called ’sandwich’ because you eat them.”
most már mindenképp trendnek mondható, hogy próbálnak könnyíteni az epizódok komorságán, csak most nem a szokásos allison-csapatnak jutott ez a feladat, hanem a nagyon cuki cosima-nak, és meglepő módon a vallásos lánynak (aki épp kitör a vallásos szerepből). de azért egyik vonalon sem bírták ki, hogy valami komoly csavarral visszarántsanak minket az eredeti hangulatba (nem szenvedtek még eleget szegény lányok...?). eközben a börtönben jöhetett az újabb családi reunion, aminek mindig lehet örülni, mert sarah és helena jó páros, ha épp veszekednek, vagy összefognak, egyre megy, élvezet őket együtt nézi (vagy… őt, szóval, na, értitek...). most hirtelen ennyit tudok össza-hadoválni, talán azért, mert kicsit átvezető jellegű epizód volt. ($05.23.)
„the cut-wife of ballentree moor.”
minden évadban jár egy vanessa-flashback? ennek több szempontból is örülhetünk. a legfontosabb természetesen, hogy sokat láthatjuk a csodálatos eva green-t... sokat színesedik a karaktere azáltal, hogy fény derítenek a múltja titkaira, plusz most még az egész boszorkány-szálnak építettek egy erős mitológiai hátteret, egy komoly küzdelem középpontjába állítva hősnőnket. közben elgondolkodtattak, hogy egy több, mint kétszáz éves nő a legfelvilágosultabb a környéken -aki kiáll a nőkért, aki harcol a kitaszítottságért. és mi lesz a jutalma? csak a szokásos, az emberek megvetik és megtámadják, mert félnek tőle. attól, aki más... hangulatilag és színészileg is erős epizódot kaptunk (csak szegény patti lupone-t nem sikerült felismernem). ($05.22.)
„a girl is not ready to become no one. but she is ready to become someone else.”
mindig érdekesnek találtam az epizódok szerkesztési elveit, hogy mikor melyik szálat veszik elő, és mit raknak egymás mellé. azért vetődött ez most fel bennem, mert az elején csak essos-t láthattuk párhuzamosan futtatva arya újabb tanulmányait és tyrion szómenését, és már csak a látvánnyal éles kontrasztot állítottak (sötét terek vs színekkel teli külső felvételek). aztán az epizód második felében viszont nyugatra fordultunk, ahol királyvár hozta a szokásos intrikákat (az anyakirálynő és lady olenna csörtéi mindig varázslatosak), és deres a maga komorságával sötétedett igazán az epizód fölé. mert sansa még nem szenvedett eleget... (továbbra is tetszik, ahogy külsőleg keménynek mutatja magát szegény lány. és jé, most esik le, hogy míg arya mosdatott, addig sansa-t mosdatták…) (ja, és volt még dorne is, de úgy tűnik, azt nem tudom beilleszteni a képbe, kilógott kicsit...) ($05.22.)
„i won’t surrender.”
és akkor épp a megfelelő pillanatban megérkezik a felmentő-sereg -csak épp nem az, akire úgy általában számítanál egy ilyen fordulatnál... pedig még elsőre lehet, hogy úgy is gondolhatnánk, hogy ne húzzuk az időt, szabadítsuk ki jamie-t, aztán forduljunk rá a fináléra, de igazuk van abban, hogy ebben a sötét órában visszahozták gonosz kapitányt -hogy még sötétebb legyen az az óra. mert úgy velejéig romlott ez a negatív figura, hogy közben van egy csomó érdekes vonása. és nem azért beteg karakter, mert meleg hajlamai vannak, hanem ahogy kimutatja a vonzódását jamie-hez -és a kegyetlenkedéshez. és úgy tűnik, hogy ő maga elfogadja magát így, nekünk meg marad a szívből jövő gyűlölet. eddig csak kötelező lányregény-karakternek tartottam jamie-t, de most már nagyon érdekel, hogy hogyan viseli majd a testi/lelki megtörést. (egyre inkább érezni, hogy nem egy sima rózsaszín történettel van dolgunk, bár korábban is bízhattam volna ron moore ízlésében..) ($05.22.)
„may the speed force be with you.”
hmm, szeretem, amikor szembe mennek a készítők az elvárásokkal. írhattak volna egy olyan finálét is, ami csak rohan előre gondolkozás nélkül, de ők sokkal okosabbak ennél -az érzelmekre építették fel a részt (úgyhogy várom a kislányos picsogásokat, hogy ’jaj, nem is történt semmi fél órán át’...). és ami a legfontosabb, hogy működő érzelmekre. mert lehet menőzni a gyors futással, meg az időutazással, de igenis rágjuk meg, hogy mindennek vannak következményei -és nincsenek véletlenek, főleg a fizikában nem léteznek. barry töprengése hiteles volt, és nagyon szerettem az összes érzelmi csúcspontot, a tanács-kérést az apjától, majd joe-tól, és persze az őszintén megható búcsút az édesanyjától (és akkor még ott volt emellett egy esküvő és egy szomorú halál is). ugyanakkor az is fontos tény, hogy az érzelmesség mellett igencsak scifi-be borították a történetet, az ügyesen visszahozott prof dobálta a szakszavakat, szingularitás körül jártuk a táncunkat (jól is áll a sorozatnak ez a valóságtól elemelt vonal). aztán a végére megjött az őrült tempó is, hogy gonosz cliffhanger-rel engedjenek utunkra. de egy ilyen kielégítő finálé után teljesen nyugodtan várhatjuk a jövő idényt is. ($05.22.)
hölgyeim és uraim, bemutatom az arrow vesztét... mert tök jó ötlet volt tágítani a dc tévés univerzumát (lásd még az ide/oda szaladgáló karaktereket a két sorozat között), de vesztükre az eltérő hangnem rávilágított az előd sorozat (idei?) gyengeségére -amíg oliver-ék nyügvenyelősen teljesjítették az évet, addig egy várossal arrébb hétről-hétre nagyszerűen szórakoztattak. jót tett a sorozatnak, hogy könnyedebb, goofy-bb, ha úgy tetszik, de ennyi különleges képességű emberrel nehéz is lenne azt a realitást hozni, amit máshol erőltetnek. ugyanakkor tudott komoly is lenni, ha épp arra vitt az útja (lásd az érzelmektől túlcsorduló finálét), de mindenképp jó érzéssel állt fel az ember 42 perc után. az idei network-sorozataim között mindenképp dobogós helyre futna be -tetszett.
„you think one man in a silly little costume will make a difference?”
meg kellett próbálni a törvényes utat is, hogy lássuk, hogy egy ekkora hatalommal rendelkező embernél az nem elég, igenis elő kell venni az ököljogot is. meglepett, hogy steven deknight vállalta magára a rendezést, de ha már húzott egy ilyen sutter-est (a zenés temetői jelenet simán lehetne hommage egy samcro epizód kezdésnek...), nem vallott szégyent. nem kellett tovább takargatni semmit, itt volt az ideje a nyílt kártyáknak, és minden blöff nélkül ki is játszották a tutit. olasz operára fogták el a bűnszervezet tagjait, hogy kétségünk se’ legyen, hogy egy maffia-sorozatot nézünk. véget értek az emberi pillanatok, kifejlődött az a vezér, aki a képregényekben is oly’ sok fájdalmat okoz a newyork-i hősöknek. és a doboz mélyére került az egyszerű fekete ruha (pedig már nagyon hozzászoktam), és ránk ragyogott a szimbólum. hogy aztán egy ikonikus utolsó képpel küldjenek el minket várakozni. most nézzem a falat addig nyugtatásul...? ($05.21.)
valahogy sehol sem látom azokat, akik 2009-ben azon keseregtek, hogy a disney felvásárolta a marvel-t, és gyerekessé fogják tenni az egészet... mert bizony ez is marvel, kedves gyerekek. fáj visszagondolni, hogy pár évvel ezelőtt néhány megszerzett daredevil-füzet lelkes elolvasása után mekkora csalódás volt a filmváltozatot végigszenvedni, látni a kihasználatlan potenciált ebben a fantasztikus alapanyagban. a karakter őszinte rajongójaként a bejelentés óta zizegtem, mert tudtam, hogy a marvel és a netflix ezt nem cseszhetik el. és nem is tették. vonzódom a street level hősökhöz, a realista megközelítéshez, így nem kérdés, hogy mennyire odáig voltam a sorozat szemlélet-módjától, és nem csak a mocskos sikátorokban gengsztereket üldöző, sebektől tarkított hőstől, de az egész noir-jegyek hiteles beépítéséért és az esendő emberi karakterekért is. hogy voltak következmények. hogy mindenki azáltal lett félelmetesen hiteles, hogy közel hozták hozzánk őket (igen, még a negatív karakterek többségét is), és el is távolították őket kicsit (igen, még a hős sem makulátlan, szerencsére). és mindehhez jött még a szépen fényelt fényképezés, az ámulatba ejtő akció-koreográfiák, az okosan adagolt múlt-darabkák elhelyezése, az erős színészi játék, a moralitáson való gondolkoztatás. és ha belegondolok, hogy mindez még csak a kezdet volt (ja, nem, ’kezdődik!’...), egész beleszédülök a lehetőségtől, hogy hová fejlődhet még a marvel filmes univerzuma. nagyontetszett. (mert én értem, hogy miért vettek vissza a tempóból az évad második felében...)
„i can’t do this alone.”
ez továbbra sem az a sorozat, ahol ne lennének következmények. ha eldördült egy fegyver az előző rész végén, akkor végig kellett néznünk minden oldalról az ebből adódó eseményeket és lelki folyamatokat. lehet, hogy elcsépelt volt az álommal nyitás, de érthető karen parája, plusz jól jött a fisk-látomás a végén, amikor egy pillanatra még akár el is bizonytalanodhattál, hogy most tényleg ott van-e fizikai valójában. de ott kellett lennie, mert ez a halál nagyon is benne volt abban a bizonyos pakliban (viszont az eddigi erőszak-orgiához képest meglepően visszafogottan volt fényképezve). azért nem maradtak el az ördögi akciók sem, végre láthattunk nappali küldetést is azokon a híres víztartályokkal teli háztetőkön, és jól működött a drog-laborban lejátszódott rész is. de érdekes, hogy a sorozat második felét tették inkább ilyen lélek-nehézzé. ($05.21.)
„meilooruns don’t grow on lothal.”
a kezdeti idétlenkedésnél azt gondoltam, hogy ’nemár, hogy ilyenekkel akarják tölteni az időmet’, de aztán beindultak az események, és az akció-részeknél már sokkal szívesebben néztem az epizódot, működni fognak ezek az összezördülések a birodalmiakkal. és közben még két főszereplő kapcsolat-építésére is volt idő. ($05.21.)
„the only thing i remember from sunday school is the martyrs the saints, the saviors they all end up the same way. bloody and alone.”
csak akkor realizáltam, hogy másfél rész óta nem láttuk a fekete ruhát, amikor matt nyögve újra felvette azt -néha vannak hátrányai, ha valami brutális történik a hőssel... tudjátok mi jön, ’persze nem unatkoztam addig sem, amíg nem jöttek a pofonok...’, és miért tettem volna. tök természetesen jönnek a sorozatba a tanulságok levonásai, a vallásos elmélkedések, és az, hogy még emberibb arcát mutatták az ellenfélnek. mindenféle szükséges lépések ezek, hogy az év végére felépüljön az igazi hős, és megfelelő ellenfelet kapjon magával szembe. a kötelező elemek mellett jött a meglepetés -karen page. az még nem volt az, hogy bajba került, mert az egész jelenet felépítéséről ordított, hogy valami történni fog (még a villódzó lámpát is bevetették), de az az út, ahová a szép szöszit vitték, mindenképp a ’nabazdmeg’ típusúak közé tartozik... ($05.20.)
„we’re gonna be the best damn avocados this city has ever seen.”
kicsit azért olyan ’kötelezően nemszeretem’ epizód lett, mint amilyennek vártam, és kezd már eléggé bosszantani, hogy míg ésszel felfogom, miért van szükség az ilyen részekre, mégis nehezen tudom befogadni az ilyen ’csalódtam benned’ típusú drámákat. szerencsére jól ellensúlyoztak a flashback-ekkel, amik jópofák voltak, és olyan jó volt látni az őszintén mosolygó matt-et, akinek a vállát még nem nyomja egy egész városrész súlya. de ide helyezték el az első akcióját is, amiben már felfedezhetőek voltak a későbbi elemek -a jogossák és a brutalitás... örülök, hogy karen nem csak egy kávét főző titkárnő, hanem kifejezetten okos nőnek mutatják be, akinek van érzéke a nyomozáshoz. (btw nők, görög csaj, aki tetszett az egyetemen matt-nek, értjük ám! (kacsint)) (ja, és ne tessék spórolni rosario bérén...) ($05.20.)
„basic tenet of both law and war, know your enemy.”
kicsit ’muszáj’ epizódnak tűnt az elején (a felirattal nem jelzett flashfoward-ot kivéve), ami levezeti az előző sokkot, és felkészít a következőre, de aztán egyre olyan dolgok történtek benne, amitől az egyik legfontosabb epizóddá vált. a legfontosabb, hogy a hős és antihős végre személyesen is találkoztak -kétszeresen is, maszkban és anélkül. az első még csak nem is hozott verbális csetepatét (mert matt ügyesen kihátrált (btw, előtte tetszett, ahogy a sármját használta)), a második meg azért nem, mert az öklöké volt a főszerep. bár fájdalmas volt, de látnunk kellett, hogy mr.fisk nem csak a gondos tervezésben és a közvélemény manipulálásban erős, de fizikailag sem egyszerű legyőzni. főleg nem egy ilyen esendő hősnek, mint a hell’s kitchen ördöge. továbbra is sokat rágódunk lelkileg, és továbbra is újabb-és-újabb sebek keletkeznek a bőrön és a húsban. és nem csak ezek voltak a lelki mélypontok, hanem a halál utáni megzuhanás is szíven tudott ütni. sötétek a felhők new york felett... ($05.19.)
„kick him!”
az erőszak legfőbb krónikása, steven s. deknight nem engedhette ki a kezéből ennek az epizódnak a megírását... egyébként az első pillanatban reménykedni kezdtem, hogy egy egész epizódot szentelünk wilson fisk-nek, de azért nem panaszkodom, hogy pár perc jutott a többieknek is -így is megvan, hogy melyik epizódért fog vincent d'onofrio emmy-t és golden globe-ot kapni... azok az erős történetek, ahol a fő karakterek kellően több-pólusúak, és nem árulok el nagy titkot, ha ezt egy erős történetnek tartom. mert a hős nem érződik makulátlannak, kétségek gyötrik szüntelen, addig a nemezise sem eredendően gonosz, csak rosszra használja a lehetőségeit és a vízióját. és persze rosszul is nevelték... tetsztet, hogy nem rágták a szánka a dolgokat a flashback-nél, elég volt a képekre nézni, a zenét meghallani, és tudtuk, mikor járunk. vagy nem tudom, kinek szúrt még szemet, hogy már korábban is látszottak a verés-foltok anyun. ...aztán addig sikerült fokozni a feszültséget mind a két idősíkban, hogy az epizód végére már alig pihegtem... ($05.19.)
„whole world around you, matty, and it is friggin’ huge. and all you need are the guts to let it in.”
scott glenn, mint vak mentor? nyilvánvaló választás, egy percig sem lepődtem meg. és az egy dolog, hogy még mindig van szufla az öregben (mindent azért nem csinálhatott a dublőr), és azért jött, hogy láthassuk, milyen lenne matt érzelmek nélkül, számomra az volt a lényeg, hogy végtelenül szórakoztató figurát hozott, ez a fanyar humor tökéletesen áll neki. nem hiányoltam a sorozat elejéről, hogy megtudjam, honnan szerezte hősünk a segg-szétrúgós képességét, de ha meg akartál mutatni itt az évad közepén hangulatos flashback-ekben a hogyant, ám legyen. főleg scott glenn-nel... (de nem csak az öreg mentoron vigyorogtam végig, a latino öreglány is nagyon szórakoztató. és milyen aranyos volt karen, amikor realizálta mellette, hogy mi is a szitu foggy-val.) ($05.19.)
„-i’m not big on guns.
-great. little stick, much better.”
hát tényleg nem kapunk egy szusszanásnyi időt sem...? egy egész epizódot rászántak az előző rész végének tovább-görgetésére, és wow, ennyi feszültség nem férhet el 50 percben... és ezt azért értékelem mindig nagyra, mert tudatilag tisztában vagyunk az ilyen történetek felépítésével, hogy a hős ki fog jutni szorult helyzetéből, mégis el tudják hitetni velünk, hogy akár másképp is alakulhat a nagy gubanc. a nagy aggódás közepette jött el egy fontos pillanat, a hős és a nemezis első beszélgetése, ami szerencsére okosan volt megírva, még ha nagyon hangsúlyozni is akarják nekünk a hasonlóságokat a két ellentétes fél között -mert mi pontosan tudjuk, hogy a különbségek fogják elbillenteni az igazság mérlegét (kacsint). (talán felesleges már dicsérnem a verekedős koreográfiákat, de azért ki kell emelnem, hogy a csatornában lévő matt vs géppuskások jelenet megint hideglelős volt.) ($05.18.)
„masked vigilantes, crazy russians... i’m getting my stun gun out of storage.”
azt hiszem, sikerült felbérelni a legtökösebb írókat hollywood-ban. vagyis leginkább azokat, akik nem tökölnek... már egyből az elején örültem, hogy nem húzzuk el a szerelmi szálat (persze tettek bele lelkizős csavart, de akkor is öles léptekkel haladunk a többiekhez képest), és csak ezután jött az, hogy eszkalálódott a helyzet az oroszokkal. már nem csak azt ismerhetjük, hogy az ember, akit nem nevezünk nevén milyen lelkülettel rendelkezik, de érezhetjük a fifikát is a tervei mögött -mondjuk azzal, hogy matt-re keni a dolgokat, klasszikusan akarja azokat a népszólás-béli legyeket lecsapni, megszabadulni némi kellemetlenségtől, és újraosztani a profitot. hogy ki sérül meg mindeközben? kit érdekel... (a karen-foggy párost sem akarom hanyagolni, de csak aranyos mellék-szálként funkcionálnak, nem lehet sokat értekezni róluk...) (hmmm, feldúsult a kézi-kamera használata. de voltak egyéb ötletességek is a rendezésben, a taxiban ülő kör-kamera különösen tetszett.) ($05.18.)
„it’s a box of memories. memories that i’m not ready to let go of yet.”
szentimentál finálét sikerült kanyarintani idén, amiben azért akadtak mosolygások a poénok miatt is (a flashback-ek szokás szerint ütöttek, és winston sem fogta vissza magát), de inkább érzelmi mosolygásokat adtak a búcsúzással és a nagy egymásra találással. emellett realizálhattuk, hogy örökké fogjuk járni a köröket jess és nick körül... ($05.18.)
minden kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor úgy érzed magad, mint egy ezerszer kimosott alsónemű... amikor csak úgy vagytok egymás mellett, nem zavar a másik jelenléte, gyakran még szórakoztat is, de már nincs semmi varázs, csak olyan természetes, hogy vagytok egymásnak. próbálom megfogalmazni, hogy mit is érzek a sorozattal kapcsolatban, de úgy érzem, nem sok sikerrel. mert kicsit ez a belefáradt/semleges állapot állt elő, nézem, ha van új rész, mondjuk ebéd közben elszalad a húsz perc, addig vigyorgok két falat között, de egyébként nem jut eszembe, ha nincs, sőt, az sem nagyon tudnám megmondani, hogy mik történtek év közben. volt már, amikor ilyen indokkal fejeztem be egy sorozat nézését, de úgyis csak jövőre érkezik a folytatás, talán egy kis távolság jót fog tenni a kapcsolatunknak... inkábbtetszett.
„if he had an iron suit or a magic hammer, maybe that would explain why you keep getting your asses handed to you...”
annyira szeretem, amikor valami ennyire tudatosan van felépítve -először megismertük a hőst, majd egy fontos nőt az életében, aztán jöhetett a b-szál kiterjesztése az újságíróval, most pedig a negatív szereplők felé fordult a figyelem. először az oroszok voltak a középpontban (sok eredeti beszéddel!), majd jöttek a vezér percei, akinél a magánéleti esetlenség és a rész végi brutalitás után nem hiszem, hogy sokat kéne építkezni, kompletten kész van a karakter... persze a gonoszok azért (is) kellenek, hogy jól szét lehessen rúgni a seggüket, és az a durva, hogy az ember még annak is nagyon tud örülni ennél a sorozatnál, ha nem látja a küzdelmet, csak hallja... (már máskor is rájöttem, hogy azért jó a vidéki kiküldetés, mert a korlátozott internetnél az embernek jut ideje olyan sorozatokat nézni, amik már a körmére égtek...) ($05.17.)
„there’s only one thing that can save the inhumans from death and destruction. and it is neither you nor i. it’s skye.”
az ember mindig reménykedik, hogy a finálé lesz az igazi korona, az évad csúcsa, de csak ritkán adatik meg, hogy ez tényleg bekövetkezzen -itt az egyik példa, amit mostantól ki lehet rakni egy vitrinbe, amit tanulmányozhatnak a tudósok. nem hiszem, hogy ennél jobban lehetett volna csinálni... pörögtek, mint a veszettfene, minden szálon fokozták fel az izgalmakat, és közben lazán ütötték le a feldobott labdákat, szórták bele a poénokat és a drámai jeleneteket felváltva. és mennyire működtek ezek a drámák! mert mindig rá kell hogy jöjjön az ember, hogy bár odavan a pofás akciókért, az epikus verekedős-jelenetekért, de akkor tud értékelni valamit, ha közben megszakad kicsit a szíve. skye-anyu abból a szempontból tipikus negatív karakter volt, hogy igazából nem akart rosszat, csak nem mérte fel a tettei következményeit, de sok pluszt hozzá tudtak adni a családi drámájával. de nem csak itt tobzódtunk érzelmekben, hanem az ex-házaspárjainknál, és a fitzsimmons-kapcsolatban is. apropó... nem felejtettek el sokkolni sem... azt hiszem, kifogytam a dicséretekből, de sebaj, szerencsére még áll a marvel tévés univerzuma, és érezhetően az íróknak komoly tervei vannak vele. (kár, hogy kyle maclahlan már nem fért bele a terveikbe, hiányozni fog az őrülete...) ($05.15.)
a kistestvér, köszöni szépen, jó egészségnek örvend... nem tudom, miért kell mindig lesajnálni a marvel tévés részlegét, hogy '’ó, jó, de azért a mozi-filmek...’, mert aki egy kicsit is rálát a dologra, az tudja, hogy az írók nem az árnyékban akarnak evickélni, hanem saját lábon megállni. és kihasználni azt az előnyt, hogy ezeket a karaktereket hetente láthatjuk a monitoron, nem csak néha-néha két órára. az persze sosem árt, ha azért érzékeltetik, hogy ez az egész mozgóképes szerkezet egyetlen épület, de azért nem hiszem, hogy az idei laza kapcsolatnál többre szükség lenne (és ezzel a korábbi magamat is cáfolom, bár idén nem is volt szükség egy olyan capuccino-beöntésre, mint amit a tavaly cap-film okozott...). szerencsére rég túlléptünk az elején kötelező heti-ügyeken (meg is látszik a nézettség egyre siralmasabb alakulásán), és szép ívekben, jó tempóban haladtunk végig. hátrahagyva a maradék realizmust is, egyre jobban gyűrűzött be a természetfeletti a sorozatba (hova jutott el a kis hacker lány az elejéről, te jó ég!), és továbbra is fenntartom, hogy őrültek szövik a nagy szálakat a marvel-nél. legalábbis aki engedélyezte, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak a kisképernyőn, amik majd évek múlva kerülnek terítékre a nagyvásznon, az mindenképp érdemel egy kalapemelést tőlem. mert ő érti, hogy a film és a tévé tökéletesen ki tudja egészíteni egymást. tetszett.
„he gets sexy mexi. what am i stuck with? steve martin’s boring older brother.”
nem elég, hogy a régi karaktereket ilyen magas színvonalon írják évek óta (mai kedvencek: gary és a csók demonstrálása. és persze amy kifakadása, ahol anna chlumsky nagyot villanthatott), de az új arcok is mindig maximálisan eltaláltak -és hugh laurie még csak meg sem erőltette magát, csak beköszönt, de érezni, hogy nagyon fog passzolni ide, de a bólogató jános(né) is működő poén-görgeteg volt. (ja, és éljen, hogy kihasználták jonah zaklatását.) ($05.15.)
„i could live for a time off the land, but for how long? i knew full well if i had any hope of finding jamie, i’d need help if not divine intervention.”
már valószínűleg sosem mosom le magamról, hogy jamie-ellenes vagyok, de be kell vallanom, hogy épp akkor jött vissza az elveszettnek hitt lelkesedésem, amikor őt képernyőn kívülre helyeztük. összefüggés persze van a két dolog között, hiszem nekem ez a sorozat claire miatt érdekes, és ő egymagában is van annyira erős személyiség, hogy ne igényeljem azt, hogy legyen mellette egy férfi is. vagy ha igen, akkor táncoljon viccesen szoknyában, két kard felett... de nem csak a jamie-tlenség hozott vissza valamit abból a varázslatos hangulatból, amibe egy pillanat alatt beleszerettem az elején, és ami az idei visszatérés óta nem igazán akart előbújni, hanem azok a dolgok is, amik a kereséssel együtt jártak -a gyönyörű táj, és néhány csodálatos új dallam mccreary-től (ha már a zenének, azaz az éneknek egyébként is fontos szerepe volt az epizódban). de szerettem az elején a két hölgy közös kalandozását is, és azt is, ahogy dougal-ból egyre összetettebb figurát faragnak. félve kérdezem, biztos, hogy muszáj jamie-t kiszabadítani...? ($05.14.)
„-i can’t defeat ra’s al ghul.
-oliver queen can’t. the arrow can’t. (...) you’re no longer either of those men. you’ve become someone else. become something else.”
ezt a finálét nem packázhatták el -csak le kellett ütniük nyilazniuk a rengeteg labdát a levegőből, és sikerrel is vették ezt az akadályt. az már nem volt meglepő, hogy oliver-nek végig ez volt a terve, hogy belülről bomlassza szét a ligát, nem foglalkozva a lelki sérülésekkel, de aztán persze mindenki megbocsátott neki, és jöhetett a team-up, és a dicsőséges győzelem (még barry is beszáguldott két poén erejéig). aztán a végén volt egy kis előkészítés az új tesó-sorozatnak, john barroway-t maradásra késztették egy cool fordulattal, és adtak némi naplementés finálé-hangulatot is hozzá. a flashback most tetszett idén a legjobban, és nem is oliver sötét énjének felbukkanása miatt, hanem mert nagyon működött a japánok drámája. végre egy erős rész, egyetlen dolog miatt húztam csak a számat -hogy párszor nagyon bántóan látszódott, hogy digitális kamerával veszik fel a show-t. kapkodni kellett az utómunkánál...? ($05.14.)
azt nem állítom, hogy csodálatos katasztrófa lett az évadból, mert azért bőven a ’nézhető’ szint felett tartották, de azért rengeteg írói döntés volt, ami miatt mindenképp a csalódás (cél)táblára kell raknunk ezt a kört. bár tavaly év végén felvillanyozódtam, hogy a flash-eknél kilépünk a (kanadai) erdőből, és a város új színeket fog hozni a múltba, de cseppet sem akart működni ez a szál, darabos volt, szétesett, és túl későn nyert értelmet. az is jó ötletnek tűnt, hogy sötétítsünk a színeken, hogy oliver-t kicsit rángassuk le a makulátlan hős talpazatáról, de az egész ra’s-szál is döcögött, hitelességi bajok is voltak vele. és hát a rajongói követelésre hangsúlyossá váló felicity-vel való hiszti is majdnem megfojtotta a légkört. ez az! ez volt a legnagyobb bajom -hogy túlságosan negatív hangulatot árasztott. de a legnagyobb veszte az lett, hogy elindult a kistestvére, ami viszont végig szórakoztató móka volt, így az ember nehezebben fanyalodott rá a savanyú testvérére. azért persze van, amiért dicsérni is tudom -működtek a crossoverek, laurel-t szerethetővé tették, a.t.o.m. bohóskodásai színt vittek a félhomályba, és a kevés belecsöppent misztikum is működött. de azért a csalódottságomnak hangot kell adnom: inkábbtetszett.
„i just learned the hard way not to trust the bad guy.”
nem érdekel, hogy mennyire volt indok wells doktor terve, sőt még az sem zavar, ha sokan logikátlan maszlagnak tartják a nagy szállítás ingatag tervét, nekem a hangulata miatt tetszett az ötlet, bár naivan azt vártam, hogy captain cold átállásával a világos oldalra a jövő évi új sorozatot akarják kicsit felvezetni -mert nem gondoltam arra, hogy akár negatív szereplőként is lehet állandó majd ott. egyébként jó kis best of villains gyűlt össze a teherautóban, kár, hogy kettő kivételével már nem emlékeztem, hogy milyen képességeik is voltak (hosszú az évad, sok a heti-gonosz, stb...), de sebaj, mert megvillogtatták a tudásukat. aztán némi moralizálás és kapcsolati dráma után kilyukadtunk a nagy csatához -ahol pacsi az amell-srácoknak, hogy egy kacsintás kíséretében együtt vállalták a bunyót, bár én oliver-t nem biztos, hogy iderángattam volna az arrow-béli drámából. az a fajta finálé-előtti rész volt, ami mozgalmas, és nem próbálja húzni az időt, hogy a fináléra jusson elég puskapor. (hehe, nagyon mutogatnak egy másik ’zöld’ képregény-karakterre...) ($05.14.)
„good christians fear hellfire, so to avoid it, they are kind to their fellow man. good pagans do not have this fear, so they can be who they are, good or ill, as their nature dictates. we have no fear of god, so we are accountable to no one but each other.”
miután iszonyú hangulatosan felvettük a szálakat az évadnyitóban, most egy kicsit lecsengettük a folyományaikat, és elkezdtünk felkészülni az évad következő nehézségeire. ez az átmeneti jelleg nem jelenti azt, hogy ne lett volna ez is egy erős epizód, és érdekes módon nem is elsősorban a sokk-faktor miatt (bár baba-fóbiásoknak az utolsó perceket nem ajánlanám), hanem a csendes jelenetekért -nagyon szerethető volt ms.ives és a teremtmény beszélgetése, de a doktor és új alkotása közti meghittség is jól működött (btw, teljesen elvesztem már, nem tudom, hogy ki kivel találkozott már tavaly a sok karakter közül). érezhetően a vallás kérdése is fontos szerepet fog játszani idén, de ha ilyen finoman hozzák be a témát, mint ma, akkor nem lesz ezzel probléma. (azért örülök, hogy a radarom rendben van, mert mind a két gay-vonalra ráéreztem. az egyik hozta a humort, a másik a szenvedélyt, mi kell még az élethez, hah...) ($05.13.)
„here in this courtroom the judgment is yours and yours alone.”
(bár tartottam egy komolyabb szünetet, de a második rész hangulata annyira bennem maradt, hogy nem okozott semmi gondot a folytatás.) azért az ember el-elmereng, hogy miért is akar egy olyan képregény-adaptációt nézni, ami egyáltalán nem olyan, mint egy képregény-adaptáció... nagyon tetszik, hogy mindennek hagynak teret, van idő arra, hogy két ember hosszasan beszélgessen a hudson folyó partján; ha behoznak egy új karaktert, akkor az ő háttértörténetét is ki tudják fejteni -mert bizony itt a harmadik epizód, és még mindig jönnek az állandó szereplők. és hát a fő-gonoszra még csak az utolsó pár percet szántuk, addig szépen építették fel a mítoszát, rejtegették, amíg lehetett. láthattuk a srácokat tárgyaló-teremben is, szerencsére matt-nek sikerült tényleg erős védőbeszédet írni, egy pillanat alatt elhisszük neki, hogy jó a szakmájában, nem csak ahhoz ért, hogy éjszaka leüsse a kellemetlen alakokat. viszont ott a sikátorok sötétjében már nem az a jófésült marvel szuperhős, van benne is bőven sötétség. bár azon sem lepődtem volna meg, ha nincs az epizódban verekedés. ($05.13.)