„i know this world can suck, but at least it’s real.”
ha az anyád megmentése és az emberiség túlélése közül kéne választanod, te mit tennél...? hát eljött a végső harc ideje, le kellett győznünk a mesterséges intelligenciát, hogy emberek maradhassunk a magunk gyarlóságaival... és ez pont úgy történt, ahogy elvártuk, két részen át rohantunk és izgultunk, mert az írók nem kímélték a szereplőiket -és a nézők idegrendszerét és lelkivilágát sem... tök jó látni, amikor egy fináléban előjönnek régebbi témák és motívumok, és az is tetszett, amikor jasper elkezdte sorolni az eddigi holtakat, de az még jobban, amikor a mount weather-i vérátömlesztős módszer lett az üdvözítő a nagy csatában -és valahol ide tartozik ocatavia ’a vér vért kíván’ elve is, mert egy igazi vadlány nem felejt és nem bocsát meg... alig vártam, hogy clarke-ból újra nagy megmentő legyen, egy igazi parancsnok, igaz, kicsit fura lett ennek a módja, hogy az utolsó rész nagyrészét végleg mátrix-hangulatba borították, de végülis hogy máshogy lehetne legyőzni egy mesterséges intelligenciát, ha nem a virtuális valóságban...? viszont a szokásos erdei háttértől nagyon elütő hideg városi környezetet ellensúlyozta a mindig hatásos belépőt kapó lexa, és a végső nagy érv-küzdelem, amikor allie és becca mint vállon ülő ördög és angyal próbálták a maguk oldalára állítani hősnőnket. a chip hatásának elmúlása is erősen sikerült, ahogy a lelki fájdalom sokkal nagyobb erővel tört rá a felszabadultakra, mint a testi fájdalmak. no. hosszas küzdelmek, sok vörös és fekete vér kiontása után az emberiség szabad lett, de ez nem azt jelenti, hogy mostantól nyugalomban élhetnek a földön. de az miért is lenne jó bárkinek is? még a nézőknek is kell a fájdalom néha, mert attól érzik, hogy igazi valami... ($$05.20.)
van olyan, amikor az írószobában gondosan kitalált történet-szál nem működik, és ilyenkor nincs visszaút, végig kell menni, hátha a végére kikeveredik valami értékes, mert előfordulhat, hogy csak az utazás kellemetlen, de a célból visszanézve megérted a göröngyöket... mert valljuk be, az évad elején azért döcögtünk jócskán, a pike-féle vonal az istennek nem akart működni (ráadásul magával hozott pár karakter-idegen momentumot is), és az a.l.i.e.-szál miatt is húztam a számat, mert nem simult szépen abba a képbe, ami kialakult bennem a sorozatról. viszont a polis-os történet nem hagyta bennem kialudni a lángot, és aztán a végére a problémás szálak is szépen kisimultak, és felzárkóztak mellé. az viszont mindenképp érdem, hogy amikor morogtam is egy kicsit az epizód közben (vagy után), akkor sem éreztem azt, hogy ne szórakoztatna a sorozat, hogy ne várnám, hogy a következő hétre milyen váratlan vagy fárasztó fordulattal állnak elő. és még izgulni is tudtam, mert volt tét, volt pörgés, és sajnos volt halál is, nem kevés... és alig várom, hogy visszatérhessek jövőre is ebbe a sötét jövőképbe.
