„-how is this educational?
-lesson one, don’t do crime because prison is unpleasant.”
valahogy manapság a labda mindig a szomorúbbig térfélre esik, nem? mármint hiányzik az, hogy őszinte lehessen a mosoly az arcunkon, ne legyen ott az érzés, hogy mindjárt jön... áh, már itt is van, üdvözlöm kedves dráma, hogy vitte volna el az ördög, amikor megszületett... viszont fura skizofrén állapotként ennek ellenére baromira tudom értékelni az összes drámai pillanatot, mert működnek, oda ütnek, ahova kell, csak, csak... csak bassza meg, hogy nem lehet élvezni egy kicsit mondjuk nicky-vel azt, hogy végre hozzájuthat egy kis puncihoz -vagy ugyanennek ott a másik oldala is: lelkesedhetnénk önfeledten morello-val, de inkább beleültetik a féltékeny bogarat a fülébe... de van olyan helyzet, amikor nem hiányzik a könnyítés, ahol nagyon tetszik az, ahogy a színészek megoldják a drámát (lásd az egész kukoricás jelenetet), de azért, amikor már nagyon fáj szívtájékon, akkor fel-felsóhajtok azért kicsikét... btw, le a kalappal az előtt, ahogy a chapman-szálat kezelik (végre!), és taylor schilling is meghálálja, hogy az idétlen vigyorgáson kívül más feladata is akad... (tudok örülni, ha olyan szereplők bukkannak fel, akik mostanában hanyagolva voltak (pl. boo és doggett), ugyanakkor egyből beugrik az is, hogy ’hé, ti meg mostanában hol voltatok?’...) ($$07.31.)