„how fucked up are you right now?"
nem mondanám, hogy az epizód rendezője, padraic mckinley ne tett volna meg mindent a figyelem-felkeltésért... először kicsit zavart, hogy egymást érik a zenés összevágások, bár egy idő után azt gondoltam, hogy akkor lehetett volna még radikálisabb, és szöveg nélkül kellett volna bemutatni jay megzuhanását... mert kétségtelen, hogy tele voltak hangulattal ezek a részek, csak amikor fél óra alatt több dal csendül fel, mint az előző 8 részben összesen, az kicsit kizökkent (aha! most néztem utána, az eredeti szakmáját tekintve vágó a srác, ez azért sokmindent megmagyaráz...). a legjobban viszont az tetszett, hogy a legmegfelelőbb pillanatban, a meccs közben tompultak el a hangok, hallgatott el a zene... de nem csak az ember füle tudott izgalomba jönni az epizód közben, de vizuálisan is összetett volt az élmény, sok hosszúra vágott kézi-kamerával felvett jelenettel erősítette a realizmus érzését, plusz rendre hagyta becsillanni a fényeket is, és még a fröccsenő vércseppek elől sem hagyta, hogy elugorjon az operatőr... szeretném ha vége lenne a jay-féle drogos mámornak, mert nem jó érzés nézni, ahogy ön-pusztít a srác -még ha a barátnője dögös is mellette, de ha dögös csajt akarnak mutatni, akkor már inkább vágjanak hosszasan alicia-ék üzekedésére, mert abban most épp kevesebb a dráma... hjaj, elkezdték előkészíteni lisa visszatérését is, előre rettegek tőle, hogy milyen lesz kiele sanchez-t újra a képernyőn látni, beszakad-e majd tőle a szívem... ($$10.05.)
