„we are who we are. flaws and all.”
lehet hogy menőnek tűnt az írószobában, hogy végignézzük may ügynök nehéz napjait az epizód elején, de mivel nem sok új információval szolgáltak ezek a percek, így sok izgalmat sem tartalmaztak -persze azért a főcím előtt még bedobtak egy releváció-bombát, hogy legyen min rágódnunk... mert azzal, hogy megtudtuk, hogy van még egy lmd a csapatban, egyből mindenki gyanússá vált (ehhez persze hozzájárultak az olyan mondatok is, mint az ’olyan igazinak tűnnek az izmaid!’). persze ez valahol vissza is üthet majd, mert bárkire rá lehet majd mutatni, hogy ’áh, ő csak egy android volt’... viszont a may-féle nyugtató terápiával jól meg tudtak vezetni most, pedig már a múlt héten is volt arról szó, hogy valami aktív agy-stimulálás kell neki a fogságban, különben nem fogja valóságos érezni az illúziót. és bevallom, hogy aida pohár-leverésére felvontam a szemöldököm, de aztán elaltatták a figyelmem a mezítlábas verekedésekkel... de úgy látszik ma ilyen apróságok kötötték le a figyelmem, mert a meghallgatásos jelenetnél is az volt az első, ami bevillant, hogy daisy-nek milyen jól áll a kiskosztüm... persze aztán már tetszett az igazgatóval megejtett őszinte beszélgetése is, és nem sokkal később el tudták érni azt is, hogy még jobban megutáljam a szenátor asszonyt... mack-et is direkt lmd-gyanúba keverték, de aztán egy drámai fordulattal tisztázták is a vádak alól. legalábbis remélem, mert én már bármit képes vagyok feltételezni az írókról... (#01.26.)
