„chichester is their bishop. the king is safe. delaney is a horse and prinny is their queen. i think it’s time we started moving some pieces.”
az a baj az első évados angolosan rövid szériákkal, hogy az epizódok nagyja az építkezésre megy rá, és aztán a finálé robbanásai után már el is kell köszönnünk hosszú időre -de valahol meg tök jó dolog nézni ezt az építkezést, ahogy felhúznak minden eseményt a robbanás-pontig, feszítve minket nézőket is kellőképpen... amennyi puskapor volt fizikailag is jelen az elmúlt részekben, vártam már, hogy mikor jön valami nagy bumm, amiben kiélhetik magukat a pirotechnikusok, de aztán teljesen máshonnan érkezett a kirobbanó rombolás -csak mert a keleti-indiai társaságnál elérkezettnek látták az időt, hogy a sok hiábavaló kergetőzés után össztüzet zúdítsanak a szálkára a körmük alatt, azaz james delaney-re... pedig ma is bebizonyosodott, hogy nem jó packázni london legmorgósabb emberével, mert ha utolér a bosszúja, akkor biztos, hogy egy-két szervvel (mondjuk egy nyelvvel vagy egy szívvel) leszel kevesebb... a bosszúálló vér családi örökség lehet, mert a hugica is most jutott el végre arra a szintre, hogy a rendeltetésén túl újszerű felhasználási módot találjon a kalaptűjének... kár, hogy nem lehetett tökéletes a beteljesülésük, mert, nos, megint csak a családi háttérre kell mutogatni -nem lehet véletlen, hogy épp’ most került elő ilyen hangsúlyosa james anyjának a szomorú históriája... (#02.12.)
