„anything is possible until your heart stops beating.”
szegény rick nagyon átlátszó volt ezzel a ’nem menjünk még vissza, keressünk még fegyvereket néhány napig’ dumával, mert mindenki -így még michonne is- érezhette, hogy mennyire szüksége van hősünknek erre a kikapcsolódásra, a romantikus zombi-írtásra... és nekünk nézőknek is szükségünk volt egy ilyen lazább, szórakoztatóbb részre, amiből kiderült, hogy a rasztalány egész szép, amikor teli-szájjal mosolyog... kicsit kényelmesnek tartom, hogy mindig a mi srácaink futnak bele ilyen senki által fel nem fedezett kincsesbányákba, de a sztori előrehaladása érdekében hajlandó vagyok félrenézni... meg egyébként is most elég hangulatos lett a zombi-írtó helyszín ezzel az elhagyatott vurstlival a háttérben. greg nicotero is mindig próbál újítani valamit a hentelések felvételében, most például volt árnyjátékos lefejezés is, de igen intenzíven használta az ellenfényeket egyébként is, de az nem baj, mert szeretjük, ha a szemünkbe süt a nap... az írószobában is előszedtek egy klasszikust, a ’csináljunk úgy mintha meghalna a főhős’ klisét, de nagy szerencséjükre aztán jól használták ezt a közhelyet, mert szerethető lelkizésbe futtatták ki... kéne még rosita-ról is írni, de annyira elegem van már a savanyú arcából, hogy inkább nem szidnám itt nektek oldalakon át... (#03.08.)