„may i take your order?”
azt hiszem megvan a tökéletes módja, hogy hogyan lehet megőrjíteni a breaking bad rajongóit -mert azt már tavaly óta tudjuk a szivárogtató marketing-technikájuknak hála, hogy mr.fring áthozza majd a mosolygós arcát ide a kistestvérbe is, és most nagyon csúnyán rájátszottak erre a tudásra. mert először csak a gyanúsan piros ablak-kereteket láttuk az épületen, aztán szép lassan távolodott a kamera, hogy beússzon a képbe az étterem felirata és a rajzolt csirkék. és ugyanez volt a helyzet a hely tulajdonosával is, mert először csak a háttérben sertepertélt, aztán egyre kivehetőbb lett az alakja -biztosítva ezzel azt, hogy maximálissá fokozzák a beavatott nézők vigyorát... egyébként a szokásos tempóban cammogtak az események, mike továbbra is jamesbond-módban nyomja a küldetését, amibe egy kis megfigyeléssel jimmy is besegített (ugye itt lehetett behozni az éttermet), és volt időnk bőven időzni a wexler/mcgill ügyvédi társulás irodáiban is. és ez a visszafogott feszültség megint a végén lett kifizetődő, amikor jimmy nem a szokásos módján reagált a bátyja aljas húzására, hanem magából kikelve üvöltözött és tombolt. hát igen, csak a család tudja kihozni az emberekből az ilyen erős érzelmi reakciókat... (#04.18.)