„-i’m not fucking jesus.
-i’m not saying you are, but the beard looks good on you.”
hinni. velünk van az emberiség kezdete óta ez az érzet, megmagyarázni viszont a mai napig nem tudjuk. de a hitnek pont az a lényege, hogy feltétel nélkül elfogadjuk a megmagyarázhatatlant, megingathatatlanul gondoljuk igaznak azt, amiben hiszünk. legyen az egy földöntúli entitás, ami meghatározza azt, hogyan éljünk. legyen az a világvége, aminek az eljövetelében szinte mindenki hisz, csak a dátumon vannak hitviták. de a személyes meggyőződések is a hitből építkeznek, érzelmi alapon félre tudjuk tolni a tudomány józan eszét, és várhatjuk, hogy bekövetkezik a csoda, és a szeretteink visszatérnek a halálból. és mindezek a hitből eredő érzések fel tudnak erősödni, ha egy megmagyarázhatatlan esemény rázza meg az emberiséget... pedig már hét év eltelt attól a bizonyos októberi naptól, de az emberek lelkében még mindig dúlnak a viharok, sőt, még erősödnek is, hiszen a hetes szám ősidők óta mágikus, arról is nagyon sokan meg vannak győződve, hogy hét évente nagy változás áll be az életükben, mert kicserélődnek a sejtjeik. úgyhogy ismét van egy időpont, amiben lehet hinni: már nincs messze a világvége... jaj, kedves damon lindelof, mit teszel már megint velem, miért kell engem minden egyes epizóddal így felkavarni érzelmileg...? még úgy is megterhelő volt az epizód lelkileg, hogy épp’ egy boldog pillanatban kaptuk el az erősen összefonódott családokat -de lehet hogy pont ez a baj, hogy tudom, hogy idővel szét fog hullani ez az idill... érdekes volt nézni az új felállást, ami szép logikusan következett a karakterekből, szívesen csipegettem fel a múltra tett utalásokat (jellemző, hogy ennél a sorozatnál sokkal kevésbé érzem a kihagyott időt, sok kis momentuma él bennem élénken) -és persze engem is épp’ úgy sikerült sokkolni a befejezéssel, mint valószínűleg minden nézőt a föld különböző pontjain... csodás utazás vár ránk a következő hetekben, tudom hogy nehéz lesz, de hiszem, hogy csak nehézségek árán lehet üdvözülni... (#04.17.)