„what a beautiful, beautiful thing to be able to dream when you’re not asleep.”
bár azt szokta mindenki hangoztatni, köztük én magam is, hogy neil gaiman mennyire zseniális az urban fantasy műfajában, azért most inkább akkor volt erős az epizód, amikor elhagytuk az urban-ság realizmusát, és igazán belevetettük magunkat az álomszerű fantáziákba... konkretizálhatjuk ezt a tételt mondjuk a mai két ’somewhere in america’ jelenettel, amik nem a new york-i mindennapok bemutatásában keltek életre, hanem amikor átléptük a határokat (akár szimbolikusan is, egy magas lépcsőt megmászva), hogy a túlvilágon találjuk magunkat (sivatagként ábrázolva, mivel a közel-keleti kultúrákból érkeztek a mai istenek). így lett igazán művészi szintre emelve a(z egyébként nagyon ízlésesen felvett) melegszex-jelenet is... de shadow körül is kavarogtak a józan realista észen túlnyúló események, egy aranyos lány csókot lopott tőle, miközben lehozta neki a holdat (szó szerint), majd ezután a puszta akaratát felhasználva befolyásolta az időjárást is -vagy legalábbis mi hívő nézők ezt a verziót hisszük el, mert ebben a furcsa világban, ahol lángoló szemű dzsinnek vezetik a taxikat és leprikónok veszítik el a szerencséjüket, miért ne történhetnének meg ily’ csodák egy átlagemberrel is...? (#05.15.)
