„love is a bridge and not a wall, if we let it be.”
tetszik az az írói gondoskodás, hogy mindig tudják úgy tekerni a sztorikat, hogy legyen két karakter a nyolcból, akik hasonló problémával küzdenek, így meg tudjanak jelenni egymásnál segítségül -és a teljes csapatot csak akkor vetik be, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. és lehet szó apróságokról, mint mikor két ember áll a tükör előtt, számára idegen ruhában, vagy egy kicsit komolyabb segítségnyújtásról, mint amikor (szokás szerint) a másik képességére vagy érzelmeire van szükség. de a legjobban az működik, amikor olyan tanácsadó érkezik valakihez, aki saját tapasztalatból tud beszélni -mert teljesen természetes dolog, hogy akik között ilyen szoros kötelék alakult ki szellemileg és érzelmileg, azok között lesznek olyanok is, akik fizikai vonzalmat fognak érezni a másik iránt, vagy a lelki szövetségnél még tovább merészkednek, a szerelemig is... egy kicsit volt csak finálé-előkészítő érzete az embernek, főleg mert az utolsó-előttisége sem akadályozta meg az epizódot, hogy hatásos jelenetekben is bővelkedjen. például kenyában -de hát mit is várna az ember egy fiatal demokráciától, ahol meg kell küzdeni a maradisággal, a hatalom-és-pénzéhséggel, a törzsi ellentétekkel (azt éreztem egyébként az egész gyűlés jelenetnél, hogy szívesen mutogatnám a mi politikusainknak is)... de azért nem csak drámával, hanem szívmelengetéssel is magukkal tudtak ragadni: from queer to eternity! (ehh, most már örökre a fejemben lesz az a kép, hogy andy dick a seggébe dugja az oscar-t...) (#05.14.)