„this is the most wonderful horrible day of my life.”
amikor meglátjuk az asztalon laura palmer fotóját, megszólal az az imádott zenei téma, és a megőszült bobby briggs elsírja magát -na ez a pillanat, ami nekünk, régi rajongóknak készült... ma már egy kicsivel több időt töltöttünk twin peaks-ben (egészen pontosan a rendőrőrsön), úgyhogy az eddigieknél egy kicsivel több tudott átszivárogni az oly jellemző morbid és/vagy idétlen humorból... én nem tudom, hogy hogyan csinálták lynch-ék, hogy (szinte) minden egyes jelenetben feltűnik egy ismert arc, bár könnyen el tudok képzelni egy ilyen szereposztó telefonbeszélgetést: ’-hello, david lynch vagyok! képzeld, most készítjük elő a folytatást a twin pea... -benne vagyok!’... és egészen lenyűgöző azt, hogy egy kvázi háttérben meghúzódó, pár pillanatos szerep kedvéért el lehet rángatni egy forgatásra richard chamberlain-t. vagy hogy a közelmúlt tévés vígjátékainak a krémje itt bohóckodik. vagy hogy a régi kapcsolatra való tekintettel vendégszerepben tündököl naomi watts. vagy hogy azt mondták, hogy oké, michael ontkean visszavonult a filmezéstől, akkor legyen robert forster a seriff. vagy hogy átmentek az olyan hülye ötletek az előkészületek során, hogy beöltöztetik brando-nak michael cera-t... de igazság szerint egyikük sem érhet fel kyle maclachlan elképesztő alakításához, aki végre megmutathatja, hogy mennyire erős a komikusi vénája is (feltartott hüvelykujj). (#05.28.)