„politics is the art of the real.”
óh, már el is felejtettem, hogy christopher chance is a dc kötelékébe tartozik -pedig tök szerettem a rövid életű saját sorozatát anno (human target címen keressétek a torrent-tékákban), mert egy karakter-vezérelt szórakoztató akció-móka volt, ami nem is akart többnek látszani, mint ami. az arrowverse változat azért kicsit más, inkább ethan hunt inkarnációjának tűnik, aki mindig teátrálisan bújik elő a maszk alól -igaz, az a tulajdonsága megmaradt, hogy tökéletesen tudja imitálni a védendő személyt. pedig már épp’ dicsérni akartam oliver-t, hogy milyen ügyesen összerakta a politikus simliskedését, erre nem kiderült, hogy az is csak a helyettese volt...? ötletesnek tartom, hogy átvitten is lehet értelmezni a címet, mert a rosszfiúk fókusza átkerült a szuperhős alteregóról az emberi verzióra, azaz queen polgármesterre. de szerencsére csak az epizód végéig húzták a kamu-halált, nagyon utáltam volna, ha heteken át ezen kell rágódnunk -mint ahogy az is szerencsés, hogy felicity-vel sikerült rendezni a lelki dolgokat. sőt, még diggle is szépen jön ki az önutálatból, a végén még egész jó állapotba kerül a csapat... persze egészen csak addig, amíg az újságírónéni (meg persze a főgonosz) nem kezdik el kavarni körülöttük a levegőt... (#06.03.)