„i want you to confess to the one thing that you’ve been afraid to admit to yourself.”
a kezdet kezdetén azt gondoltuk, hogy öt évadon át nézzük majd, hogy oliver a szigeten megtanult nyilazni, aztán elkezdték csöpögtetni az infót a flashback megcsavarásáról, az orosz kapcsolatról, de az szerintem csak tényleg az írók fejében fordult meg, hogy a végén ennyire belemélyedünk a poszt-szovjet gengszter-létbe, hogy ennyire szabadon fogják ereszteni a hős kíméletlenségét... és ugye ez a kíméletlenség okozza a fájdalmakat a jelenben is, ahol prometheus úgy döntött, hogy átmegy full dexter-be (kevésbé szofisztikáltabb olvasóimnak: jigsaw-ba), és szembesíti oliver-t a bűneivel, a lelke mélyén lakozó sötétséggel. és mi ez, ha nem tökéletes hős dekonstrukció, ahol darabokra szedik a pozitív karakter lelkét, hogy megmutassák, hogy nem csak azokat a héroszokat tiszteljük, akik a makulátlanságukkal emelkednek ki az átlagemberek közül. ez megint egy kicsit batman udvara, ahol járunk, azzal a különbséggel, hogy a bőregér meg tudja állni, hogy ne öljön, de azért számtalan megkérdőjelezhető tettet hajt végre az igazságszolgáltatása nyomán... sötét és nyomasztó epizód, ahol a lelki nyomást némi szokásosan magas minőségű kevin tancharoen-féle verekedés-koreográfiákkal pörgették fel. (hehe, john barrowman körbeturnézza a teljes univerzumot...?) (#08.05.)
