„everything’s better in song.”
tudom, hogy azt szokták mondani, hogy a musical-t szerető közönség egy másik állatfajta, mert speciális ízléssel kell rendelkezni, hogy élvezni tudd azt, hogy egy egyszerű vonalvezetésű sztoriban egyszercsak indokolatlanul dalra fakadnak a szereplők, én meg nem értem azokat, akik viszolyogva fordulnak el a műfajtól -hát ők tényleg nem érzik azt, hogy mennyire szórakoztató nézni (és hallgatni) ezeket az alkotásokat...? még az idén döcögős flash-t is sikerült feldobni a dalolászással, bár ebben szerepet játszhatott az is, hogy ezt a keretet használták arra, hogy összegyúrják újra a szétesőben lévő iris/barry kapcsolatot (és hogy megmutassák a szerelem erejét, az épp szétesőben lévő kara/mon-el kapcsolatot is helyrerántották a szomszéd univerzumból)... és ha már musical-re szánták az alkotók a fejüket, akkor megadták igazán a módját, egy igazi nyálas és butácska sztoriba ágyazták a dalokat, megidézve nagyon sok klasszikus elemet, kiforgatva a fél arrowverse bandát, miközben az egészet leöntötték egy fehér öltönyös, dobtáras gengszter-romantikával... tudtuk eddig is, hogy számtalan jó hangú színész bújik meg a prózai szerepek mögött (akár komoly broadway háttérrel is), így nem lehetett baj abból, hogy a beúszó zongora dallamára nem prózában kellett megszólalniuk. és hogy mindezt ilyen szórakoztató epizóddá állt össze, mutatja a musical-ek igazi erejét... (#08.05.)
