„hello, oliver. welcome back to purgatory.”
lian yu a kezdetektől velünk van, az első képkockákat ott töltöttük, aztán rendszeresen visszatértünk rá, akár a flashback-ekben, akár a jelenben. ahogy oliver életében egy meghatározó helyszín, úgy mi is kötődünk hozzá -így teljesen logikus volt, hogy mivel egy kört akartak leírni az alkotók az eddigi öt évvel, így itt kellett játszódnia a finálénak is... lehetett volna ez egy pofásan koreografált, de unalmas 40 perces verekedés is a két csapat között, de szerencsére nem kizárólag az akció felől közelítették meg az írószobában a forgatókönyvet, hanem a karaktereken keresztül is -és nagyon okosan összepárosították azokat, akiket kellett, hisz’ volt bőven mit lerendezniük az al ghul nővéreknek vagy thea-nak és malcolm-nak... (arról már nem is beszélve, hogy milyen szívet melengető volt látni egy hármas spartacus reunion-t...) de azért prometheus tervének grande finale-ja bőven tartogatott izgalmat (ahogy a múlt-szálon is elő lehetett húzni dolph lungren-ből a vadállatot) -de igazából akkor húzták be leginkább az embert a fizikai összecsapásokba, amikor érzelmileg is jól alá voltak támasztva a jelenetek... adrian chace egy őrült, ez eddig sem volt kérdés, és pont ezért hittük el róla, hogy képes bármi őrületre -viszont az oliver-ben lakó igazi hős jól állta a lelki megterhelést, hogy aztán az utolsó pillanatban rádöbbenjen, hogy úgy győzött, hogy közben veszített... (#08.09.)
mindig nagyszerű érzés látni, amikor egy sorozat alkotói belátják a hibáikat, visszafejtik az alapokig a működő elemeket, és újra összerakják úgy a show-t, hogy mégsem érződik olcsó nosztalgiának csupán az alapokhoz való visszatérés... nem, mert átüt az évadon az az alkotói szándék, hogy a néző ezt az öt évet egy kerek egésznek érezze -mármint szó szerint kereknek, ahol a fináléval önön farkába harap a közmondásos kígyó... de szerencsére nem erőltetetten próbálják úgy alakítani a flashback-ek utolsó felvonását, hogy megérkezzünk a pilot nyitásához, hanem pofás orosz gengszter-sztorit kerekítenek belőle, ahol végre újra azt érzi az ember, hogy okkal vannak a sorozatban a visszaemlékezések, mert ügyesebbek a párhuzamok, izgalmasabb a történet, mint az elmúlt két évben... és két év kellett ahhoz is, hogy belássák az írószobában, hogy a sorozatnak a rögvalóság áll jól, a természetfeletti elemeket ledobja magáról -így nagyon okosan hoztak egy gonoszt, aki nem az erejével vagy a nyilazós tudásával keltett félelmet, hanem az intelligenciájával és a pszichológiai hadviselésével. először meglepőnek tűnt, hogy viszonylag hamar felfedték a kilétét, de így lehetett igazán kijátszani az összes kártyát vele kapcsolatban. az is jót tett a show-nak, hogy felfrissítették az arrow-csapatot, és szerintem a nézők többségének nagy örömére a magánéleti zűröket is lecsökkentették egy egészséges szintre... a tavalyi és a tavalyelőtti csalódás után a fene se’ gondolta az évad elején, hogy az arrow lesz az univerzum idei ékköve, de szerencsére sikerült majdnem minden résszel bizonyítaniuk az alkotóknak, hogy létezik visszatérés, mindenki számára elérhető a megváltás és a megbocsátás...
