„i need pimping. otherwise i tend to get lazy.”
van valami vibrálóan vonzó számomra a hetvenes évek szex-iparában -de lehet hogy csak azért érzem ezt, mint tizenéves korom óta a kedvenc filmjeim listáján előkelő helyet foglal el a ’people vs larry flynt’ meg a ’boogie nights’... ami máris szembetűnik, ha ezeket a filmeket ehhez a vadiúj hbo produkcióhoz hasonlítom, hogy ott azért bőven kapunk csillogást is, mielőtt elbukás-történetekké formálódtak volna, itt viszont egyből lent kezdünk, meghempergőzve a város mocskában... de nem is várna mást az ember david simon-tól, akiről köztudomású, hogy nagyívű, hömpölygő tablókban gondolkozik (lásd még: wire / treme), és bár ezúttal korszakot váltott, azért nem tagadta meg önmagát, most is végtelenül hiteles karakter-építésre helyezi a sorozat alapjait. könnyű célpontot jelent tavalyról a vinyl, mint az hbo előző ’70-es években játszódó drámája, de az ember nem szívesen rúg bele a döglött lóba, valamint már az első pillanattól érződik az eltérő alkotói szándék, így nem is fair a hasonlítgatás -ugyanis david simon-ék csak háttérnek használják a korszakot (és annak minden megmosolyogtató kellékét), hogy elmeséljenek egy érdekes, szerteágazó, karakter-vezérelt történetet, nem hagyják, hogy a stílus vagy a nosztalgia túlságosan az előtérbe tolakodjon (még azzal is csak ritkán kérkednek, hogy az hbo-nál nem szokás spórolni a pilot-okon, csak néhány totálnál engedték el a gyeplőt). de nem is kell, hogy minden sarokról az arcukba robbanjon a popkultúra -egyébként sem lenne elég hely neki a sarkon a kurvák mellett... ennyi év után is meg tud lepni a csatorna merészsége, pedig nem ezek voltak az első pöcsök, amiket hbo logó alatt láttam, de persze a szex-iparról akkor érdemes forgatni, ha az ember nem riad meg attól, hogy nyakig lucskos lesz... no, david simon megint beszippantott a maga kis mikroverzumába, máris nézném tovább a folytatást, érzem, hogy nagyon groovy hetek várnak ránk... (#09.08.)
