„on my back, on my knees all the same to me.”
no, kezd a sorozat igazi david simon művé formálódni, ahol a kis pillanatok gyönyörűen kiadják a nagy képet -a színes mozaikot az éjszaka veszélyes, nappal álmosító 42.utcáról... tetszik, hogy fű alatt kezdtek kapcsolatokat építeni, két ember beszélgetni kezd a bár klotyójában, egy újságíró-lány a prostikkal együtt besodródik a rendőrőrsre, két kurva nosztalgiázik egy olcsó pia felett -ilyesmikre gondolok, kis szikrák, amiket lehet majd tovább csiszolni (nem beszélve a még csak felszínesen jelen lévő azonos-nemű kapcsolatokról)... de azért a fókuszpont legtöbbször még mindig a két sztárunkra esik, aki a szerkezetnek megfelelően változatos hangulatban élik meg a napjaikat, hol összejön egy jó dugás a biliárd-asztalon (vagy egy kis munkán túli kacérkodás) -máskor viszont egész közel érződik a feladási pont: mint mikor egy kuncsaft úgy leheli ki a lelkét, hogy közben a farka még a szádban van... négy epizód kellett csak, de már kialakult a kötődésem a karakterekhez, ami azt jelenti, hogy mostantól stresszben fogom nézni az összes részt, mert attól fogok rettegni, hogy valami szörnyűség fog történni velük -és erre minden esély megvan ezen a lepukkant környéken... (meglepődve éreztem, hogy mennyire felhúztam magam a rendőrök maffia-módszerén, hogy ilyen természetes módon szedik a ’védelmi pénz’-t...) (#10.02.)
