„give me your mouth, sassenach.”
jaj, tényleg úgy picsogok itt az ágyamon henteregve, mint egy tizennégy éves bakfis, aki őszintén hisz még az örökké tartó szerelemben...? de őszintén mondom az őszülő hajamra és egyre dúsuló mellszőrzetemre, hogy tényleg a szívem mélyéig meghatott az újratalálkozás minden pillanata -és persze a nadrágom mélyén is igencsak lelkes voltam... remélem senki sem lepődik meg azon így húsz év múltán már, hogy hőseink a szexen keresztül fejezik ki az érzelmeiket, és hajlamosak egész napokat az ágyban tölteni, újra-és-újra felfedezve a soha nem lanyhuló izmokat, az elefántcsont-szépségű melleket -gondoljunk csak vissza a fantasztikus esküvői epizódra is az első évadból, aminek igencsak hasonló szerkezete volt a mostanival (egyébként szóvá tettem volna, hogy jamie túl jó formában van a negyvenes éveihez képest, de ügyesen leszerelték az élcelődő hangomat az írószobából)... na de ha kiverem a fejemből a csodás mellek látványát, akkor már el tudom mondani, hogy a találkozás többi része is kedves volt a számomra, ahogy megosztották egymással az elmúlt húsz évet, ahogy zavartan szabadkoztak az idő vasfoga ellen (szemüveg-forgatás a kézben itt, befestett haj tekergetése ott). de ahogy a szex-jeleneteknél elérték, hogy rendre kizökkentsenek a romana-s hangulatból (orrbavágó humorral), úgy itt is a földön tartották a hevesen mosolygó szívünk... (jól formálódik az új 18.századi szál, hisz’ jamie jól működő alvilági egzisztenciát épített ki a lázadó természetéből -abban mondjuk tévedtem, hogy a kínai társ és a rosszban sántikálás ópium meglétét mutatja, mert csak hagyományos ital-csempészéstől dagad a buksza...) (#10.22.)
