„it’s about how one mistake can change the world.”
már a nyitánytól kezdve utalás-cunamival bombázott minket ma sam esmail, a ’shallow grave’ plakát egyből feltűnt a mozi előterében, aztán kiderült, hogy a progresszív gondolkozású apa pont erre a korhatáros angol thriller-re akarja vinni a kicsi elliot-ot, és nem a szintén plakát formájában ott virító babe-re... aztán tisztáztuk a sorozat pontos idővonalát azzal, hogy a jelenben nagy moziünnepélyt tartottak marty mcfly érkezésének alkalmából (extra segítségként ott volt a ’martian’ is (a kiváló matt damon-nal) a back to the future maraton mellett)... a sok pörgés és negatív örvény után jól esett egy ilyen csendes és elmélkedős epizód, és nagyon is ráfért elliot-ra ez a lelki utazás, ahol a búbánat-túra után magára akarta venni a világ összes terhét, és kitörölni magát az univerzumból. klasszikus filmes módszer, hogy ilyenkor kell küldeni a padlón lévő hős mellé egy idegesítő karaktert, aki a folytonos beszéddel kizökkenti őt az apátiából -de szerencsére az átlagnál talán jobban működött most itt a kissrác, akit teljesen más gátak kötnek gúzsba, mint elliot-ot, mégis egymásra tudtak hangolódni. olyan jól felemelkedtük a végén a letargiából, hogy olyat éreztük a sorozat szövetében, amit már régóta nem: reményt... (szomorú látni egy muszlim alkotónál azt a mondatot, hogy amerikában mindenért a muszlimokat hibáztatják...) (#12.02.)